Sára Tibor is marad a GYHK-nál

Már 13 játékosuk van

45

Már 13 játékosa van a Gyergyói HK jégkorongcsapatának, akik időközben két játékosuktól is megváltak. A maradók listáját Sára Tibor erősíti, míg a távozókét Orbán Szilárd és Antal Zsombor.

Sára Tibor csatárként a GYHK keretében                                                              Fotó: GYHK / facebook

Hatalmas tempóban építi a soron következő bajnoki idényre keretét a Gyergyói HK jégkorongcsapata, amely újabb hazai játékossal egyezett meg a folytatást illetően. Méghozzá Sára Tibor személyében.
„Egy igazi harcos, aki sohasem adja fel, és mindig talpra tud állni és meg tudja mutatni, hogy mire is képes – így lehetne leginkább jellemezni Sára Tibort. Egy ilyen játékosra mindig tisztelettel néznek a csapattársak, szurkolók, de az ellenfelek is. Voltak nehéz idők, amikor sérülések, újra és újra kiújuló egészségügyi problémák kínozták, de kitartott, szívóssága, lelkiereje legyőzött minden nehézséget. Voltak évek, amikor abba is kellett hagyja a jégkorongozást, hogy aztán visszatérve újra felépítse önmagát, és az Erste Ligában is bebizonyítsa, hogy helye van a legjobbak között. Szívből örülünk, hogy Sára Tibor a következő szezonban is a Gyergyói Hoki Klub játékosa lesz” – áll a GYHK közleményében.

Ketten mentek
Az érkezők, illetve maradók listája mellett távozók is vannak a GYHK-nál, és erről is a klub közösségi oldala tájékoztatott. Nem is csoda, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy öt új játékosa is lesz a GYHK-nak, akkor a távozók oldalát is kell erősítse valaki. Ezen hírekre sem kellett sokat várni, hiszen a gyergyószentmik­lósi Orbán Szilárdtól, illetve a csík­szeredai Antal Zsombortól máris elköszöntek. Mindkét sportoló az utóbbi időszakban több alkalommal volt sérült.
– A Gyergyói Hoki Klub ezúton is megköszöni Orbán Szilárd és Antal Zsombor munkáját, köszönetet mondunk mindazért, amit a piros-fehér színekért tettek a jégen és azon kívül is. Orbán Szilárd a GYHK mindkét szezonjában velünk volt, Antal Zsombor az elmúlt idényben tartozott klubunk családjához. Mindketten sokat dolgoztak azért, hogy csapatunk sikeresebb legyen, keményen küzdöttek akkor is, amikor nem léphettek pályára a mérkőzéseken, amikor sérülések hátráltatták őket, hogy igazán kihozhassák magukból a legjobbat. Bízunk benne, hogy az élet kárpótolni fogja őket mindazért, amit a csapatunkkal nem érhettek el – írják a klub közösségi oldalán.

A GYHK kerete

Kapus: Jordon Cooke.
Hátvédek: Igor Bobcek, Ferencz-Csibi Róbert, Góga Attila, Timur Raszulov, Fejes Nándor (MAC Újbuda).
Csatárok: Csergő Hunor, Péter Zsolt, Szabó Pál Krisztián (Hydro-Fehérvár AV19), Szigeti Ákos (MAC Újbuda), Silló Arnold (Dunaújvárosi Acélbikák), Eric Neiley (Atlanta Gladiators), Sára Tibor.
Vezetőedző: Malcolm Ca­meron.
Távoztak: Antal Zsombor (csatár), Orbán Szilárd (hátvéd).

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.