2021, január 18, hétfő.

Sarány István – Fazakas Ildikó: Mesés Székelyföld IV. Háromszék

A Mesés Székelyföld-sorozat Székelyföld történelmi székeit mutatja be két kisgyerek szemén keresztül: Zolika és Annácska utazásaiba kapcsolódhat be az olvasó. Az utazások pedig alkalmat adnak a szülőknek, nagyszülőknek a történetmesélésre. Így válik különleges útikönyvvé a kötet: ez alkalommal Háromszékre kalauzol. Sarány Istvánnal, a kötet szerzőjével, és Fazakas Ildikóval, a kötet illusztrátorával beszélgettünk.

– A Háromszékről szóló történeteket bemutató kötet előtt már megjelentek a Csík-, Gyergyó-, Kászon- és Udvarhelyszék történeteit bemutató kötetek. Különbözik valamiben a jelenlegi gyűjtemény az előzőektől?

Sarány István: – Valóban, megjelent eleinte két kötetben a Csík-, Gyergyó- és Kászonszéket bemutató Mesés Székelyföld-sorozat, ezt egészítette ki rövidesen az Udvarhelyszéket bemutató kötet, illetve most jött ki a nyomdából a negyedik, Háromszéket ismertető könyv. Hogy a kérdés második részére válaszoljak: különbözik is, meg nem is a negyedik kötet az első háromtól. Nem különbözik, ugyanis szintén Zolika és Annácska székelyföldi utazásainak történetéről számol be. Nem különbözik, mert mind a négy kötetben ugyanaz a két gyermekfigura jelenik meg, úgy ahogyan megalkotta őket az első kötet illusztrátora, a háromszéki Péter Alpár. Az udvarhelyszéki történeteket a gyergyói születésű, de hol Bukarestben, hol a nagyvilág különböző más pontjain tevékenykedő illusztrátor, Orosz Annabella rajzolta meg, s rajzain visszaköszön ugyanaz a két gyermek, akárcsak a negyedik, Háromszéket bemutató kötetben, amelynek képi világát a csíki Fazakas Ildikó alkotta meg. Különbözik egymástól a négy kötet a történetekben, illetve abban, hogy a két lurkó hol a szüleivel, hol a nagyszüleivel utazgat, ismerkedve ezzel a mesés tájegységgel.

– Nem titok, hogy a Mesés Székelyföld köteteiben levő történetek alapját családi kirándulások és olyan történetek alkotják, amelyek Hargita megye különböző térségeihez kapcsolódnak. Nehéz feladat összekapcsolni a valóság olykor bonyolultan magyarázható elemeit a fikcióval, úgy, hogy mindez a gyerekek számára érthető legyen?

S. I.: – Gyakorló szülőként valóban az utazások során rengeteg élményben volt részünk. Az így szerzett élményeket egészítettem ki olvasmányélményeimmel, terepmunkám során szerzett személyes tapasztalataimmal. Emellett pedig a gyermekek növekedése, fejlődése során rengeteg élmény éri az embert, megmarad egy-egy vagy rendkívüli, vagy csak egyszerűen jópofa megjegyzés, párbeszéd, ami idővel emlékezetessé válik, bevonul a családi legendáriumba. Ezeket az élményeket, illetve megjegyzéseket, párbeszédeket is beleszőttem a történetekbe, vagy a gyermeki észjárás, látásmód szerint próbáltam újakat kitalálni.

– Annak ellenére, hogy Mesés Székelyföld a sorozat címe, számomra úgy tűnik, hogy nem a mesés elemek dominálnak a szövegekben, inkább az anekdotikus történetmondás jellemzi a szövegvilágot. Ön ezt hogyan látja?

S. I.: – A történetek megírásakor legfontosabb célom a Székelyföld mint történelmi, földrajzi, kulturális tájegység megismertetése volt. Ennek a célnak rendeltem alá a szereplőket, a párbeszédeket, a történeteket. Tehát nem hihetetlen, csodálatos elemekkel teleszőtt elbeszélések – ami ugye a mese mint műfaj definíciója – megírása volt a cél, hanem az érdeklődés felkeltése a valós helyek iránt, kitalált történetek révén. Azaz a fikció irányából közelíteni meg a valóságot. De hát ez a szemléletmód közel áll a gyermekekhez, ugyanis gyermekkorukat végig kíséri a fikció és a valóság kettőssége.

– Csak gyerekekhez szólnak ezek a szövegek? Végül is, mi volt a mesék és a történetek megírásának a célja?

S. I.: – Természetesen, elsősorban a gyerekeknek szólnak ezek a történetek. De mint a kisgyerekeknek szánt könyvek többsége, ez a sorozat is meg kell érintse a gyerekkel kapcsolatban álló felnőttet is, az ő ingerküszöbét kell elérje először ahhoz, hogy megvásárolja a könyvet és érdemesnek találja ahhoz, hogy felolvassa a gyermeknek, gyermekeknek. Mint már említettem, amolyan rendhagyó útikönyvnek, útikalauznak szántam ezt a történetfüzért. Nem tudom, minden vásárlója, olvasója annak használta-e – noha a hazai könyvpiacon szokatlanul nagy, több ezres példányszámban jelentek meg –, de egy marosvásárhelyi újságíró-kolléga egy alkalommal örömmel számolt be arról, hogy unokáival e kötetek által kalauzolva járta be a Székelyföld egy részét. De más vidékek gyermekei is megismerkedhettek ezzel a mesés vidékkel, ugyanis az azóta megszűnt – remélem, nem emiatt! – Szabadkai Rádióban esténként színészek előadásában hangzottak el esti meseként ezek a történetek.

