Sokan otthonra lelnek közösségünkben

32

Az egyháznak állandó megújulásra van szüksége, hogy küldetését teljesíteni tudja. A hittételek nem változnak, csupán a megszólítás módja alkalmazkodik a korhoz. Plébániai közösségünkben fontosnak tartom, hogy a mai embert – felgyorsult élettempója ellenére is – meg tudjam szólítani. Örömmel tapasztalom, hogy sokan otthonra lelnek közösségünkben. Nem lehet egyedül megélni a keresztény közösséget, lehetetlen egyedül csinálni. Mindenképp annak a plébániának van jövője, ahol van egy imádkozó, együtt gondolkodó és együtt cselekvő közösség, amelyek életét a rózsafüzércsoportok, a mozgalmak, különböző lelkiségek szövik át. Fontosnak tartom a plébániai közösségi öntudat kialakulását, melynek jellemzői a tapasztalatok megosztása, e téren is jó úton haladunk! Elengedhetetlen, hogy tudatosan párbeszédbe lépjünk egymással. Ez minden közösségre igaz, amelyhez tartozunk és amelyben élünk – a munkahelyre, az egyházra is. A puszta kommunikáció fenntartásán túl azonban aktívan tenni is tartozunk másokért. Egyszer valaki megkérdezte tőlem: nem fogom magányosnak érezni magam a kegytemplom mögötti plébánián? Elmosolyodtam, mert Isten mindenütt jelen van (egyszerű kijelentés, és igaz), de sokan nem értik. Ha a közösségünk tagjaira gondolok, eddig még nem éreztem magam magányosnak. A „személy mások által személy”, emberi létünk ezernyi szállal összefűződik. Összetartozunk, s az egymásról való gondoskodás formái nélkül lehetetlen túlélni. Az első és legvalóságosabb igazság mindannyiunk életére nézve az, hogy radikálisan egyedi, megismételhetetlen gyermekei vagyunk az Úristennek, és mielőtt mi még fel tudnánk fogni azt, hogy mi is a szeretet, Ő már örök szeretettel fordult felénk. Sokszor mi magunk vagyunk akadályai annak, hogy a változás bekövetkezzen. Mert a saját képünkre és hasonlatosságunkra akarjuk formálni a másikat. Pedig Isten nem sablonokat gyártott, nem egy szalagmunka vagyok, hanem egyedi és értékes az Ő szemében. Más tulajdonságokkal, más érzelmi habitussal teremtett. Hogyan is lehetne mindenki egyforma? Hogyan is lehetne felállítani egy sablont, hogy „ilyen a jó hívő”? Jobb esetben egy embernél a biológiai család az, ahol ellátják minden szükséges munícióval, hogy megállhasson a hite próbáiban. Vagy a plébánián belül egy jó testvéri közösség, egy ifjúsági kör, bibliaóra, különböző csoportok találkozója, ahol feleleveníti az ember a hit alapjait, kibeszélheti a kudarcait, válaszokat kaphat a kétségeire, ahol elfogadják, nagyra becsülik. Egy ilyen lelki töltőállomáshoz hasonlítom a plébániát, ahol az emberek minden korosztálya jól érzi magát. Ezen kívül pedig a hívő embereknek ott van még, az Istenről való gondolkodáson túl, a vele való közvetlen párbeszéd, az ima.
Reményik Sándor Csendes csodák című versének utolsó négy sora illik ide:

„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák,
Rajtuk át Isten szól: jövök.”

Göthér Gergely plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek