Puskavégre kerül a kártevő ragadozó

Újabb medvetámadás történt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Siménfalva községhez tartozó Székelyszentmihályon. A nagyvad több hónapja garázdálkodik a településen, most azonban a vadásztársulat megkapta a szükséges engedélyeket, kilőhetik a kártevő állatot.


Ezúttal a nagyvad több porta udvarán is megfordult, egyik helyen nyulakat zsákmányolt, másik helyen pedig a kicsavart szőlőléből ivott. A probléma nem új keletű, a nagyragadozó már több hónapja, pontosabban augusztus végétől garázdálkodik a faluban, nyulakkal és tyúkokkal csillapítva étvágyát. A lakosok többször az utcán is látni vélték a medvét. A Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület már a nyár végén, a károk bejelentése után kérte a nagyvad kilövési engedélyét a környezetvédelmi minisztériumtól, ám akkor azt a választ kapták kérésükre, hogy kimerült a 140 egyedet magában foglaló kilövési keret – tájékoztatott Marmureanu-Bíró Leonard, a vadásztársulat igazgatója. Ekkor más módszerhez folyamodtak, és csak remélték, hogy időközben nem támad majd emberre a nagyvad. Egy 2009-es törvényre hivatkozva fordultak ismét a szakminisztériumhoz a kilövési engedélyért, és a bürokrácia útvesztőit végigjárva mára már mind a környezetvédelmi engedélyt, mind pedig a vadászengedélyt sikerült beszerezniük, így elvileg már semmi akadály nem áll a kártevő medve kilövésének útjában. Lassan fellélegezhetnek a szentmihályiak is. Marmureanu-Bíró Leonárd ugyanakkor azt is elmondta: Székelyszentmihály pont a vadásztársulat határán fekszik, Bencéd már egy másik vadászegyesület területe, viszont a Szalon vadásztársulat is kért, illetve kapott kilövési engedélyt, így a település mindkét határán fogják figyelni a kártevő medvét, így minden bizonnyal hamarosan puskavégre kerül – tette hozzá Marmureanu-Bíró Leonárd.

Kapcsolódó cikkek:

14,241RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Decemberi első műsorunk igazi meglepetés finomságokkal készült: készítsünk gom…

Decemberi első műsorunk igazi meglepetés finomságokkal készült: készítsünk gombóc levest jó sok tormával, töltsünk kolbászt újszékelyi módra. Ha kíváncsi rá, hogy mi a lecsi-pecsi,...