– Általában a gyerekek, ha könyvet látnak, azt kérdezik, hogy van-e benne kép, mert ha nincs, akkor már nem is izgalmas. A kis olvasóknak tehát nagyon fontos, hogy kép is legyen az olvasnivaló mellett. Ön hogyan fogalmazná meg az illusztrációk szerepét egy meséskönyvben? 

Fazakas Ildikó: – Ha az illusztráció jól kapcsolódik a mese szövegéhez, kellő alázattal követi a tartalmat, és néhol segít továbbgondolni azt, akkor betöltötte a rendeltetését: élményszerűvé teszi az olvasást. Ez egy kisebb gyerek számára ösztönzően hat, felkelti az érdeklődését, olvasásra bátorít. Azt gondolom, akkor jó az illusztráció, ha sokoldalú: ha rá tud hangolódni az olvasó életkorából fakadó igényeire, ugyanakkor az adott irodalmi műfaj szolgálatába tud állni – például egy népmese-illusztrációnak alkalmazkodnia kell a népmesei világhoz. Emellett az is nagyon fontos, hogy forma- és színvilágában igényes, ízlésformáló legyen. Gyermekkori könyvélményeim, saját gyermekeim meg a tanítványaim véleményére hivatkozva merem kijelenteni azt, hogy akkor tölti be a szerepét az illusztráció, ha nem túlságosan elvont vagy öncélú, és képes a gyerekeket megszólítani. Ugyanakkor szájbarágósnak, fantáziátlannak sem szabad lennie, tanácsos elkerülni a közhelyszerű sémákat, mert azok unalmasak, érdektelenek, nem támogatják az irodalmi tartalmat.

– Hogyan dönti el az illusztrátor, hogy a szövegvilág mely elemét hangsúlyozza? Milyen szempontokat kell figyelembe vennie a rajzok készítésekor? Milyen szempontokat vett figyelembe a Mesés Székelyföld illusztrálásakor?

F. I.: – Szerintem erre nincs recept, én mindezt ráérzésből teszem, hagyom, hogy felébredjen bennem az egykori gyermek, próbálom átélni az élményt és hozzátenni a sajátom, de nem utolsó szempont az sem, hogy miként látják a világot a mai gyerekek, akiket rengeteg vizuális hatás ér. Éppen ezért kihívás az illusztrátornak az, hogy kitalálja, hogyan lehet hozzájuk közel hozni az írott tartalmakat. A munka folyamata az olvasással, majd annak értelmezésével kezdődik, ezt követi a karakterek kitalálása, itt is fontos, hogy ezek szerethetők legyenek. Figyelni kell a formai megoldásokra is, többnyire nem önálló oldalon jelenik meg a rajz, hanem a szöveggel együtt, itt a kompozíciós megoldás megtalálása is feladat, sokszor kompromisszumokat kíván. A jó szöveget épp olyan jó illusztrálni, mint olvasni, mert inspirál, vezeti a rajzoló kezét, szerencsés esetben már egyszeri olvasás után megfogan az ötlet, látom a szereplők karakterét. Ennél a könyvnél viszont szempont volt a helyi jellegzetességek megjelenítése a rajzokon, ezért majdnem mindegyik mesénél rajzok által is kellett utalni a cselekmény színterére vagy a szövegben bemutatott helyi érdekességekre. Egy izgalmas utazásként éltem meg én is ezt a munkát, mint ahogy az olvasó is utazik a szereplőkkel, helyszínről helyszínre. Dokumentálódnom kellett, rákeresni az interneten az adott településre, megkeresni és felismerhetően ábrázolni a helyi látványosságokat, épületeket, szobrokat. Ezzel párhuzamosan futott végig a mese története, ahol hozzá tudtam tenni a sajátomból, ilyen a karakterek vagy a hangulata, apró részletek, a színvilág.

– A kötet meséi, mesés történetei valóság és fikció között mozognak, hiszen a valóság egyes elemeihez kapcsolódó történetek jelennek meg. Melyik nagyobb kihívás: megragadni a valós elemeket, vagy olyan rajzokat készíteni, amelyek megmozgatják a képzelőerőt?

F. I.: – Jobb szívvel látok hozzá olyan munkának, ahol teljesen rám van bízva a történet értelmezése, ahol nincsenek megkötések. Nehezemre esik, ha másolnom kell, még ha nem is annyira szigorúak az elvárások, ezért inkább a részletekre összpontosítottam, a kedvesen becsempészett történetecskékre. Bár a szerző teljes szabadkezet adott, úgy oldhattam meg a feladatot, ahogy én gondoltam, mégis voltak kötöttségek, alkalmazkodni kellett bizonyos fokig a tényekhez. Mivel a könyv fontos rendeltetése a nevesebb székelyföldi helyszínek bemutatása és ezek népszerűsítése – mindez mesés történetekkel keretezve, hogy értsék és szeressék a gyerekek –, ezért ennek szolgálatába szegődött az illusztráció is, remélem, sikerrel.

 

Kapcsolódó cikkek:

14,316RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb