2021, január 17, vasárnap.

Rekordot döntött a részvétel

Túrákban, élményekben és látványban gazdagodva térhettek haza a természet szerelmesei az Erdélyi Kárpát-Egyesület XXIV. Vándortáborából. A következő találkozót Borszéken szervezi az EKE gyergyói szakosztálya.

Fotózásra csábít a természet. Jövőben Borszéken találkoznak a túrázók Fotó: Domján Levente
Fotózásra csábít a természet. Jövőben Borszéken találkoznak a túrázók Fotó: Domján Levente

[dropcap]R[/dropcap]ekordszámú, 1245 fős részvétellel tartották a XXIV. EKE Vándortábort Tusnádfürdőn. A nagyszámú résztvevő jelenléte is alátámasztja a szervezők állítását, mely szerint az EKE Vándortábor a Kárpát-medence legnagyobb turistarendezvénye.
A táborbontás után a szervezők egy sor statisztikai adatot készítettek az idei eseményről. E szerint a tusnádfürdői tábor legidősebb résztvevője 1929-ben született, a legfiatalabb vendég pedig 4 hónapos volt.
– A tábor 105 fős szervezőcsapatának kihívást jelentett a túrák előkészítése, vezetése, de segített abban, hogy még jobban összerázódjon a csíki csapat. A huszonnegyedik találkozó szervezett túrái lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek, hogy megismerjék a környéket – mondta a táborzárás után Szabó Károly, a Csíkszéki EKE elnöke.
A legnépesebb túrán 126 személy gyalogolta végig a Szent Anna-tó – Mohos-tőzegláp útvonalat Olti Kálmán vezetésével. A borvíztúra résztvevői Jánosi Csaba vezetésével kóstolhatták meg a térség ásványvizeit. A három túranapon összesen 303-an kísérték a túravezetőt a borvízúton.
A vándortábor szervezését jövőre az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói szakosztálya vállalta fel.
A tábori zászlót a tervek szerint 2016. július 25–31. között Borszéken húzzák fel.

Daczó Dénes

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb