Rosszul megfogalmazott jogszabály

Ki taníthat román nyelvet?

121

A Hivatalos Közlönyben is megjelent sürgősségi kormányrendelet tisztázza, hogy a kisebbségi elemi oktatásban újra magyar tanító oktathatja a román nyelvet. A rendelet szépséghibája, hogy azt írja, a románórákat felsőfokú végzettséggel rendelkező tanítók taníthatják (profesor pentru învăţământul primar), a megyei szakemberek azt mondják, hogy ez csak gépelési hiba vagy figyelmetlenség lehet.

Románóra a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában Fotó: László F. Csaba

Korábbi döntését felülbírálta a kormány és visszavonta azt a kormányrendeletet, amely szerint a kisebbségi elemi oktatásban román szakos tanár taníthatja a román nyelvet. A korábbi rendeletet visszavonó jogszabály szövegébe azonban újabb furcsaság került, és bár a parlament 2017-ben eltörölte azt az előírást, hogy az elemi oktatásban tanító pedagógusoknak kötelező a felsőfokú végzettség, vagyis egyenrangú tanítónak ismerte el a tanítóképzőt és egyetemet végzett oktatót, most mégis a felsőfokú diplomával rendelkezőkre bízza a román nyelv tanítását.
A Hargita megyei tanügyi szakemberek csak egyre tudnak gondolni, hogy elírás történt. A tan­felügyelőség vezetősége pedig a 2017-ben eltörölt előírásra hivatkozva a térségben mindenkit – a jogszabály megfogalmazása szerint – „profesor pentru învățământul primar”-nak tekint.
Az oktatási rendszert szabályozó törvények ennél valamivel ellentmondásosabbak: a különböző diplomával rendelkező tanítókat ugyanis egyenrangú szakemberként kezeli, bérezésükben azonban különbséget tesz. Görbe Péter főtanfelügyelő is elismerte, hogy a kétféle diplomával rendelkező kollégáknak más-más az alapbérezése. Tehát egyenrangú kollégák és mégsem.
A csíkszeredai iskolák igazgatóit mindezek tekintetében arról kérdeztük, hogy az általuk vezetett intézményben hogyan oszlik meg az elemi oktatásban a középfokú végzettséggel, illetve egyetemi diplomával alkalmazott tanítók száma száma.
A József Attila Általános Iskolában 24 tanító dolgozik, ebből négynek van középfokú végzettsége, a Nagy Imre Általános Iskolában 20 tanító van, ebből öt középfokú tanítóképzőt végzett, a Petőfi Sándor Általános Iskolában pedig a 15 tanító közül egy nem rendelkezik felsőfokú diplomával.
A Hivatalos Közlönyben megjelent sürgősségi kormányrendelet alkalmazása tehát egyes, a tanügyben dolgozó szakember szerint értelmezés kérdése.
Ami biztos, hogy a megye iskoláiban a tanév kezdetétől tanítók tanítják a román nyelvet és ők is fogják tanítani a továbbiakban is.
– Iskolákban a diákok érdekeit és az intézmény hatékony működését figyelembe véve a tanítók vállalták a román nyelv oktatását, nem is tudnánk őket kiváltani, mert a két román szakos kolléga a maximális óraszámban, heti 24 tanórában dolgozik, mellettük egy nyugdíjas betanító tanárt is kellett alkalmaznunk, hogy minden tanórát lefedjünk – mondta Ferencz S. Alpár, a József Attila Általános Iskola igazgatója.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.