Szabad, amit nem szabad?

294

Volt egy rövid időszak, amikor iskolásokként vagy minden reggel, vagy minden románóra elején – már nem emlékszem pontosan – el kellett énekelnünk a román himnuszt. Elsőre talán azt gondolná az ember, hogy ez még a Trei culori idejében történhetett, pedig nem, már javában az „ébresztős himnusz” idejében, a 2000-esek elején. Az internetnek még ott volt a tojáshéj a fenekén, ezért hiába guglizom, de a pontos időszak azonosításáért azért sem érdemes archívumokban elmerülni, mert két-három évente még most is fel-fellángol ez a hazafias túlkapás. Akkor is túlzásnak érezném, ha a diákjainknak a magyar vagy a székely himnuszt kellene énekelniük kötelező módon, nem pedig meggyőződésből… De a románt „dalolásztatni” magyarokkal egyenesen megalázó volt számunkra. Másra nem szolgált, csak arra, hogy még jobban eltávolítson bennünket a román nyelv tanulásától, sőt úgy általánosan: mindentől, amihez köze van a románságnak. (De legalább izgalmas iksz-zérózások történtek himnuszéneklés alatt.)
A nemzeti himnuszokkal való üzérkedésnek azonban nemcsak a többségiekének az énekeltetése eszköz a nacionalisták kezében, hanem a sajátnak a tiltása is. Ez van most Szlovákiában: felvidéki testvéreink – jogi szakértők szerint szinte akárhogyan értelmezhető törvény értelmében – nem énekelhetik a magyar himnuszt, hacsak nincs az illető rendezvényen hivatalos magyarországi küldöttség. Így aztán most felmelegíthetnek mindenféle anyaországi településsel való testvérkapcsolatot: ahányszor énekelni akarják nemzeti himnuszunkat, annyiszor küldöttséget kell hívniuk…
A Dunaszerdahelyi DAC focicsapatára szabott törvényt ráadásul a Híd-Most nevű „se veled, se nélküled”-párt magyar politikusainak többsége is megszavazta, utólag pedig félreértésre hivatkoznak. Ekkora félreértést! Tényleg higgyük el? Ha nem hisszük el, akkor úgy gondoljuk, hogy ezek a politikusok saját magunk szembeköpéséről tettek tanúbizonyságot. Ha elhisszük, akkor meg be kell látnunk, hogy a pozsonyi parlamentben dilettáns magyar képviselet foglal helyet. Melyik a jobb?
Erre talán fölösleges válaszolni. De nyilván nem feledkezhetünk meg arról, hogy a sovinizmus nemzetektől függetlenül mindenhol egyformán aljas módon működik, és a félrevezetés, a megfélemlítés évről évre megtermi mérgező gyümölcseit. Hogy Géza bácsit megvezetik Erdélyben és a Felvidéken is, az mindennapos. De ilyen kérdésben megvezethető egy teljes politikai párt?
Oktatási szakpolitikust kérdeztem meg – aki tanfelügyelőségnél tovább érdeklődött, hogy biztos legyen a válasz –: hatályos-e jelenleg bármilyen jogszabály Romániában, amely előírja a diákok számára a román himnusz kötelező éneklését, meghallgatását. Nem, nincs ilyen törvény, sem egyéb kötelező előírás. Csakis ünnepekkor (például tanévnyitó, évzáró). Rákérdeztem néhány fiatal pedagógus ismerősömre, barátomra, hogy náluk az iskolában éppen mi a módi. És kaptam némelyüktől olyan választ, hogy évek óta kötelező, de senki nem tartja be. Legfeljebb egy-egy romántanár.
Annyira jellemző ez a jelenség – főleg szórványvidéken –, hogy tévhitbe ringatják a magyar kollégákat! És ha pedagógusokkal megteszik, akkor nyilván másokkal is. Ami viszont ennél súlyosabb: szakmától függetlenül nagyon sok magyar nemcsak enged a befolyásnak, hanem túlbuzgóan túl is teljesít! Románabb a románoknál is, és a többségiek irányába mutatott megfelelési vágya nemcsak őt, hanem minimum a teljes családját is tévútra vezeti!
De el sem kell mennünk a szórványig, elég szétnéznünk a saját házunk táján, Hargita megyében: egyre több az, ami „De vânzare”, és egyre ritkább, ami „Eladó”. Az eladó ritkaságok között pedig – úgy tűnik – megjelenik az önbecsülésünk, az önazonosságunk, a ragaszkodásunk is.
Szlovákiának olyan elnöke lesz – ráadásul női vezetője –, aki a magyar szavazóit anyanyelvünkön köszöntötte. Nekünk pedig – dacára annak, hogy ilyen-olyan Tanasă-fajzatok állandóan támadnak, és az EP-választások hevében politikusaink a kelleténél nagyobb ördögöt festenek a falra – alapvetően mégiscsak megvannak a nyelvi jogaink. És lássuk be: nem élünk rosszul. Sem a felvidéki magyarok, sem mi. De ez a kényelem nem tehet annyira érdektelenné, hogy tudatlanul magunk ellen szavazzunk, vagy anyagias megfontolásból idegeneknek adjuk földjeinket, házainkat, és fakulni hagyjuk szimbólumainkat!

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek