Remekeltek a cukrász- és szakácstanulók

Schnitta Sámuel Éttermi Emlékverseny

1 328

A legjobb cukrászt megillető díjjal, csapatversenyben pedig a második és harmadik helyezéssel tértek haza Hargita megye vendéglátóipari oktatásában tanuló diákok a Sepsiszentgyörgyön szervezett Schnitta Sámuel Éttermi Emlékverseny székelyföldi szakaszáról. Ferencz András cukrásztanuló és László Dániel szakácstanuló tagja lesz annak az öttagú csapatnak, amely majd Székelyföldet képviseli a jövő év májusára tervezett magyarországi Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékversenyen.

Csíkszeredai szakácsok Fotó: Jánossy Alíz

Remekeltek Hargita megye szakács-, cukrász- és pincérképzésben részt vevő diákjai a Sepsiszentgyörgyön szervezett Schnitta Sámuel Éttermi Emlékverseny székelyföldi szakaszán. A hét végén szervezett megmérettetésen megyénket a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola, valamint a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanulói képviselték. A versenykiírás szerint az öttagú csapatok két pincérből, két szakácsból és egy cukrászból álltak. A pincéreknek díszterítést kellett bemutatniuk, illetve ők szolgálták fel a szakácsok és cukrászok által készített, négy elemből álló menüsort a verseny meghívott vendégeinek. A szakácsok, cukrászok és pincérek munkáját négy-, illetve háromtagú szakmai zsűri értékelte, az eseményen jelen voltak a versenyt kezdeményező Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület, valamint a helyi szervező, a Kovászna Megye Tanácsa alintézményeként működő Művészeti és Népiskola Felnőttoktatási Központjának képviselői is.
Zsűrizés után a szakácsok és cukrászok értékelését egybevetve a pincérek teljesítményével második helyen végzett a szé­kely­ud­varhelyi Kós Károly Szakközépiskola csapata, harmadikok lettek a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanulói. Az első díjat pedig a versenynek otthont adó sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskola tanulói nyerték. Mivel a megmérettetés szervezőinek és a zsűrinek is a célja egy versenyképes székelyföldi csapat összeállítása volt, figyelték a versenyzők egyéni teljesítményét is. Így kapta a legjobb cukrásznak járó különdíjat, a Szolnokon tartandó versenyen való részvétel jogát, valamint Sógor Csaba európai parlamenti képviselő brüsszeli kirándulásra szóló meghívását a csíkszentdomokosi Ferencz András, a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola diákja. A magyarországi versenycsapat tagja lesz még a székelyudvarhelyi László Dániel, a Kós Károly Szakközépiskola tanulója, mivel ő sütötte a legjobb sertésszüzet, hozzájuk csatlakoznak a csapat háromszéki tagjai.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.