2021, március 6, szombat.
Hirdetéscustom_html_banner1

Ráközelítés Siménfalva községre

Akárcsak Homoród­szent­már­ton esetében, itt is eléggé szerteágazó feladat lesz számba venni a község népi építészeti értékeit és a jövőre vonatkozó lehetséges megoldásokat. Hasonlóan sokrétű körültekintést igényel majd Felsőboldogfalva község is a maga tizenegy településével. Itt tizennégy falut találunk, de amennyibben még jobban körülnézünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Alsó- és Felsőbencéd akár külön is választható, hiszen volt olyan időszak a reformáció előtt, amikor mind a két Bencéd – hiszen nem volt temploma – Székelyszentmihályhoz tartozott –, viszont a 19. században unitárius egyházközsége annyira megerősödött, hogy mind az alsó, mind a felső településrészen templomot építettek a hívek. Aztán sokáig ismét Szentmihályról látták el a leányegyházközséget, de a legutóbbi időszakban újra saját lelkésze van, ami kifejezetten jót tett az itteni közösségnek. Ha gazdasági és demográfiai értelemben még nem is jelent ez a tény igazi előrelépést, de mindenképp közösségerősítő és -megtartó szereppel bír. Tehát tizennégy helyett akár tizenöt falut is számolhatnánk.

Egyébként ez nem számít rekordnak, az országban az 1968-as közigazgatási át­ren­dezés után Hargita megye udvar­helyszéki része mellett, főleg Hu­nyad, Kolozs, Bihar, Fehér, Arad és Maros megyében jelentek meg ilyen sok apró településből összevont községek. Mondhatnánk azt is, hogy Siménfalva gondjai akár el is törpülhetnek más közigazgatási egységekéi mellett. Hadd említsünk itt pár „elrettentő” példát: Fehér megyében, a Mócföldön Alsóvidra 39, Felső­vidra község 33 településből, Bisztra 34 faluból, illetve tanyából áll, amelyek közül egyik-másikról azt szokták leírni, hogy ott csak „fülszámok laknak”, ami azt jelenti, hogy egyes gazdaságokban a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) haszonállatokat tart nyilván, amelyek benne vannak az országos támogatási rendszerben, és még azt, hogy évente egyszer, a templombúcsúk alkalmával látogatják meg az elszármazottak egyik-másik helységet. Nyilvánvaló, hogy amikor itt, a Nyikómentén járunk, mi a magunk értékeit és a saját gondjainkat soroljuk. Hiszen azokból is van bőven. Megfogalmazott és jóvá is hagyott a román parlament 1996-ban egy Móc-törvényt, amely az Erdélyi-szigethegységben élő román közösséget lett volna hivatott támogatni, elhelyezni egy olyan konjunktúrába, amely biztosíthatná annak természetes fejlődését. A törvényt több alkalommal módosították, de valahogy mindig elhalványult, nem került sor az alkalmazására, nem vált láthatóvá az elképzelések pozitív hatása. Székely-törvény ugyanakkor nem született. Amikor közösségi fórumokon ezt szóvá tettük, általában lesöpörték az asztalról. Viszont az igény megmaradt. Dacára annak, hogy folyamatosan a technikai fejlődés, a posztindusztriális „életforma”, az urbanizáció kapott túlzottan erős hangsúlyt, a jövő a Székelyföld vidéki életterében képzelhető el.

