Sakkfesztivál huszonkettedszer

Hét országból jönnek sportolók

32

Huszonkettedik alkalommal tartanak Csíkszeredában nemzetközi sakkfesztivált. A Caissa SK által szervezett esemény 1998-ban Bancpost Nemzetközi Sakkverseny néven indult, azóta a viadal nevet és többször helyszínt is váltott. Idén hét országból mintegy száz sportolóra számítanak a szervezők.

1998 óta szervezi Biró Sándor a csíkszeredai nemzetközi sakkversenyta szerző felvétele

A szokásokhoz híven idén is augusztus közepén rendezik meg Csíkszeredában a nemzetközi sakkfesztivált, amely huszonegy éve indult útjára. 1998-ban Biró Sándor, a Caissa Sportklub vezetője mert nagyot álmodni, és kezdeményezését felkarolta egy akkor még létező pénzintézet, így lett a viadal neve Bancpost Nemzetközi Sakkverseny. A pénzintézet ugyan megszűnt – pontosabban felvásárolta egy másik bank –, ám a viadal megmaradt, így idén Nemzetközi Sakkfesztivál a Székelyföldön nevet viseli az esemény. A sakkfesztivál keretében 2014-től a 12 éven aluli sportolók számára új viadal indult, amely az egykori kiváló székelyföldi sakkozó, Balogh János nevét viseli.
– Amikor 1998-ban útjára indítottam a nemzetközi sakkversenyt, nem is gondoltam, hogy sikerül ilyen hosszú ideig fenntartani. Természetesen ez támogatók nélkül nem lehetett volna. Nagy érvágást jelentett számunkra, hogy a huszonegy éven keresztül a versenyünk főtámogatója már nem létezik, ám idén így is sikerült tető alá hozni a viadalt. Ugyanakkor már tárgyalásaink vannak a jövőt illetően, így reméljük, hogy a huszonharmadik csíkszeredai nemzetközi sakkfesztivált is meg tudjuk tartani – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján az esemény főszervezője, Biró Sándor.
Akárcsak az elmúlt években, idén is a sakkfesztivál során öt viadalt tartanak. A nyílt verseny hétfordulós lesz, akárcsak a rapid versenyé, ahol viszont mindössze 15 perces gondolkodási idő áll a résztvevők rendelkezésére mérkőzésenként. A blitz versenyt is hétfordulósra tervezték, ahol öt perc áll minden játékos rendelkezésére találkozónként, a három viadal a Caissa-kupáért zajlik és pénzdíjas. A 6. Balogh János Emlékversenyt a tizenkét év alatti sportolóknak szervezik, és ennek a korosztálynak lesz feladványfejtő verseny is.
A szervezők gondoltak az amatőrökre is, így amennyiben lesz elég nevező, akkor a hobby-kategóriában is indítanak egy hétfordulós viadalt. Erre még ehet nevezni előzetesen a birosandor64@yahoo.com elektronikus postacímen vagy holnap a viadal helyszínén, a Nagy Imre Általános Iskola sporttermében 14 és 15 óra között.

A résztvevők
A nyílt versenyre előzetesen harmincnyolcan neveztek, ám a Caissa SK vezetője szerint ez a szám biztosan növekedni fog.
– Óráról órára jelentkeznek be sportolók, így a tegnap déli 38 fő biztosan nem végleges. Jelenleg hét országból vannak nevezők, de van egy szlovén sportoló, akivel folyamatosan egyeztetünk – mondta Biró Sándor, hozzátéve, hogy amennyiben az említett sakkozó megérkezik, úgy nyolc ország képviselői ülnek majd asztalhoz holnap délutántól.
A legnagyobb Élő-számmal rendelkező sakkozó, aki részt vesz a holnap kezdődő versenyen, az aradi Petrișor Adrian Marian (2422), a második kiemelt pedig a magyar U14-es bajnok Borhy Marcell (2382 Élő-pont), míg a harmadik Barárosi Dániel (2355), aki már több alkalommal is nyert a csíkszeredai sakkversenyen. Öt nemzetközi mester, négy FIDE-mester, két FIDE-mester jelölt, egy női FIDE-mester és egy női FIDE-mesterjelölt is van a mezőnyben, öt I. osztályú, hat II. osztályú és két IV. osztályú sakkozó is asztalhoz ül az egyhetes versenyen. A nyílt versenyen a felnőttek mellett hét U14-es, öt U16-os, négy U18-as, két U20-as, négy 50 év fölötti és három 65 év fölötti sportoló is nevezett. Borhy Marcell mellett jelen lesz a magyar U14-es lánybajnok, Tóth Nikoletta is.
– Örülök, hogy több magyar és román bajnok is jelen lesz a versenyünkön – mondta Biró Sándor.
A nemzetközi sakkfesztivál holnap 15 órakor kezdődik és augusztus 22-én ér véget, a mérkőzéseket naponta 15 órától játsszák a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola sporttermében.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek