Ráérősen

22

Az államelnök az elmúlt héten kétszer is szóvá tette, illetve rosszallotta, hogy a sertéspestis leküzdésére tett intézkedések esetenként megkésve születnek meg, máskor hiányzik a hatékonyság, az operativitás és az erélyesség a végrehajtás során. Jobbára hasonló hangnemben nyilatkoznak egyes szakmabeliek, valamint a sertéstenyésztők jelentős hányada is. Nem így a kormány, amely elégedett eddigi erőfeszítéseivel. Ami az „erőlködést” illeti, egy sokatmondó esetet ismertetnénk: tegnapi lapszámunkban már hírt adtunk arról, hogy a Hivatalos Közlöny augusztus 31-i számában megjelent az a 2018/627-es miniszteri rendelet, amely értelmében 90 napon belül országos viszonylatban a már jóváhagyott kvótán felül még 28 013 vaddisznót kell kilőni, rendelet, amely a tegnapi naptól hatályossá is vált. Nézzük meg a rendelet megjelentetésének a „menetrendjét”: augusztus 1-jén ülésezett a Különlegesen Sürgős Esetek Országos Bizottsága (CNSSU), s elfogadták a sertéspestis leküzdésére vonatkozó pótlólagos intézkedési tervet. Annak előírása értelmében került sor és terjesztődött be augusztus 6-án a már fennebb említett miniszteri rendelet tervezete. Augusztus 8-án a 2018/5373-as átiratával azzal egyetértett a környezetvédelmi miniszter, illetve a 2018/5-ös számú átiratával a Vadászati Országos Tanács (CNV). Tehát minden rendben volt, de Ioan Denesnek az erdészeti és vízügyi miniszternek még 2 hét kellett ahhoz, hogy a rendeletet augusztus 23-án ellássa kézjegyével, majd még szundikáltak egyet, s végül is jó hét múltán, augusztus 31-én jelent meg az a fránya rendelet. Nesze neked, ügymenet… Közvetlenül nem idetartozik, de megemlítenénk azt is, hogy a kormánypárt korifeusai most döbbentek rá arra, amit sokan már rég szóvá tettek: a sertéstenyésztők kártalanítására vonatkozó eljárás igazságtalan és méltánytalan, s éppen ezért azon módosítani kell. Számolva a kártérítés kvantumának megállapítása során azzal is, ami egyébként a pénzügyi szakemberek számára normális dolog, nevezetesen a „várható jövedelemmel”, azzal, amelytől a szóban forgó sertéspestis okán, illetve a sertések kiirtása okán eleshetnek a sertéstenyésztők.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.