A rugonfalvi felújított iskola

Fotó: Simó Márton

Napjainkban ez a kisrégió két községre tagolódik

A Nyikómente az a 190 négyzetkilométernyi terület, amely a Nyikó 33 kilométeres hosszúságú vízgyűjtőterületén helyezkedik el. A huszonhárom falu két közigazgatási egységet alkot. A Nyikó Farkaslaka fölött ered a Nyikó feje nevű határrészben, 650 méteres magasságban és Székelykeresztúr mellett torkollik a Nagy-Küküllőbe. Baloldalt a Telekság- és a Köves-patak, jobboldalt a Gada-, a Szalon-, a Konyha- és az Alba-patakok táplálják. Ezek a folyóvizek egyrészt azért fontosak, mert a környezetük kiválóan alkalmas volt a megtelepedésre, hozzájárultak ahhoz a középkorban, hogy létrejöjjenek ezek a falvak, hiszen az állattartáshoz, a háztáji területek műveléséhez szükség volt megfelelő mennyiségű vízre. Bár időnként, ha kiléptek a medrükből, gyakran okoztak áradásokat. Az utóbbi évtizedekben 1970-ben, 1975-ben voltak súlyos és emlékezetes árvizek, legutóbb pedig 2005 nyarán, amikor elképesztő gyorsasággal, mintegy negyedóra alatt soha nem látott vízmennyiség zúdult alá ezen a völgyön. Akkor itt, illetve a Nagy-Küküllő vízgyűjtőterületén is komoly anyagi és emberi áldozatokkal járó katasztrófa történt, amely a folyók szabályozására késztette az érintett önkormányzatokat. A szabályozási munkálatok valóban szükségesek, viszont – amennyiben nem történnek meg az azt kisegítő, ellensúlyozó beavatkozások – hosszabb távon beláthatatlan következményekkel járnak, amelyek ellehetetlenítik a gazdálkodást. Erről még szó lesz a későbbiekben. Részben az ivóvízellátást is segítette ez a gazdag vízhálózat, amelyet tovább bővítettek a mellékvölgyekből csatlakozó kisebb patakok és források. Ez magyarázza, hogy viszonylag kis területen igen sűrűn következnek egymás után a vidék falvai. A megfelelő mikroklíma, még akkor is, ha kevés volt a rendelkezésre álló szántóterület, megfelelt a zöldség- és gyümölcstermesztésnek, amelynek lehetőségeit az itt élők sikeresen kihasználták, és helyben történő feldolgozással, illetve cserekereskedelem útján, sze­kerességgel, vagy a segesvári és a szé­kelyudvarhelyi piacokon értékesítették. Ennek igen jól kialakult rendje volt, amelyet a helyiek mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe történő kényszerítése zilált szét a létezett szocializmus idején. Bár az 1962-ben befejezett kollektivizálás rengeteg negatívummal járt, bizonyos értelemben modernizációs törekvésnek számított a gyümölcstermesztés iránti elmozdulás, és néhol sikeres volt a gyümölcsösök telepítése, amelyek a rendszerváltozásig működtek, azt követően pedig visszakerültek a tulajdonosok, illetve az örökösök birtokába, elöregedtek és szétforgácsolódtak. Megszűnt az összehangolt tevékenység, és újabb évtizedeknek kellett eltelniük, míg létrejöttek azok az új típusú civil csoportosulások, szövetkezetek és vállalkozások, amelyek keretet biztosíthatnak a feldolgozásnak és az értékesítésnek. Kijelenthető azonban, hogy ezek a formák még korántsem merítik ki a gyümölcsben rejlő lehetőségeket. Főként alma-, körte-, szilva-, cseresznye- és meggyfajtáknak kedvez a vidék, de ribizli-, málna- és szeder­ültetvények is kialakíthatók. Az ilyen típusú tevékenységek jórészt a 13A jelű országút közvetlen közelében elhelyezkedő Farkaslaka községben történtek. Sűrűbben lakott és értelemszerűen nagyobb helyi vállalkozói, befektetői és gazdálkodói réteggel bír. A Nyikó folyása mentén alább fekvő területeken – amelynek településeivel a sorozat mostani írásaiban foglalkozunk – a 13C jelű út mentén és a közeli völgyekben azonban nem érzékelni ezt a fellendülést. Vagy csak nyomokban. Hiszen hosszabb távú befektetést és kitartó munkát igényel.

Rugonfalvi kaláka, 1980

Fotó: László Csaba gyűjteményéből

Múlt és jelen

Siménfalva község települései jórészt elöregedettek, munkaerőhiány tapasztalható, illetve megjelent az a fajta farmgazdaságtípus, amelyet jórészt a napjainkban érvényes szubvenciók rendszere motivál és a gépekkel viszonylag könnyen megművelhető területeket fedi le. Ily módon egy-egy családi gazdaság akár 150-200 hektárnyi területet használ. A munkálatokhoz pedig nincs szükség külső erő bevonására. Ilyen értelemben még a viszonylag kis lélekszámú településeken is megjelenik az „emberfölösleg”. Ebben az állításban nincsen semmi ellentmondás. Ahhoz a szinthez, amit teljesítenek a gazdálkodás terén, valóban nem kell több ember. Ez pedig azzal jár, hogy alkalmanként vagy tartósan vállalnak külföldi idénymunkát az aktív korosztályokhoz tartozók. Amely kontingenst igen érzékenyen sújtotta az utóbbi évben a világszinten jelentkező koronavírus-járvány. És ez az állapot még mindig tart, hiszen nem lábaltunk ki belőle, de úgy tűnik, hogy biztató jelzés lehet most az óvodák és az általános iskolák megnyitása az „analóg” típusú oktatás formái előtt. Talán szép lassan, fokozatosan elkezdődik a visszarendeződés, bár a gazdasági és társadalmi következmények egyelőre beláthatatlanok.

Hogyha Székelykeresztúr irányából közelítjük meg a községet, akkor Rugonfalva az első település. Az 1968-as megyésítés előtt Betfalvával, Nagy- és Kiskedével alkotott közigazgatási egységet. Betfalva akkor Keresztúrhoz került, a másik három település pedig Siménfalvához. Kétségtelen, hogy fekvése bizonyos előnyöket jelentett. Egyrészt munkalehetőséget kínált Székelykeresztúron, másrészt pedig innen könnyebb volt a kijutás a piacokra, a Szászföld felé, illetve, ha a mobilitás irányát nézzük, akkor viszonylag jól elérhető a vasút, amely mind a személy-, mind az áruszállítás szempontjából fontos volt (a Segesvár–Székelyudvarhely szárnyvasutat 1888. március 15-én adták át a forgalomnak). Viszont így könnyebben begyűrűzhettek azok a hatások, amelyek a helyi kulturális életben, az öltözködésben, illetőleg a népi és a közösségi építészetben mutatkoztak.

Bartha Miklós szobrának avatása, 2009

Fotó: László Csaba

Rugonfalva kicsit más

Mivel itt korábban éltek jelentősebb földbirtokkal rendelkező családok, a mai napig számolni kell azzal, hogy a tulajdonviszonyok évszáza­dokon át meghatározták az itteniek életét, és a hatások átgyűrűztek a szomszédos településekre is.

A 18. században a Csíki és a Bendekfi ármálista családok emelkednek ki vagyon és tekintély alapján, illetve a későbbiekben a Marothi-család. Házasságok, vásárlások révén a Jeddy- és a Biró-családok válnak a továbbiakban meghatározó szereplőkké – írja Simó Álmos itteni református lelkész a múlt század hetvenes éveiben –, és gyakorlatilag az 1945-ös államosításig viselhetnek kisebb-nagyobb hivatalokat. Itt a nemesi családok tagjai a társadalmi életet élő írástudó emberek, akiknek neve gyakran ismétlődik a peres és az egyházi dokumentumokban – egyre gyakrabban és részletesebben rögzülnek, s mivel a kezükben levő birtokok jóvoltából igencsak jelentékeny gazdasági tényezőnek számítottak, következtetni lehet azokra a változásokra is, amelyeket a település életében, egyházi és világi téren, illetőleg a lakosság körében okoztak.

A Bartha-család 1840 körül honosodott meg Rugonfalván, házasság, illetve vásárlás útján gyarapította vagyonát. Bartha Gergely (1815–1869) birtoka az örökölt és szerzett területekkel 167 holdra emelkedett. Öt gyermeket nevelt fel, akik között feloszlott a vagyon. Miklós nevű fia soha nem foglalkozott a gazdasággal, 1879-ben végleg elköltözött a faluból. A Bartha-család birtokának jelentős része később (1905) a tarcsafalvi eredetű Nemes-családhoz került.

Amikor erre járunk, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg Bartha Miklósról (1848–1905), aki országgyűlési képviselőként, publicistaként sokat tett Udvarhelyszék felemelkedéséért. Túl a közéleti munkán, ő volt az irodalmi szociográfia műfajának megteremtője és első igazi művelője, akinek nyomában aztán Szabó Dezső, Illyés Gyula, Tamási Áron, Bözödi György, Szabó Zoltán, Szabó Gyula, Sütő András, Beke György, Cseke Péter folytatta a magyar (és a székely) falu ábrázolását. Hogyha említjük a földbirtokos és polgári családokat, akkor feltétlenül ki kell térnünk arra is, hogy viszonylag sok jeles értelmiségi emelkedett ki innen, és végzett, vállalt el olyan feladatokat, amelyek messze túlléptek a Nyikómente földrajzi és társadalmi keretein. Kézdivásárhelyről telepedett ide Nyujtódi Pál, aki székbíró Udvarhelyen (1505-ben). Itt született Sebesi Samu író, újságíró (1859–1930). Származása, családja révén ide kötődött Rugonfalvi Kiss István (1881–1957) történész, egyetemi tanár Debrecenben, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja, 1918–19-ben a Székely Hadosztály egyik szervezője. Mester Miklós (1906–1989) történész, politikus, a Sztójay- és a Lakatos-kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának államtitkára; Jakab Rozália (1933–2017) pedagógus, néprajzkutató is Rugonfalva szülötte. Külön érdekesség, hogy édesanyja révén kötődött ide Papp László (1926–2003) háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, edző, akinek emlékszobát alakítottak ki a faluban.

Nyilvánvaló, hogy a földbirtokos és értelmiségi családok hatása nemcsak a szellemiek terén, de jelentős mértékben megmutatkozott az életformában is. Az igényesebb kivitelű kúriák építészeti képe visszahatott a népi építkezésre, jómódra és igényességre utaló jegyek még ma is fellelhetők néhány 19. századi házon. Feljegyezték, hogy a jobbágyfelszabadítás előtti időszakban a viszonylag jól termő földeken kiválóan lehetett gazdálkodni, és a birtokhoz kötött jobbágycsaládok előnyösebb feltételek mellett élhettek, mint a szabad székelyek. Az egykori – feltehetően a 18. század közepén-végén épült – Jeddy-ház a tulajdonosváltást követően jó kezekbe került, megújult, részben lakóingatlanként, részben vendéglátóhelyként üzemel. Dacára annak, hogy közigazgatásilag Siménfalva része a falu, viszonylag erős a helyi közművelődés, a sajátosság tudata, ami a helyi gyökerű jelesek kultuszának ápolásában is megmutatkozik, és többnyire a református egyházközségen, a gyülekezeti életen belül zajlik. Azonban ma is erős Székelykeresztúr elszívó hatása. Természetes, hogy itt ilyen téren kivételt, leállást jelentett a 2020-as esztendő. Nem tudni, hogy mi, honnan és hogyan folytatódik a járványt követően.

Amikor felerősödött a tárgyi és a szellemi néprajzi értékek gyűjtésének igénye, még a múlt század hetvenes éveiben, helyi pedagógusok szorgalmazták ezt a típusú felelősségvállalást. Itt tartották a Rugonfalvi Kalákát az RTV Magyar Adásával közösen – ennek a műsornak, mint a romániai magyarság egyik legfontosabb intézményének igen erős volt a hatása, hiszen más televíziós eszköz nem állt rendelkezésre –, amely akkor kilenc erdélyi megyéből vonzott ide érdeklődőket, de a kezdeményezés az egész környéket is jelentékenyen megmozgatta (1980). Székelykeresztúri muzeológusok irányításával jött létre a Benedkffy-kúriában az alsó Nyikómente tájháza. Ezt az épületet a tulajdonosok 1990 után visszaigényelték, és a benne felhalmozott értékeket azóta raktárban tárolják.

