2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Pozitív mérleg a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál

A megfeszített versenynaptár szép emlékké szelídült az idén mind a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében, mind világszerte. Igaz, a sport világa kimozdult a jól megszokott ritmusából és nyomvonalából, ugyanakkor ez teret és időt adott az akadémiának arra, hogy komolyan kielemezhesse az eddig megtett utat, az eredeti célokat nem szem elől tévesztve új innovatív megoldásokat és eszközöket építsen be a működésébe. A Sapientia U23-as csapatánál beértek az eddig befektetett munkák első gyümölcsei, amelyek visszaigazolják a szemléletváltás helyességét és előrevetítik a további fejlődés lehetőségét. Az elmúlt évről és a jövőbeni innovációkról az SZJA ügyvezető igazgatójával, Nagy Attilával beszélgettünk.


Az eddigi munka kipipálva, ideje további szintekre lépni a fejlődés útján – röviden így értékelte Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója az idei évet. Márciusban a koronavírus-járvány miatt hirtelen számos területen „leállt az élet”, hatványozottan igaz ez a sportéletre. A kialakult helyzet a Székelyföldi Jégkorong Akadémiának sem kedvezett, azonban lehetőséget nyújtott az időnként szükséges sorok rendezésére: erre is fektettek hangsúlyt a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál.

– Egy újabb mérföldkövet teljesítettünk sikeresen, ezzel pedig magasabbra tettül a lécet, új szintet nyitottunk ki a fejlődésünkben – összegzi Nagy Attila az idei év eredményeit. Szerinte az idei március túlszárnyalta az április elsejei bolondos tréfákat, és hirtelen megállította a világ kerekét, ez a kényszerű leállás a sport dinamikus világát kényszerű statikusságba dermesztette.

A korlátozások és a napról napra változó szabályozások a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát több téren nehéz és kiszolgáltatott helyzetbe hozta, ugyanakkor fel kellett venni a kesztyűt és válaszokat találni a megváltozott körülmények kihívásaira. – El kellett engednünk a gyermekek és az akadémia fejlődésének szempontjából fontos versenyeken való részvételt, az idényzáró nemzetközi tornák is elmaradtak, ezen a téren sok veszteség ért bennünket. Mindezek ellenére mégis úgy érzem, végül hasznunkra vált a ránk kényszerített kihívás. Hirtelen nagyon sok időnk lett olyan dolgokra, amelyeket eddig a feszített versenynaptár mellett csak részben tudtunk megvalósítani. Gondolok itt a céljaink és a helyzetünk pontos elemzésére, és ezeknek a lehetőségeinkkel való szinkronizálására. Az előző években vitt bennünket a versenyek ritmusa és lendülete, ennek szellemiségében történtek meg a fejlesztések és tervkészítések is. Nem jutott idő a folyamatos növekedés közben a hosszabb időt és megállást igénylő elemzésekre és szervezeti fejlesztésekre, ezek beindítására adódott lehetőség ebben a kényszerhelyzetben. Ezek következményeként átszerveződött a szakmai stáb és annak szerkezete, a technikai igazgató szerepkörét egy szakmai stáb vette át, amiben a mentoredzők, a menedzsment és újabban a mentális támogató rendszer felépítéséért felelős szakemberek tartoznak – mondta Nagy Attila, hozzátéve, hogy a vírushelyzet és annak korlátozásai, valamint az ezekből adódó bizonytalanságok miatt el kellett köszönjenek az Európán kívüli munkatársaiktól, és helyi valamint európai munkatársakból építettünk új szakmai csapatot, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kapott a helyi szakemberek bevonása.

– Úgy érzem, jól jött ez a kényszerszünet az akadémia háza táján: le tudtunk ülni és el tudtuk helyezni magunkat céljaink térképén, mert a korábbi években mindig csak mentünk előre, terveztünk, fejlesztettünk, gyúrtuk-gyúrtuk a dolgokat folyamatosan. Egyszerűen nem volt idő megállni és kicsit fellélegezni, megnézni, hogyan is állunk, merre kell tovább haladni, ez most az idén sikerült – mondta Nagy Attila.

