Sapisok is önkénteskedtek

26. Bolyai Nyári Akadémia

363

A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) idén is megszervezte szakmai továbbképzését, a Bolyai Nyári Akadémiát. Ez alkalommal hallgatóinknak is megadatott a lehetőség, hogy önkéntesként részt vegyenek a nagy múltra visszatekintő rendezvényen. Az önkéntességet vállaló négy hallgatónk közül ketten igencsak hasznos tapasztalatokat szereztek, Sere Andrea és Gál Szilvia mesélt az akadémiáról.

Sere Andrea (má­sodéves román nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom szakos hallgató).
Július 16–20. között a Bolyai Nyári Akadémián a Román nyelv oktatása specifikus tantervek alapján nevű szekcióban önkénteskedtem. A nyári egyetemről dr. Tódor Erika-Mária tanárnőtől értesültem, ő ajánlotta, hogy jelentkezzem, mivel romántanárnak készülök. Több szaktársam is jelentkezett önkéntesnek, ők a Pedagógusok Házában tevékenykedtek, én pedig a Sapientián kaptam feladatokat, a szervezési munka hatékony lefolyását segítettem, de a munkával párhuzamosan az előadásokon is részt vehettem. Az előadók nemcsak a romániai egyetemi központokból jöttek, hanem külföldről is, és a kreatív tanulási lehetőségekről beszéltek a román nyelv tanulását/tanítását illetően. A szervezőkkel nagyon jó volt a kapcsolatom, azt éreztették, hogy én is szervező vagyok, egy vagyok közülük.
Az akadémia ideje alatt lehetőségem volt részt venni, bekapcsolódni a tevékenységekbe is, amelyekből nagyon sokat tanultam. Az előadó tanárok közül megemlíteném Mina Maria Rusut, Florin Ciobant, Maria Pandelet, Zoica Romant, Forgó Erikát, Szőcs Imrét, Ioana Tămăiant, Bartolf Hedwiget, Mariana Norelt, és nem utolsósorban Tódor Erika-Máriát, aki a szekció szakmai irányítója, szervezője is volt.
Mint pedagógusjelölt, minden előadást élvezettel követtem, nagyon sok játékos módszert megismertem, és ezeket lejegyzeteltem, hogy a munkám során majd felhasználhassam. A Román nyelv oktatása specifikus tantervek alapján szekcióban olyan pedagógusok vettek részt, akik nemcsak az óráikat szeretnék szebbé és érdekesebbé tenni, hanem a kollegáikat is motiválni szeretnék. Céljuk az, hogy elérhetőbbé, hozzáférhetőbbé tegyék a román nyelvet a magyar ajkú tanulók számára. Úgy érzem, sok jó ismerősre tettem szert, mind a részt vevő tanárok, mind az előadók között. Többen felajánlották, hogy ha majd tanárként szükségem lesz a segítségükre, bátran keressem meg őket. Több személlyel a Facebook közösségi oldalon is ismerősök lettünk, és a tevékenységek után is tartjuk a kapcsolatot. Nekem maga az akadémia fantasztikus élményt jelentett, úgy érzem, lehetőséget nyújtott kis időutazásra, segített abban, hogy rálátást nyerjek, milyen lesz, ha én is a pedagógus pályát választom majd.
A jövőben, ha megadatik a lehetőség, nem fogom kihagyni, mi több, biztos vagyok benne, hogy majd tanárként is fogok jelentkezni.
Gál Szilvia (másodéves román nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom szakos hallgató)
A Bolyai Nyári Akadémia nyújtotta lehetőségről a tanszékvezetőnk tájékoztatott, és nem volt kérdés, hogy részt szeretnék venni, hiszen kitűnő lehetőség volt a nyelvtudásom fejlesztésére, illetve a pedagógus pálya sajátos szemszögből való megismerésére. Az akadémiára egyedül jelentkeztem, de volt szerencsém megismerni és barátságot kötni mind önkéntes társaimmal, mind az előadókkal. Önkéntesként a mi feladatunk volt a szekciónkban részt vevő előadók és tanárok munkáját segíteni, amelyet a barátságos hangulat még gördülékenyebbé tett.
Hálás vagyok, hogy részt vehettem, hisz különleges személyeket volt alkalmam megismerni, illetve az előadásokba belehallgatva egyedi tanítási ötletekről, módszerekről tanulhattam. Én az angol szekció kapcsolattartója voltam, és úgy hiszem, nekem volt a legnagyobb szerencsém, hiszen az előadók ha­tárontúliak voltak. Még az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek hozzánk előadók. Kiváló lehetőségem volt élesben gyakorolni az angol nyelvet olyan emberekkel, akiknek az angol az anyanyelve, és ez igen ritka lehetőség. Végül, de nem utolsósorban, szeretném megköszönni a szervező kollégáknak a befogadást, a barátságukat, és hogy velük dolgozhattam.
Sok sikert kívánunk ahhoz, hogy a továbbképzésen elsajátított módszereket hallgatóink is eredményesen tudják majd alkalmazni, mihelyt kilépnek az egyetem kapuin.

Vlaicu Lajos

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.