Sepsiszentgyörgyi Szent György napok

40

Az Átutazó történetének folytatása
Három évtizeddel első lemeze után elkészítette sokak által várt második önálló albumát Udvaros Dorottya. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Szent György Napokon is bemutatja lemezét.
Az 1985-ben megjelent Átutazó Dés László és Bereményi Géza nagyszerű közös alkotása volt. Udvaros Dorottya azért nem akart az Átutazó után újra lemezt készíteni, mert úgy érezte, az akkor előállt ihletett állapot egyszeri és megismételhetetlen. A közkedvelt művész elhatározása akkor változott meg, amikor találkozott Hrutka Róberttel, második albumának zeneszerzőjével.

Udvaros Dorottya Fotó: Emmer László

– Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és rögtön meg is kértem, hogy írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből végül három dal lett, Bereményi Géza szövegeivel, aminek nagyon örültem, és szép lassan jött a többi is, nagyon könnyen – meséli Udvaros Dorottya.
Az új lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is a férfi és nő viszony finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa – 21. század címmel született is egy dal.
Udvaros Dorottya Majdnem Valaki című koncertjében Hrutka Róbert vezetésével egy olyan zenekar működik közre, amelynek tagjai külön-külön is ismert, elismert tagjai a magyar zenei életnek.Egyéniségek nagy találkozása a színpadon, zene, szöveg és előadásmód tökéletes egysége, mely csak ritka pillanatokban valósul meg
Jegyet váltani a Városi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon lehet.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.