Sokízű Borszék

Nemzetek konyhája és kultúrája találkozott

106

Ízek kavalkádja, kultúra és sport, gyermekprogramok és koncertek tették felejthetetlenné az idén második alkalommal szervezett Borszék Bogrács Fesztet. A Secvenþe Kulturális Egyesület, Borszék Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsának nagyszabású rendezvényén több nemzetiség kulturális és gasztronómiai kínálatát ismertették a fürdővárosban.

Kelet-Európa hétvégi kulináris fővárosa. Népek, ízek kavalkádja Fotók: Boncina-Székely Szidónia

Egyetlen szabad szálláshely sem volt a hétvégén Borszéken, ami nemcsak a turisztikai idény csúcsának, hanem a Bogrács Fesztnek is tulajdonítható. A rendezvényre több ország – Albánia, Magyarország, Szlovénia és Moldova Köztársaság – szakácsai érkeztek, hogy bemutassák és megkóstoltassák jellegzetes ételeiket.
A szombati Tíz etnikum, tíz kultúra elnevezésű gasztronómiai bemutatót a vasárnapi főzőverseny követte: a bográcsok küzdőterén csábító illatok vonzották a turistákat és a helyieket egyaránt.

A csapatok tevékenységét háromtagú zsűri pontozta, közöttük Konyári Sándor magyarországi mesterszakács, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagja. A mesterszakács érdeklődésünkre elmondta: nem könnyű összehasonlítani és rangsort felállítani, hiszen a jelen lévő tizennégy csapat változatos ételekkel készült. Az ízvilág, a tálalás, az eredetiség, a szakmai hozzáértés mellett nagyon fontos a higiénia is, ezt a főzőhelyiségek fokozott ellenőrzése során szemrevételezték.
Versenyen kívül ugyan, de a Magyar és az Erdélyi Népi Ízőrző Lovagrend a gasztronómiai kínálat legmeghatározóbb szereplője volt a fesztiválon. Az egyesületek tagjai hatalmas üstökben főzték a hagyományos magyar konyha remekeit szombaton és vasárnap is.

80 kiló húsból, 40 kiló szárazpaszulyból és 30 kiló savanyú káposztából főtt a vasárnapi ebéd, de aki könnyedebb fogásra vágyott, megkóstolhatta a kisebbik, 500 literes üstben rotyogó, csirkehúsból, zöldségből és gombából készült tejszínes ragulevest.
Ameddig a fejedelmi ízek összeértek a bográcsokban, Rácz Mihály, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend elnöke az ételek elkészítési módjáról, hagyományos jellegéről mesélt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A mesterszakács a káposzta savanyításának nyírségi változatát is ismertette, ahol régi hagyomány szerint a káposztáskádba került, „szecskán átengedett” káposztát menyecskék taposták meg, hogy összeérjenek benne az ízek.
– Mivel őseink sokkal nagyobb adagokban főztek egy-egy összejövetelre, mint manapság szoktunk, jó támpontnak számítanak az általuk leírt mennyiségek, de az étel igazi ízét mégiscsak a szakács ízérzéke adja meg – mondta el Rácz Mihály. A Lovagrend tagjainak közös munkája révén több mint kétezer adag étel készült vasárnap is a fesztiválra látogatók legnagyobb örömére.

A délutáni díjkiosztón a fődíjat a Bélborból érkező M&M&M csapat nyerte, amely krumplival készült bárányt főzött paraszt módra.
A gasztronómiai kínálat mellett a gyerekeket is színes programokkal várták: a Molnár Sportegyesület jóvoltából kipróbálhatták a kutyafogathajtást, kézműves tevékenységeken vehettek részt és bábelőadást láthattak a gyergyószentmiklósi Halvirág Bábszínház tagjainak közreműködésével.
A háromnapos fesztiválon a sport is fontos szerepet kapott: futóverseny, sziklamászás és siklóernyőzés színesítette a kínálatot, emellett a „világ legerősebb embere” versenysorozatnak is volt bemutatója tegnap.
A könyvbemutatók, fotókiállítások és filmvetítések a kulturális kínálatot gazdagították és a Bukaresti Balassi Intézet közreműködésével valósultak meg. Az esti szórakozást a koncertek biztosították a fesztiválozóknak: fellépett többek között a Kalandor, a 4S Street, az Örökség, a Semnal M és a Phoenix együttes.
A Bogrács Feszt második kiadása már a következő év terveit is körvonalazza: minél több kelet-közép-európai országra kiterjeszteni a meghívottak listáját, és Borszéket a székelyföldi gasztronómia egyik központjává tenni.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek