Székelyudvarhely értékeinek megőrzése közös feladat

Beszélgetés Márton Ildikó főépítésszel

333

Fontosnak tartja a műemlékvédelmet, a korszerű megoldásokat, a Székelytámadt vár felújítását és kedvence a Jézus-kápolna. Székelyudvarhelynek májustól fiatal, ám szakmailag alaposan felkészült főépítésze van, aki úgy gondolja: a szakterületén mentalitásváltásra van szükség. A kiváló fotóiról is ismert Márton Ildikót kérdeztük a főépítészi munkáról, szakmai kihívásokról.

Fotó: Lőrincz Csaba

– Miért pályázta meg a – kívülálló szemével nézve – nagyon szép, ugyanakkor sok feladatot, kihívásokat is tartogató főépítészi állást?

– Több éve foglalkoztat az építészet, építészek közösségi jelenléte. Ezért vállaltam az eddigi közalkalmazotti állásaimat és tevékenységeimet is, és ezért érdekelt a főépítészi állás is. Ez elsősorban kötelességtudat, másodsorban hivatás, amely révén igyekszem megteremteni a lehetőségét a hatékonyabb információátadásnak a szakmámról.

– Hivatalba lépése óta milyen kisebb-nagyobb problémákkal szem­besült?

– Nagyon hamar sikerült ráeszmélni a magyar nyelvhasználat állás és munka jelentése közti különbségére. Bár hivatalról beszélünk, és sok sztereotípia kötődik ehhez az álláshoz, kőkemény munkát jelent. Sok a külső, jogos sérelem az engedélyezés bonyolultságáról, és felelősségteljes az akták elkészítése, a belső munka.

– Pontosítaná, mit ért az „engedélyeztetések bonyolultságán”?

– Nagyon összetett folyamattá alakult az engedélyeztetés a biztonsági intézkedések következtében. Itt gondolhatunk a frissített tűzvédelmi szabályokra.

– Műemlékbarátnak nevezte Balázs Attila, a Civilek az Örökségért Mozgalom vezetője. Találónak tartja a jellemzést? Tudomásom szerint a megyei műemlékhivatalnál is dolgozott, így széles körű rálátása van erre a területre. Országos és megyei viszonylatban Székelyudvarhely milyen helyzetben van a műemlékvédelem terén?

– A megnevezés, úgy gondolom, nem véletlen. Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálatát vezettem, amikor a szakmai programjaink mellett sikerült a Szív motívumok Székelyföldön című fotópályázattal egy szerethetőbb kontextusban beszélni a történelmi épületeinkről. Székelyudvarhely városából 52 tétel szerepel az országos műemlékvédelmi listán (LMI), ahol megyei szinten 742, illetve országos szinten 31 032 tétel jelenik meg a 2015-ös évi adatok szerint. Ezek a steril számok. Úgy gondolom, erős helyi védelemmel tud Székelyudvarhely is, mint minden más település, megfelelően gondoskodni a történelmi épületeiről. És ez miért fontos? Talán amiért nagyon fontos a sok és tartalmas beszélgetés a nagyszüleinkkel.

– Jól tudom, hogy tagja volt annak az építészcsoportnak, amely pár éve elkészítette a Székelytámadt vár és környéke felújításának tervét. Sok év után valós remény van arra, hogy a város legrégebbi műemlék épülete visszakaphassa rangját, és akár egyfajta kulturális közösségi térként szolgáljon. Ehhez azonban nemcsak a régészeti kutatást kell folytatni, a várfalakat megerősíteni, a vár környékén levő területet rendezi, de az ott levő iskolát is el kellene költöztetni. Kényes ügy az utóbbi. Önnek mi a személyes meglátása a tervekkel kapcsolatosan?

– A tervezőcsapatban nem voltam benne, az egyetemi diplomamunkám szólt a Székelytámadt vár és környékének hasznosítási tervéről. A tervemben egy stúdiószínház telepítése révén egészségesen csendesebb, sétálóutcás, kultúrabarát alapgondolattal indultam. A tervezési feladat során azonosítottam és erősítettem a környék értékeit, és a saját elképzeléseimmel igyekeztem úgy idomulni az eddigi fejlődési fonalhoz, hogy az továbbra is hiteles tudjon maradni. Így a terv része volt az egykori Fazakasok utcája alapgondolatának továbbéltetése is mesterségek utcájaként, illetve hangsúlyosan jelen voltak a külső és belső közösségi terek. Székelyudvarhely iskolavárosi rangját szerencsénkre még mindig őrizzük. Tanulni, művelődni közösségi, minőségi kulturális tevékenységek révén is tudunk, és az ilyen tevékenységek számára minőségi környezetet jelenthet a vár.

– Arculat szempontjából sokszor hasonlítjuk össze Nagyszebennel, Brassóval, de akár Csíkszeredával is a várost. Tudjuk, nem egy a lépték, de a minta jó. Udvarhelyen azonban – úgy tűnik – „mindenki azt csinál, amit akar”, ennek esett áldozatul nem egy műemlék, vagy műemlék jellegű épület. Bontás, átépítés – sajnos, elég sok rossz példát lehetne sorolni. Jót is, mint például a nagyon frissnek számító eset: az ön közbenjárásával a Városi Kórháznál a felújításkor a százéves lámpák visszakerültek a helyükre. Hogyan lehet gátat szabni a további rombolásnak, szakszerűtlen beavatkozásoknak?

– Székelyudvarhely arculatán is sok lenyomatot hagyott az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült épületállomány, talán ezért is találunk hasonló elemeket más városokkal. Igen: nem egy a lépték, és igen: a minta jó. Mi döntünk, hogy a mi mintánk jó lesz a későbbiekben vagy sem. Rajtunk múlik, hogy „tettünk le valamit az asztalra” vagy eltűnt az asztal. Ez alapvetően, úgy gondolom, társadalmi berendeződés kérdése, mely az épületállományon is nyomot hagy. Mi döntünk, hogy egyszer használatos várossá alakítjuk a városunkat, vagy legalább annyira jó épületállományt hagyunk, mint amit kaptunk. Adolf Loos egykori neves osztrák építészt idézve „egy jól működő közösségben a feltűnő dolgok udvariatlanságnak számítanak”. Véleményem szerint erős, jó és a városérdeket szem előtt tartó székelyudvarhelyi közösségünk van. Erősíteni a városra figyelést mindenképp indokolt, és nagy szükségét látom olyan helytörténeti tankönyvnek, amely révén az iskolában, és akár már a napköziben is, úgymond, tanulhatjuk városunkat.

– Hét évvel ezelőtt a művelődési ház szervezte meg a II. Tematikus Építészeti Konferenciát. Akkor hangzott el Balázs Mihály Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima-díjas építész szájából „a városközpont olyan, mint egy rosszul berendezett szoba”. Az egyébként jó szándékkal megfogalmazott kritikára az akkori városvezető úgy reagált, hogy betiltotta a konferenciát. A választásokkor elkészült egy, a jelenlegi teret teljesen átrendező látványterv, ami nem aratott osztatlan sikert. Ön szerint be lehet rendezni jól a teret?

– Leginkább belakni lehet jól egy teret, amely a megfelelő igényességgel és felelősséggel alakult ki. A központunk – mint minden városközpont – a fejlődés függvényében igényli a feljavítást, alakítást. Egy ilyen elképzelésnél is alapvetőnek gondolom, hogy illeszkedjünk a létező értékekhez és erősítsük azokat.

– Ezt kifejtené konkrétabban?

– Konkrétumok szintjén: nagyon fontos helyesen megismernünk az értékeinket és értékhierarchia alapján gondoskodnunk róluk. Szép adottságai vannak a központnak, bár a találkozási helyek (pl. templombejáratok) még nem alakultak ki megfelelően, mint ahogy még az sem egyértelmű, hogy a városközpontban az autós- vagy a gyalogosközlekedésnek van prioritása.

– A helyi műemlékek védelmének élharcosa, a már említett Civilek az Örökségért Mozgalom mennyiben segíti a főépítész munkáját?

– Mindenki segít, aki figyel az épületeinkre, így itt is köszönöm a mozgalom részéről Balázs Attila kiemelt figyelmét a történelmi épületeink iránt.

– A városon átfolyó Nagy-Küküllő partja jelenleg kihasználatlan terület. Elképzelhető, hogy valamikor hasznos tér lesz? El tudnánk képzelni hangulatos kávézókat, csónakházat. Mit gondol, ez csupán hiú ábránd?

– Sokakban megfogalmazódott ez az igény. Bízom benne, hogy sikerül olyan minőségi terveket készíttetni, amelyek alapján kihasználjuk ezt a kivételesen szép természeti lehetőségünket.

– Ön a fiatal építészgenerációt képviseli, nyilván másképpen viszonyul a főépítészi feladatkörhöz, mint elődei. Számíthatunk mentalitásváltásra, és ha igen, úgy miben fog ez megnyilvánulni?

– Sok olyan kérdés merült fel bennem a munka elkezdésekor, amire nincs általános recept, így akarva-akaratlan egyedi megoldások születtek, amelyek természetüknél fogva is újszerűek. Gondolok itt elsősorban arra az állapotrögzítő utcafilmre, amit elkészítettünk. Mentalitásváltás, igazodás a változó társadalmunkhoz mindenképp indokolt. Az építkezés önmagában is konfliktusokkal terhelt folyamat. Az engedélyezés országos szinten rendet és biztonságot kíván teremteni, bár a folyamat bonyolultsága ezt nem igazolja, és ez jogos neheztelést gerjeszt. Ennek oldását az információk átadásában látom, ennek érdekében már ismertető készül.

– Élhető város, okos város – az elkészült, iránymutató városfejlesztési stratégiákban kulcsszavak. Mit gondol, van reális esélye annak, hogy Székelyudvarhely valóban elnyerje ezt a státuszt?

– Ideális esetben erre csak egy válasz létezik: nem, mert már az. Sok a bírálat és közben sok mindent elfelejtettünk, ami igazi csoda ebben a városban, és ami csak egy minimális „portalanítást” igényel. Talán a kulcsszót abban látom, hogy mi magunk – egyénként, közösségként – tegyünk a városunkért és megfelelően gondoskodjunk értékeinkről.

Névjegy
Márton Ildikó 1999-ben érettségizett matematika-fizika osztályban a Tamási Áron Gimnáziumban. Tanulmányait a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építészet és Városrendezési Karán folytatta, diplomamunkáját a Csonka vár építészeti hasznosításának témájában írta. Posztgraduális tanulmányai során az épített örökség felújítása és hőenergetika területeken szakosodott, és pszichopedagógusi diplomát is szerzett. 2017-ben pedig elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot Csíkszeredában. Dolgozott építészmérnökként, tanított a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában. Intézményvezetője volt a Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgálatának, tanácsadója a Hargita Megyei Urbanisztikai Bizottságnak, a csíkszeredai önkormányzat Építészeti és Urbanisztikai Bizottságának és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Főépítészi Igazgatóságának. Szenvedélye a fotózás, amit professzionális szinten művel. 2010 januárjától több mint 30 csoportos kiállításon vett részt itthon és határon túl, egyéni kiállítása volt Budapesten, Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Csíkszeredában, rendszeresen jelen van a fotótáborokban. Fotóit több díjjal is elismerték.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.