Sportszerűség

61

A jégkorong mint sportág és annak közege mind a nagyvilágban, mind szűkebb környezetünkben elég „belterjes”, ha fogalmazhatok így. Mindenki ismer mindenkit, mindenki valakinek a valakije, és a hírek is sokkal gyorsabban terjednek, mint ahogy azt hivatalosan valaki (le)közölné. Ám az egyes kirívó esetektől eltérve, megszokott a már-már családias hangulat. Nemegyszer látni ellenfél szurkolóit közös sörözőkben, amint kulturált körülmények között egymás közt beszélik meg az eseményeket. Akár még Csíkszeredában is.
És a probléma szűkebb vidékünkön nem is a szurkolókkal volt vagy épp van, hanem a sportvezetőkkel, vagy a klubokhoz közeli személyekkel. Ékes példája ennek az elmúlt napokban a Brassói Corona elnökének – aki egyben a Román Jégkorong Szövetség alelnöke is – viselkedése a Galaci CSM csapatával szemben. Történt ugyanis, hogy a galaci csapatnak nem biztosított edzéslehetőséget a páros meccsre való készülődés során, sőt az első mérkőzést követően még a vendégöltözőből is kirakatott mindent. Állítása szerint ez egy retorzió volt egy két évvel ezelőtti hasonló szituációra, amikor a szenvedő fél épp a Brassó volt a Galac ellen. Csakhogy az a Galac egy más klub volt, mint a mostani. Ugyanakkor a csíki szurkolók és a csapat is mesélni tudna arról, hogy milyen úgy ünnepelni bajnoki címet, hogy közben a jégpálya világítását lekapcsolják, vagy épp a mérkőzés közben az illető úriember széttöri a csapata kapuja mögötti videokamerát, és ezért a játékvezetők nem tesznek semmit.
Mennyivel másabb az Erste Liga versenyszabályzata az ilyen esetekre, hiszen ott feketén-fehéren leírja, hogy a vendéglátó egyesület milyen kötelességeket kell vállaljon az ellenfél alakulatával szemben. Az edzéslehetőségtől az öltözőn át még az is szabályozva van, hogy mennyi edzőkorongot kell biztosítani…
Sajnálatosak az ilyen esetek, és egyáltalán nem vetnek jó fényt a sportágra, főleg egy szövetséget vezető illetőtől. Öröm az ürömbe, hogy senki nem veszi fel a kesztyűt. Még a szurkolók sem!

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.