Segítség demens betegek hozzátartozóinak

Alzheimer café Gyergyószentmiklóson

237

„Nem vagy egyedül, csak szólj!” – ezzel a mottóval szervezték meg immár második alkalommal az Alzheimer cafét szerda délután Gyergyószentmiklóson. Demens betegek hozzátartozóit, egészségügyben dolgozókat vártak a Szent Erzsébet Öregotthonban tartott találkozóra a házigazda és a Caritas Iskola szervezésében.

Hasonló helyzetben lévőkkel beszélgettek a demens beteget gondozók Fotó: Balázs Katalin

Tavaly novemberben tar­tottak első alkalommal Alzheimer cafét a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban, szerda délután pedig a második találkozóra várták az érdeklődőket. Dr. Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, a program kezdeményezője elmondta, olyanokat szólítottak meg, akik családjukban demenciával élő személyeket gondoznak és azokat a szakembereket, akik napi munkájuk során kerülnek kapcsolatba demens betegekkel. A program visszatekintővel kezdődött, majd egy előadásra került sor az időskor lélektanáról, aztán csoportos beszélgetések következtek, ahol a résztvevők feltehették kérdéseiket, megbeszélhették nehézségeiket, problémáikat.
– Kutatási eredményeinkből kiderült, hogy a lakosság nagyon kevés ismerettel rendelkezik a demenciáról, a gondozottak és a hozzátartozók magukra maradnak, kapcsolataik leépülnek, megkülönböztetésben van részük – fogalmazott a szakember. Hozzátette, ez a rendezvény olyan családias környezetet igyekszik biztosítani, ahol a családtagok hasonló helyzetben lévőkkel találkozhatnak és szakemberektől tanácsokat kaphatnak.
Dr. Kiss Gabriella elmondta azt is, egyre gyakoribb, hogy demenciával találkoznak a családok, hiszen míg 2010-ben 36 millióra becsülték a demenciával élő személyek számát világszerte, addig mára ez a szám megduplázódott s 2050-re várhatóan már 136 millióra nő az előrejelzések szerint. Romániában jelenleg mintegy 270 ezer demenciával élő személyt tartanak nyilván s ennek csupán 13 százaléka jut el orvoshoz problémájával. Gyergyószentmiklóson több, mint 300 demens betegről tudnak. A Szent Erzsébet Öregotthonban 2003-ban 17 demenciával élő személyt gondoztak, jelenleg pedig 68-at. A jelentős növekedés miatt egy teljes részleget hoztak létre a demenciára irányuló szakszerű ellátással.
Kiss Gabriella megjegyezte, a gondozó családokat vizsgálva, világossá vált számára, hogy fontos a témáról beszélni, olyan módszereket kell felépíteni, melyek megvédik a demens betegek hozzátartozóit, hogy ők maguk is ne betegedjenek meg a mindennapi terhek súlya alatt.
A tervek szerint havonta szerveznek majd Alzheimer cafét, s rendszeresen hívnak majd meg orvosokat, szakembereket.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek