Rokonság?

Egy szuszra

143

Függönyt vásárolnánk, szépet, mutatóst, utcáról nézve az látszik leginkább, nem selymet, selymest se, mert az mű, egészen biztosan kínai, miközben a mi házunk székely ház, legalábbis székelynek gondolnám, bársonyról ne halljak, bársonyosról se, mert annak oka van, hogy bársonyról vagy bársonyosról ne halljak, tudod mit, mondom az asszonynak, mint aki tisztában van függönyök dolgában, mondom hát az ötletem, a magamét, hallanom kell, végre nekem is van függönyök dolgában saját ötleten, van hát, kinek nincs, s akkor mondom is, parasztfüggönyt, falusiast, vászonba szőtt anyag az, kis fodros széllel jól megteszi, mármint hogy csipkével, az asszony meghőköl, nem azért mert csipkével, hanem csodálja tudásomat függönyök dolgában, mégis honnan van, onnan, mondom, hogy lógott egyszer nagyapám szeme súlyos bársonyon, olyat nem látott, mert honnan bársony függöny maroknyi faluban, még a jegyzőnek sincs belőle, a jegyzőnek csak bársonyos huzatú széke van, szóval úgy állunk a bársonyfüggönnyel, hogy egy második bécsi döntés kell hozzá, és mint tudjuk, a döntéseknek általában következményük van, a bécsi döntésnek az a következménye nagyapámra nézve, hogy elmegy Sopronba átképzésre, ha igen, akkor az átképezendő embernek vadonatúj kucsma jár a nyárádszeredai vargától, egyéb jó öltözék, mert mégsem nézhet ki olájnak, mert nagyapám egy oláj átképzést is megjár jóval azelőtt, egye meg a fene, lehet, megette, megy hát Sopronba, azazhogy mennek komák, ismerősök, hogy az utcán virradjanak meg, a történethez kell egy átható, sűrű eső, hogy nagyapám nyakába folyjon valami fekete lé, hogy nézzék a fekete lét, hogy a koma mondja meg, a kucsma hamisítvány, nem igazi báránybőr, a történethez okvetlen kell még egy hajnalian borzas nagysága, hogy elhúzza a súlyos bársonyfüggönyt, kihajoljon a sarkaiban stukkós ablakon, stukkó mint szájpenész, zabola, ahogy mondják mifelénk, a hajnalian borzas nagyságának a történethez látnia kell sok álmos átképezendőt, hogy mondja: nézd, papus, mennyi oláj van az utcánkban, székelyek vagyunk, kezét csókolom, szól fel nagyapám plebejusi alázattal, még hallja a vastag, rekedtes férfihangot, hallgass, Terézia, az isten szerelmére, a gördülő zöld bársonyfüggöny zárja le a történetet a hűség városában, zárná le, ha nagyapám nem látna valamit, de lát, éppen nem jókor lát, mert amit lát, azt látja más is, a fene egye meg, sőt olvas is nagyapám, minthogy olvas más is, a kapu előtt olvas, és még sokáig olvasna, ha nem avatkozna be egy tisztiszolga, cseppet se tisztelettel kérve nagyapámat és mindenkit kérve, menjenek távolabb, nagyapám erős fenntartással megy tovább, mert kapu fölötti táblácskán olvassa a biztosan közismert, de inkább biztosan rettegett, szidott, átkozott nevet, hogy Lokody István törvényszéki bíró, Teréziáról viszont semmit sem tud meg.

Lokodi Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek