Református vallási tantárgyverseny a Tompában

48

Szé­kely­udvarhelyen, a Tompa László Általános Iskolában zajlott a református tantárgyverseny megyei szakasza a református vallásoktatásban részt vevő ötödikes és hatodikos tanulók számára. Az egyházi szervezésű vetélkedő már 15 éves múltra tekint vissza. A szombaton zajló megmérettetésen 22 diák vett részt, ők főleg Udvarhelyről, illetve Székelykeresztúrról és környékéről érkeztek. Akárcsak a többi tantárgyversenyen, itt is egy tételsort kaptak a gyerekek, a megoldásra két óra állt rendelkezésükre. Bálint Zsófia vallásoktató tájékoztatása szerint a résztvevők könyvjutalmat kaptak, és mindkét korosztályból az első három helyezett tovább jutott az országos versenyre, amelyet általában Kolozsváron szoktak megszervezni, április-május hónapok folyamán. Idén a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium tanulói jeleskedtek.

Asztalos Ágnes

reformatus_tantargyverseny_aa_SZ
Fotó: Asztalos Ágnes
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.