Rugonfalva építészeti képét ugyan a református templom és a körötte – a Felszegben és az Alszegben – a főút mellett itt-ott még felbukkanó hagyományos parasztházak és életszerek határozzák meg, amelyek közé egyre markánsabban beékelődnek azok a felújítások és friss épületek, amelyek már a majdhogynem általánosnak mondható idegen formakincset erőltetik rá a tájra, azt a modort, amely másutt is fellelhető Udvarhelyszék- és Székelyföld-szerte.

A mai helyzet pikantériája, szerencséje (?), hogy az építőipar az a gazdasági ágazat, amely a karantén, illetve az egyéb járványügyi korlátozások idején sem állt le 2020-ban, és képes volt ezekben a hónapokban is működni, új esztétikai tartalmakat szolgáltatni. Ahol volt építkezési szándék és megfelelő anyagi forrás, ott folytatódtak a munkálatok a magánszektorban. Ugyanez érvényes az önkormányzat által kezdeményezett projektekre is. Nem minden esetben pozitív előjellel.

Siménfalva község települései épp félreeső mivoltukból fakadóan, illetve amiatt, hogy a népességcsökkenés következtében a tulajdonosok elhagyták a lakóingatlanokat, az utóbbi generációváltások során – gyakorlatilag az 1960-as évek eleje óta – ezekben az aprófalvakban nem, vagy alig történtek súlyos beavatkozások, így számos népi építészeti értéket őriztek meg. A romos állagú házak, csűrök, melléképületek, az elvadult háztáji gazdaságok, a felhagyott termőterületek jelzik az egykori életet, és emlékeztetnek az előttünk járó generációkra. Ez tulajdonképpen egy igen fontos tárgyi és szellemi hagyaték. Ha úgy vesszük, ilyen szempontból Udvarhelyszék egyik legmarkánsabb vidéke, ahol a kiforrott havaslaji építkezés elemei keverednek a kisnemesi porták sajátos, klasszicizáló igényességével, és helyenként a polgári életforma, sőt a közeli Szászföld vidéki stílus- és anyaghasználat-elemei is felbukkannak. Egyáltalán nem véletlen, hogy a kapcsolódó szakpublikációk is hűen ábrázolják ezt az állapotot, de ugyanakkor felhívják a figyelmet a kultúrtáj sérülékenységére is. Egyébként paradigmaváltás küszöbén állunk, járunk, amely felértékelheti ezt a vidéki életteret, amely 21. századi igények mentén revitalizálhatja ezt a vidéket. Ha a mai kor emberének lesz hozzá elég bátorsága. Bár könnyen előfordulhat, hogy a megváltozott, megváltozó körülmények szabják meg ezt a kényszerű, de annál hasznosabb és megtartó irányváltást. Ezekre az értékekre és lehetséges irányokra igyekszünk majd rávilágítani soron következő látleleteink készítése alkalmával a riport itteni fejezeteiben.

Kapcsolódó cikkek:

Hetvenéves korukig is dolgozhatnának az alkalmazottak – véli a miniszter

Minden alkalmazott akár 70 éves koráig is dolgozhat, ha akar – jelentette be pénteken Botoşani-ban a munkaügyi miniszter. Raluca Turcan azt mondta: a kormány kidolgoz...

Romániában is kimutatták a dél-afrikai vírusmutációt

Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutációját, az év eleje óta jelen lévő brit vírusvariánsnak pedig meghatározó szerepe lehet abban, hogy újra erőre kapott...

Legfrissebb