Sokan éjszaka is sorban álltak az iskolánál

38

Több előkészítő osztály már az iratkozás első napján betelt Gyer­gyó­szentmiklóson, sőt többen je­lentkeztek, mint ahány hely van. Volt, ahol a szülők vasárnap déltől álltak sorba az iskola előtt, még éjszaka is ott tartózkodtak, hogy gyermekük biztosan oda jusson be, ahová szeretnék.

Már vasárnap délután az iskola előtt várakoztak a gyermekeiket beírató szülők
Már vasárnap délután az iskola előtt várakoztak a gyermekeiket beírató szülők

Sorbanállás, feszültség, vita jellemezte az iskolába iratkozás első napjának reggelét Gyergyószentmiklóson. A Fo­ga­rassy Mihály Általános Iskola előtt már vasárnap délben gyülekezni kezdtek a szülők, és mindenki feliratkozott egy, az ajtóra kifüggesztett listára, hogy számon tartsák, ki hányadikként érkezett. Többször felolvasták a névsort, és aki nem volt jelen, azt ki is húzták, így sokan éjszaka is ott maradtak az intézmény előtt. A helyi rendőrség próbált segíteni, igyekeztek megőrizni a rendet, felajánlották azt is, hogy az iratkozási sorrendet rögzítő névsorra vigyáznak, hogy a szülők hazamehessenek éjszakára, de ők ebbe nem egyeztek bele, attól tartva, hogy távollétükben másik lista születik. Reggel is a helyi rendőrök segítettek, hogy problémamentesen történjen az iratkozás. A Step by Step osztály iránt volt igen nagy az érdeklődés, a helybéliek mellett a környező falvakról is szeretnének ide íratni gyermekeket, mivel hasonló osztály a környéken nincs. A 25 helyre természetesen nem juthatott be minden gyermek, akit szülei oda írattak volna, így volt, aki csalódottan távozott. A Vaskertes Általános Iskolában a művészeti osztály iránt volt nagy az érdeklődés, ott is többen jelentkeztek már az első napon, mint ahány hely van, viszont ez esetben képességfelmérés eredménye dönti el, kik juthatnak be. Mind a Fogarassy Mihály, mind a Vaskertes, mind pedig a Kós Ká­roly Általános Iskola hagyományos osztályaiba is sokan beiratkoztak már az első napon, kevés szabad hely maradt.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.