Sűrű hét következik

56

Az elmúlt napok sem voltak könnyűek a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának, de az elkövetkezendők sem lesznek azok. A keddi Újpest elleni találkozót követően négy nap szabad volt a fiúk számára, de vasárnaptól jövő hét végéig ismételten embert próbáló feladat elé néznek: nyolc nap alatt hat meccs van terítéken.

Négy nap pihenő után újból mozgalmas hét vár a csíki jégkorongozókra Fotó: László Róbert
Négy nap pihenő után újból mozgalmas hét vár a csíki jégkorongozókra Fotó: László Róbert

Nehéz időszak következik újból a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata számára, sűrűn követik egymást a mérkőzéseik. Múlt péntektől keddig mindennap jégen voltak a fiúk, miközben több száz kilométert utaztak. A kedd esti Újpest elleni találkozót követően a fiúk egy picit kipihenhetik magukat, hiszen csak vasárnap lesz meccsük. A csapat trénere, Artur Oktyabrjov, pedig a szokásoktól eltérően tegnap délelőtt nem is vezényelt tréninget. A pihenés ráfér a kék-fehérekre, hiszen újabb nehéz hét elé néznek. Vasárnap Debrecent, kedden a Brassót, csütörtökön és pénteken a Miskolcot, illetve az Újpestet, míg hétvégén a Sportult látják vendégül. Ez nyolc nap alatt hat mérkőzést jelent.

A hétvégi műsor
MOL Liga: ma: Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencvárosi TC (19.15), DVTK Jegesmedvék – Fehérvár AV19 (19.30), Újpest – MAC Budapest (21.15); holnap: Brassói Corona – Debreceni HK (19); vasárnap: Csíkszeredai Sportklub – Debreceni HK (18), Acélbikák – MAC (19.15), Ferencváros – Fehérvár AV19 (20); hétfő: Újpesti TE – DVTK Jegesmedvék (19); kedd: Sportklub – Corona (19), Fehérvár AV19 – Acélbikák (19.30).
Román bajnokság: ma: Galac – Gyergyószentmiklósi Progym (17.30); holnap: Dunărea – Progym (17.30), Sportul – Steaua (17.30); vasárnap: Sportul – Steaua (11.30).
Román U20: holnap (14.50) és vasárnap (11.30): ISK Csíkszereda – Bukaresti Steaua Rangers.
Magyar bajnokság. U12: ma: Győri ETO HC – ISK Gyer­gyó­szentmiklós (18); holnap: Felcsík SK – Dunaújvárosi Acélbikák (12.30 és 20), ISK Gyergyószentmiklós – Győr (13); vasárnap: ISK Gyer­gyószentmiklós – Acélbikák (10 és 15), Felcsík SK – Győr (20); hétfő: Felcsík SK – Győr (11.30).
U14: ma (14.30) és holnap (8.30): ISK Csíkszereda – Győri ETO HC; vasárnap (18) és hétfő (9): Felcsík SK – Győr.
THL U14: ma: Felcsík SK – ISK Csíkszereda II (15.20); holnap: Steaua – ISK Gyer­gyószentmiklós (10.30 és 15.30); vasárnap: ISK Gyergyószentmiklós – Stea­ua (12.45). A mai mérkő­zést Csíkkarc­falván, a hol­napiakat és a vasárnapit Gyer­gyó­szent­miklóson játsszák.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.