Sajtótájékoztatót tartott az emnt udvarhelyszéki szervezete: Javaslatok a városfejlesztéshez

22

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) udvarhelyszéki szervezete aláírásra buzdít a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése kapcsán, valamint közös székelyudvarhelyi, ún. minimálprogram szükségességét hangsúlyozza.

A szervezet székely­udvar­helyi irodájában tartottak pénteken sajtótájékoztatót Bíró Edith és Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnökségi tagjai.

Kevés az aláírás
Három hónap van még hátra az SZNT európai polgári kezdeményezéséhez kapcsolódó aláírásgyűjtés határidejéig, melyet az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt is teljes mellszélességgel támogat – mondta Bíró Edith. A Székelyföldért megmozgatjuk Európát jelmondattal futó akciónak célja, hogy EU-s eszközökkel segítse Európa őshonos nemzeti közösségeit, ezáltal a határon túli magyarok megőrizhessék sajátos identitásukat – a saját szülőföldjükön –, valamint az Európai Unió támogatási rendszerét oly módon kívánja szabályozni, hogy a nemzeti régiók a különböző költségvetési források elosztásakor ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, ezáltal pedig dinamikusan fejlődő nemzeti régiók jöhessenek létre. Mivel mostanáig alig 60.000 aláírás gyűlt össze az online aláíró felületen, és a papíralapú aláírások száma sem túl sok, rendkívül nehéz feladat áll a magyar közösség előtt, ha komolyan gondolja az egymillió aláírás összegyűjtését. Nagy Pál hangsúlyozta: az elkövetkező időszakban is várják a Vár utcai EMNT demokrácia-központban mindazokat, akik kézjegyükkel kívánják támogatni a kezdeményezést.

Javaslatok a székelyudvarhelyi költségvetés kapcsán
A városi önkormányzat néppárti frakcióját kérik fel arra, hogy továbbra is támogassák annak az ősszel kezdeményezett programnak a beindítását, melynek célja a hazatérő fiatalok támogatása. Ezt a programot erősíteni is lehetne azzal a támogatási programmal, melyet Erdély több városában is elindított a Studium-Prospero Alapítvány fiatal orvos- és színészlakás-együttesek építésére. Ugyanakkor szeretnék, ha lenne városi sportgála, melyen a város kiemelkedő eredményeket elérő amatőr és profi sportolóit jutalmaznák. Nagy Pál a legfontosabb célnak egy fedett uszoda mihamarabbi megépítését tartja, mely nemcsak a szabadidős tevékenységeket vagy az úszósportot segíthetné, de oktatási program részeként a fiatalok egészséges életmódjában, egészségmegőrzésében is fontos szerepet tölthetne be.
Az EMNT szükségesnek tartja továbbá, hogy a polgármesteri hivatal havi rendszerességgel adja ki a Városházi Hírlapot, melyben kapjanak helyet az aktuális önkormányzati határozatok is. Bíró Edith egy hospice-központ, önkormányzati öregotthon megvalósításának szükségességét is hangsúlyozta.
Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva, a közelgő önkormányzati választások előtt, az EMNT javasolja a néppárti frakciónak, hogy kezdeményezzen a másik két párttal tárgyalássorozatot, melynek célja egy közös nevezőn alapuló udvarhelyi minimálprogram kialakítása, melyben leszögeznének egy sor olyan fajsúlyos dolgot, ügyet, amelyek előre viszik a várost, segítik a fejlődését, és amelyek mellett mindegyik alakulat kiáll, azokat támogatja, függetlenül attól, hogy az elkövetkező években ki milyen összetételben vesz részt az önkormányzat munkájában.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek