Sebestyén Márta indítja, Tarja Turunen zárja

28. Szent György Napok – 2019. április 24. – május 5.

54

Sebestyén Márta-koncerttel indul a 28. Szent György Napok. Az idén tizenkét naposra bővült rendezvény főszínpadán fellép többek között Tarja Turunen, a Nightwish volt szólistája, a Bagossy Brothers Company és a Holograf együttes – közölték sajtóértekezletü­kön a szervezők.

Sajtótájékoztatón ismertették a programot

Idén 2019. április 24. – május 5. között szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Szent György Napokat. A 28. kiírásához ért rendezvénysorozat szervezői csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be az előkészületekről.
Antal Árpád a Szimplában tartott eseményen elmondta: azért választották ezt a helyszínt, mert ez a vendéglátóipari egység vállalta – partnerségben az önkormányzattal – a Szent György téri programok szervezését. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette: a Szent György Napok 28. kiadását, amelyre az önkormányzat közel egymillió lejt különített el, 2019. április 24-e és május 5-e között tartják, és változatos programkínálattal próbál eleget tenni minden korosztály elvárásának.
Az újdonságokról szólva Knop Ildikó programkoordinátor ismertette: idén tizenkét napra nyúlt a városünnep, tekintettel az április 26-a és 28-a közé eső ortodox húsvétra, de a programot úgy szervezték, hogy ne zavarja az ünnepet. A korábbiak mellett három új helyszín jelenik meg. A Szent György téren, sajátos, nyugodt és kellemes hangulattal, alternatív zenével, street fooddal és kézműves sörökkel várják az érdeklődőket
További új helyszín a Sepsi Aréna parkolója, ahová a Vidámpark költözik, amely május 3-a és 5-e között működik. Ide óránként fognak autóbuszok járni (5-ös busz, városi jeggyel), illetve étel- és italpontokat telepítenek. Új helyszín továbbá Sugásfürdő, ahol május 1-jén Városi majális lesz, amelybe igyekeztek bevonni helyi „mozgásaktivistákat” – sorolta Knop Ildikó.
A programkoordinátor hozzátette: a fellépők körében is igyekeznek „frissíteni”, mert bár lesznek az idősebb generációhoz tartozó zenészek, de itt lesznek a pályafutásuk csúcsán lévő fiatalok is.
Amúgy Erdély legnagyobb városünnepének nem változik a struktúrája: a május 3-a és 5-e között zajló háromnapos utcai eseményeket kilencnapos kulturális időszak előzi meg, ami kicsit „belassít” az ortodox húsvét alatt.
A nyitókoncertet április 24-én este hét órakor tartják a Krisztus Király római katolikus templomban. Fellép Sebestyén Márta népdalénekes, Szamosi Szabolcs orgonaművész és a Plugor Sándor Művészeti Középiskola Campanella gyermekkórusa Lőfi Gellért vezetésével.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek