Rajtra készül az SZFC

Felkészülési mérkőzések is vannak leszögezve

29

Közel egy hete elkezdte a felkészülést a soron következő bajnoki idényre a Székelyudvarhelyi FC harmadik ligás labdarúgócsapata, amely fiatal kerettel száll harcba. Egyelőre öt felkészülési mérkőzést kötöttek le, továbbá a Románia-kupa első fordulójának összecsapása is a bajnoki rajt előtt lesz.

Közel kész kerettel kezdte meg a munkát Mészáros Udvarhelyen Fotó: szfc.ro

Napi egy edzéssel készül a felkészülés első szakaszában a Székelyudvarhelyi FC harmadik ligás labdarúgó-csapata Mészáros Alpár vezetőedző irányítása mellett. A nyáron nagy volt a jövés-menés Székelyudvarhelyen és jelen pillanatban a keret közel 80-90 százalékban már megvan. Ugyanakkor még vannak olyan játékosok akikkel a közeljövőben meg fognak állapodni, vagy épp tárgyalás alatt van. Az FK Csíkszeredától jelenleg négy ifjúsági korosztályú labdarúgó van próbajátékon az SZFC-nél.
– Kiforrott, igazi labdarúgók ők, Dusinszki Zoltán edző nagyszerű munkát végzett velük. Nehéz eldöntenünk, hogy kit válasszunk, mert nem a padra akarjuk őket szerződtetni. A 21-es keretünkből 18 játékos már megvan. Ilyen sem volt még eddig, új élet költözött a csapatba, a hangulat pedig kiváló – fogalmazott Mészáros a csapat honlapjának adott interjúban.
Ismertek az SZFC felkészülési mérkőzéseinek időpontjai is, szombaton a Nyárádtői Egyesüléssel játszanak Udvarhelyen (még nincs kezdési időpont), jövő kedden pedig ugyancsak hazai pályán fogadják az FK Csíkszereda U19-es csapatát. Július végén jön az első hivatalos mérkőzés, a Románia-kupa első fordulójában valószínűleg a Gyergyószentmiklósi VSK-val. Augusztus 3-án a Szászrégeni Lendület (a helyszín egyeztetés alatt), 10-én a Ceahlăul Piatra Neamț, 17-én pedig a Kézdivásárhelyi SE ellen játszik Udvarhelyen az SZFC.
A harmadik ligába való benevezési határidő csütörtök este járt le, ám egyelőre még nem lehet tudni, hogy hány csapat fog részt venni a kiírásban. A Román Labdarúgó Szövetség tervei szerint öt, egyenként 16 csapatos csoportot fognak létrehozni, ugyanakkor a már több alkalommal is emlegetett garanciapénz befizetése miatt nem biztos, hogy sikerül feltölteni a helyeket.

HN-összeállítás

Az SZFC kerete

Kapusok: Somogyi Pál, Bencze Norbert.
Mezőnyjátékosok: Marucza Csanád, Cosmin Stăncuțu, Cătălin Dinu, Vékás Barna, Tankó Előd, Györgydeák Apor, Jankó Levente, Jakab Róbert, Horia Crișan, Alexandru Izmană, Alexandru Taciuc, Zsombori Zsolt, Pál Kristóf, Adrian Viorică, Sandu Iovu és Berkeczi Csongor.
Vezetőedző: Mészáros Alpár.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek