Sokszínű Székelyföld

30

Tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Székelyföld Napok. A tíznapos rendezvény keretében Hargita, Maros és Kovászna megye településein a régiók kulturális, szellemi és tárgyi értékeit különböző programokon keresztül mutatják be. A programokról és szervezési nehézségekről beszélgetett Bartalis Izabellával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatójával Szilágyi Dalma-Orsolya.

− Mit tartottak szem előtt a programok összeállításánál, illetve mennyire befolyásolta terveiket a jelenlegi járványhelyzet?

− A 11. Székelyföld Napok Maros, Kovászna és Hargita megyének közös rendezvénye. Hónapokkal ezelőtt fogtunk hozzá a szervezéshez, tervezéshez, akkor is már ez a pandémiás helyzet uralkodott. Nemcsak az országban, hanem a világ minden részén. Természetesen úgy készültünk, hogy több programot az online felületen szerveztünk meg, amit biztosnak tartottunk már első perctől, hogy megvalósíthatjuk. A Székelyföld Napok Facebook-oldalán online programjaink lesznek tíz napon keresztül, reggel 8-tól egészen este 10 óráig. A három megyéből különböző online műsorok lesznek, premierek, dokumentumfilmek, koncertek, fotókiállítások és természetesen ezzel párhuzamosan gondoltunk offline programokra is. A jelenlegi helyzetben ezek a programjaink jóval kisebb arányba vannak jelen, mivel nem tudtuk, hogy mire készüljünk és mindent feltételes módban kellett megbeszélnünk. Ma sem tudjuk, hogy holnap esetleg újabb törvénykezések lesznek vagy sem. Tehát az offline programok is be vannak tervezve. Leginkább olyan programokat terveztünk mind a három megyében az egyesületekkel, kulturális intézményekkel együtt, amelyek megfelelnek a mostani előírásoknak. A kiállítások java része szabadtéren történik, pontosan azért, hogy ebben a térben nagyobb tömeg vehessen részt ezeken a rendezvényeken. A kisebb jellegű klasszikus zenei koncertek is mind az előírásoknak megfelelően fog történni. Tehát a kérdésre visszatérve igen, befolyásolta, mivel eddig azon volt a fő hangsúly, hogy megyén belül, de nemcsak, hanem megyék között is legyen egy kapcsolat, hogy értékeinket vigyük át a megyehatárokon túl. Most ez a kör kiszélesedett és az online térbe került, úgyhogy nemcsak a három megye lakói élvezhetik a programokat, a világhálón elérhetők lesznek és bárki követheti.

− Napról napra változnak a szabályok. Számítanak arra, hogy időközben esetleg néhány programot teljesen újra kell tervezni?

− Azért van az online tér, mert az a biztos pont, ami tulajdonképpen nem változhat. Az online térben is vannak olyan műsorprogramjaink, amikor élő követítések vannak beszervezve. Ilyen például a néptánctalálkozó, amit szerettünk volna közvetíteni élőben, amennyiben megtartható ez az esemény. Hogyha nem, akkor úgy készültünk fel, hogy ezeket filmekkel helyettesítjük. Tehát az adott együttes, akit épp szerettünk volna online közvetíteni, akkor azok rendelkezésünkre bocsátanak olyan felvételeket, amit be tudunk mutatni. Igyekeztünk több opcióval készülni, de persze hogyha behozzák a rendelkezést, hogy nem lehet színházi előadásokat tartani, nem lehet bent semmilyen jellegű rendezvényt szervezni, akkor ezeket a programpontokat kénytelenek leszünk lemondani. Ez is benne van sajnos.

− Nagy kihívást jelentett ilyen körülmények közt megszervezni a Székelyföld Napokat? Hogyan látja, van pozitívuma is ennek a másságnak?

− A pozitívuma mindenképp az, hogy most már nemcsak Kovászna, Maros és Hargita megyének a publikumához jutnak el az értékeink, maradandókat alkotunk, amelyek felkerülnek az online térbe jó minőségben. Így ismertté tesszük Székelyföldet nemcsak az itteni lakóknak, hanem világszerte is.

− Milyen főbb programokra számíthatnak az érdeklődők? Mit emelne ki?

− Nagyon nehéz kiemelni, mert rengeteg programpontunk van. Csak Kovászna megyének az online térbe történő programjai ötven fölöttiek, tehát nagyon nehéz csak egyet mondani közülük. Ebben évben változott az, hogy ezután a koordinátori szerep mindig régiónként átkerül egy másik térségbe. Az idén Udvarhelyszék kezdte a körforgást, úgyhogy mi vagyunk az elsők, akik átvettük ezt a stafétát. A koordinációban tehát Udvarhelyszék kiemelt szerepet tölt be a Székelyföld Napokban, ezért a megnyitóünnepség is Szejkefürdőn volt. Úgy gondoljuk, hogy ez egy különleges helyszín és különleges fénypontja Székelyudvarhelynek. Ott van a hivatásos néptáncosoknak a találkozója Csíkszeredában, e mellett kiemelném a Sepsiszentgyörgyön tartandó VI. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállítást, ami szintén egy nagyon fontos pontja a rendezvénynek, és minden évben a Székelyföld Napok keretében van ez megszervezve. Marosvásárhelyen az EMKE-nek volt egy fotópályázata, annak lesz a díjazási ünnepsége kiállításmegnyitóval egybekötve. A szárhegyi központnak is nagyon sok érdekes programja lesz, a Szent Anna-tó legendáját viszik Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre, amennyiben lehetséges lesz ezt megvalósítani. Mindez mellett kiemelnék egy nagyon fontos momentumot, ami szintén Székelyudvarhelyhez kötődik: lesz a nemzetközi népviselet-kiállítás, ami Dávid Botond udvarhelyi fotográfus gyűjteményének egy részét mutatja be. 1700 népviselet látható majd a Márton Áron téren. A kulturális központnak is rengeteg fotókiállítása lesz, ott van a Kájoni-kiállítás, és lesznek kisebb műhelykonferenciák is. A Székelyföld Napok honlapján az érdeklődők megnézhetik a részletes programokat, ott a kis fülekben lehet követni az offline programokat is, és külön van egy fül, ahol csak az online térben történő eseményeket nézhetik. A Székelyföld Napok teljes programja fel van tüntetve. Rengeteg színes programpontunk van, és valóban igyekeztünk figyelni arra, hogy még a kisebb térségekbe is eljussanak kulturális programok meg kiállítások. Igyekeztünk olyan közös pontokat találni a három megyében, hogy mindenhol szülessenek kisfilmek kortárs képzőművészet, kortárs irodalomköltészet, tehetséges fiatalok témakörben, vagy akár kiemelhetjük a sikeres vállalkozásokat. A másik koncepció, amit igyekeztünk követni, az az, hogy visszatérjünk a gyökereinkhez és a székek külön bemutatására is sor kerüljön. 

Hozzászólások lezárva.