Pragmatikus líra és abszurd otthonosság

74

Ferencz S. Apor alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Csíkszeredában, az Új Kriterion Galériában. A tárlat február 19-ig látogatható keddtől péntekig 13–17, szombaton pedig 10–14 óra között. Ferencz S. Apor művészetét és a kiállított munkákat Ungvári-Zrínyi Kata méltatja.

Ferencz S. Apor és Részegh Botond a tegnapi tárlatnyitón Fotó: László F. Csaba

erencz S. Apor alkotási módszerét kollázs/assemblage általi világteremtésként lehet leginkább szintetizálni. Dialógust teremt tárgy és kép, meglévő és alkotott dolgok között, sokszoros szemantikai csavarokkal. Az eredmény olyan asszociációs tér, amely kissé rejtvényszerű, szerkezete pedig poétikus viszonyokra épül.
Kompozícióinak erős elemei a régi, talált tárgyak és képek; ezeket azonban körültekintően kezeli: a nosztalgia negédes, torz formája ki van zárva. Ami helyette fellép, az valami sokoldalúan emberi nézőpont, melyben a régi elem hangulata tovább él, de az általa kiváltott szabad asszociációkkal is találkozik, új emlék-/élmény-, és gondolati rétegekkel gazdagodva. Ezek kötődhetnek a kép valamelyik konkrét interpretációjához, de lehetnek csupán érintőleges vagy szimultán mentális jelenségek is. A végeredmény egy szürreális (mentális) tér, amelyben a lineáris vagy összefüggő narratíva helyett töredékes, asszociatív fogalmi környezet jön létre. A gondolatok kollázsa mint szimultán tapasztalat formál tartalmat, amely nem logikus és ok-okozati struktúrákra, hanem sokkal implicitebb, intuitívabb és finomabb viszonyokra épít, és ezzel egyfajta különös relacionalitás érvényesül.
Az alkotó formai megoldásaiban megidéz: modernista és régebbi, rusztikus tárgykultúrákat, valamint kortárs design trendeket, amelyekben ezek továbbélnek (vintage és retro tárgy- és képformák). A végeredmény mégsem nagyipari jellegű: egyfajta személyes dizájnosság hat a művekben, erőteljes materiális jelenléttel; ezt erősíti a precíz manuális kivitelezés, és az a komponálási mód, amely a tömeggyártott tárgyak esetében is azok egyéniségét és egyediségét teszi láthatóvá.


Mindezek ellenére azonban az anyagok hangsúlyos jelenléte nem köti meg a realitás szintjén a munkát: az installációk nem illuzionisztikusan megteremtett, érzékletes valóságok részei, hanem minden szinten valószerűtlen, abszurd tartományokban úsznak. A kontrasztos anyaghasználat hol kiemeli, hol pedig képpé, jellé simítja a tárgyakat, ezért olyan, mintha Ferencz S. magát az anyagot nem arra használná, hogy a valósághoz közel kerüljön, hanem segítségével sokkal inkább eltávolítja a látványt minden jelenségtől, ami ismert, kézenfekvő, és könnyen kategorizálható.
Ezt a tendenciát erősítik az absztraktabb elemek is. A geometrikus konstrukciók, valamint a technikai illusztrációkat, mérnöki rajzokat, gépi jeleket, mérőeszközöket idéző részletek váratlan megjelenésükkel kibillentik a nézőt komfortzónájából, és elvontabb értelmezések felé tolják a látványt, továbbvive a művet olyan szférák felé, ahol a gondolkodás végképp elrugaszkodik a képektől.


Az abszurditás ezalatt állandó része marad a munkák közegének. Egyetlen konklúzió sem megkérdőjelezhetetlen, minden mélyebb tapasztalat megérint ugyan, de kicsit értelmetlen is egyszerre, az élmények pedig távoli motívumok, amelyek megindítanak esztétikumukkal, de ugyanakkor sokszor nem tudunk mit kezdeni velük. Ismerős létélmények ezek, melyek – valóban – leginkább abszurdban mérhetők. A finom humor azonban sokszor feloldja ezek drámaiságát, és gyakran kohéziós erőnek is bizonyul, amely elősegíti a komplex jelenségek feldolgozását is. A fantasztikusat együtt élhetjük meg az értelmezhetetlennel, a költőivel, a szuggesztívvel, elmerülve az élményben, de mindeközben irányt véve az állásfoglalás felé is.
Az ennyire sokoldalúan épülő struktúra szokatlanul valósághű helyzeteket hoz a kiállítótérbe: a befogadó nem előre megemésztett tartalmakat kap, de még csak nem is munkafüzetet, amivel dolgozhat, hanem kisebb, válogatott (de karakterükben talán kissé borgesi) könyvtárakat, valamint saját könyvkötő műhelyt, amelyben ő maga állíthatja össze az anyagot.
A fenti szöveg korábbi változata megjelent az Opus folyóirat 46. számában (2017. március)

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.