Reform, de mi lesz a gyermekekkel?!

43

Az oktatás reformja zajlik éppen, még akkor is, ha nem mindenki követi a híradásokat, és esetleg nem hallott róla. Sőt még akkor is, ha ezt némelyek fásultan, mások szkeptikusan, megint mások reménykedve szemlélik. A fásultan szemlélődők vélhetőleg „túléltek” már néhány oktatási reformot, és rájöttek, hogy a nagy igyekezet nem hozott érdemi változást, vagy ha igen, azt sem jó irányba. A szkeptikusok már most tudják, hogy jobb nem lesz, de sajnos még rosszabb lehet; a reménykedők pedig bizakodnak, sőt szervezkednek, petíciókat fogalmaznak, aláírásokat gyűjtenek, ötletelnek különféle fórumokon stb. Őszintén szólva, magamat inkább a fásultak és a szkeptikusok táborába sorolnám, mivel közvetlenül nem érint a téma, meg egyébként is „túléltem” már néhány oktatási reformot. A teljesség igénye nélkül sorolnék is néhányat.
Mi még három dolgozatot írtunk bizonyos tantárgyakból egy tanévben, és fél jegyet számított a dolgozatra adott értékelés, a gyermekeim viszont csak kettőt írtak és kisebb hányadnak számított az átlagszámításnál. Nekünk viszont középiskolában kétévente felvételiznünk kellett a magasabb fokozatra, míg nekik nem. Bennünket még nem őriztek biztonsági őrök az érettségin, és nem bántak úgy velünk, mintha köztörvényes bűnözők lennénk, igaz, a puskázás sem öltött olyan méreteket, mint a drasztikus intézkedést megelőzően. A mi időnkben még kemény felvételi árán lehetett bejutni az egyetemre – és volt olyan időszak is, amikor a magyarok közül a jelentkezők 4 százalékát vették fel –, most lazán bejut akárki. Mi még szombaton is tanultunk, igaz – vagy vélhetőleg pontosan emiatt – tanóráink véget értek délután kettőkor, és reggel héttől sem kezdődött óránk soha. Ez csak néhány példa, és szándékosan nem tértem ki a tantárgyakra, a lexikális tudás erőszakos „fejekbe tuszkolására”, mert akkor soha nem jutnék a végére a felsorolásnak, s főleg azért nem, mert nem ez a lényege az egésznek.
A lényeg ugyanis az, hogy akkoriban is, most is, a reformot íróasztal mellett találták ki olyan „szakértők”, akik talán gyermeket sem láttak közelről, és úgy, hogy ki sem kérték a véleményét sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak. Pardon, volt rá példa, hogy éppenséggel kikérték a pedagógusok véleményét, de azzal annyi, mert alapjaiban maradt minden a régiben.
Most a tanügyminiszter kezdeményezésére létrehoztak egy szakértőkből álló bizottságot a kerettanterv véleményezésére, ráadásul a szülőket is megkérdezték. Ennek akár örülni is lehetne, ha megint nem úgy tűnne az egész, hogy a kerettanterv körüli „hókuszpókusz” tulajdonképpen a régi alapok kozmetikázása. Azonban erre rájött ama bizottság is, mert néhányan kiváltak belőle, és kidolgoztak a meglévő három tervezet mellé egy negyediket. Sőt a szakértők közül néhányan meglehetősen kemény véleményeket fogalmaztak meg, és hangot is adtak nemtetszésüknek. Ennek is örülni kellene, de megint szkeptikus vagyok, mert olyannak tűnik az egész, mint amikor a kutya forog a farka körül (csak nehogy beleharapjon a saját farkába). Mert az oktatási rendszer – és itt nemcsak a románra gondolok, hanem az összesre, amelyik Makarenkó alapelvein nyugszik – avítt, idejétmúlt, hogy ne mondjam, teljesen párhuzamos a társadalommal, annak elvárásaival, igényeivel. Alapjaiban kellene megváltoztatni az egész rendszert, és nem kozmetikázni a régit! Hogy ezt hogyan kellene? Lenne rá néhány tippem… Egyet el is árulok közülük. Talán nem ártana a sok szakértő mellett kikérni a gyermekek véleményét is! Mert biztos, hogy van véleményük, és el is mondják, meg egyébként is: az ostor úgyis rajtuk csattan a (reform) végén.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.