Sikereket remélnek az új tanévtől

Gyergyószentmiklóson is becsengettek

41

Ez az év jó előjelekkel kezdődik – fogalmazott a kolozsvári székhelyű Babeş–Bolyai Tudo­mány­egyetem Földrajz Kara gyer­gyószentmiklósi kihelyezett tagozatának igazgatója, Dombay István a tegnapi tanévnyitón. Az eseményen többek között elhangzott: nagyon fontos, hogy a hallgatók ne a tévedések gyűjteményét, hanem a sikerek számát gyarapítsák.

Fotók: Kertész László

Hattal több hallgatója van a gyergyószentmiklósi ki­helyezett tagozatnak, mint tavaly ilyenkor. Összesen 138 hallgatóval indították az új tanévet, amelyből kilencvenen alapképzésen, negyvennyolcan pedig mesterin végzik tanulmányaikat.
Az elsőéveseket figyelembe véve, a Turizmus földrajz szak alapképzésén tizenkilenc ingyenes és két tandíjas hely telt be, román nyelvű tagozaton pedig kilencen bérmentve, öten pedig tandíjért cserébe gyarapíthatják tudásukat. Az Ökoturizmus és Fenntartható Fejlesztés szak mesterképzésének első évén huszonnégy ingyenes és két tandíjas hellyel indítottak.

Dombay István igazgató beszédében rámutatott, pályaválasztás szempontjából szembetűnő, hogy a középiskolások mennyire nem tudják, hogy mivel kívánnak foglalkozni. Mint mondta, ezért a tanárok és a szülők egyaránt felelősek, mivel véleménye szerint nem megfelelő a gyermekekkel való kommunikáció.
Mara Vasile egyetemi adjunktus a tudás fontosságára világított rá mondandójában, Dézsi Zoltán tanár pedig a kezdetekre emlékezett, amikor sikerre vitték a kihelyezett tagozat létrehozásának tervét.
– Egy olyan világban élünk, ahol az oktatás is keresi az eszköztárát, a lehetőségeit és annak a mércéjét, hogy mi adható át a jövő számára – fogalmazott Dézsi.
A városvezetés nevében Len Emil alpolgármester köszöntötte a hallgatókat, hangsúlyozva: a jövő érdekében akkor tehetnek a legtöbbet, ha hozzálátnak terveik megvalósításához.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.