Történt egy kis változás a szakmai stábot illetően is: az utazási korlátozások miatt úgy döntöttünk, hogy európai és hazai szakemberekkel folytatjuk a munkát az elmúlt években nagyszerű munkát végző kanadai technikai igazgató helyett. A szakmai döntéseket is a mentoredzőkből és a menedzsment egy részéből álló stáb hozza meg. – Korábban is volt már példa a helyi humánerőforrás bevonására, most hangsúlyosabban alkalmaztuk, és érezhető is főleg a „Lélekrolbával” való foglalkozásban és a képzés üzenetében megnyilvánuló pozitív hozadéka. Az edzők megtapasztalták, ilyen nehéz helyzetben, hogyan tudják közel tartani magukhoz a gyerekeket – mondta az akadémia igazgatója

A háromlábú szék

Nagy Attila a SZJA-nál zajló képzést egy háromlábú szék példájával szemléltette. – Úgy kell elképzelni, mint a háromlábú széket, ha nincs meg az összhang, egyik láb rövidebb vagy hosszabb, mint a másik, akkor nem tudjuk megvalósítani a közös munkát. Fontos az összhang – még ha sok időt és energiát igényel is –, szükség van arra, hogy kommunikáljunk, hogy nyitottak legyünk a partnerségre – mondta az igazgató. Hozzátette, ehhez első lépésként a szakmai stáb státuszát erősítették meg, így idéntől a feladatokat szétosztották és minden mentoredzőnek saját utánpótlás-központja van, amelyet koordinál és amelyért felelősséget tud vállalni. A régiókra és korosztályokra való lebontás abban is segített, hogy a szakmai kapcsolatok mellett bizalmi kapcsolatok, kötődések is kialakuljanak a szervezetben dolgozó szakemberek, gyermekek és szülők között. – Hiszünk abban, ha megismerik egymást a különböző résztvevők, akkor lebomlanak a sztereotípiák, a szülők is megértik az edzők motivációit és a beszélgetések során mindenki számára világossá válik, hogy az akadémia szemléletében a gyermek van a fókuszban. Mindannyian azért dolgozunk, hogy a fiataljaink biztonságos és jó szakmai sportkörnyezetben fejlődhessenek. Ugyanennyire fontosnak érzem azt is, hogy legyen türelmünk egymással, mert a befektetett kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét – mondta Nagy Attila.

 
Az utánpótlás

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia azért jött létre, hogy a rendszerébe tartozó fiatalokból „előbújhasson” a bennük rejlő maximális potenciál, így a szervezet egyik fő célja az, hogy az utánpótlás-csapatokból folyamatosan épüljenek be játékosok a felnőttcsapatokba. – Az akadémia számára nagyon fontos visszajelzés az elvégzett munkával kapcsolatban, hogy sikerül-e évről évre játékosokat adni a román bajnokságban vagy az Erste Ligában játszó csapatokhoz. Idén sikerült három fiatalt beépíteni a Csíkszeredai Sportklubba, illetve egy játékosunk a Gyergyói HK-nál kapott lehetőséget. Az akadémiához tartozó Sapientia U23 csapatának éppen az a szerepe, hogy ezt a hidat képezze az utánpótlás és a felnőttcsapatok között, ahol felkészülhetnek a profi pályafutásra. Az egyetemi csapat nélkül ezeknek a fiúknak a többsége már rég szegre akasztotta volna a korcsolyát, és nagy eséllyel már nem lennének a jégkorong közelében. Az életük jelenleg a sportról és a tanulásról szól, az pedig óriási dolog, hogy tizenegy jégkorongozó közül kilenc a Sapientián tanul – mondta a SZJA igazgatója.

– A Sapientia U23 csapatára úgy tekintünk, mint a koronára a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében. A csapat megalapítása révén teljesedett ki a rendszer, a fiatalabbak is látják, hogy van ahová eljutni az utánpótlásban töltött évek végén, és megéri dolgozni a céljaikért. Mára azonban a „Sapi” már nem töltelékcsapat, akiken átgázol az egész mezőny, hiszen évről évre erősebb csapat benyomását keltik, amire jó példa az is, hogy idén már a Steauát is sikerült legyőzni a bajnokságban – mondta Nagy Attila. Az SZJA igazgatója szerint talán a legnagyobb érvágást a legkisebb korosztályokat érintő versenynaptár teljes törlése jelentette. – Sajnos az U16-os korosztály alatt nincs és nem is volt bajnokság ebben az évben, esetükben a szabályozások semmilyen verseny lebonyolítását nem tették lehetővé – tette hozzá.

Feladatok, tervek

Az SZJA életében nagy szerepet játszik a magyar állam, hiszen az általa biztosított egyedülálló beruházások mentén sikerült komoly infrastruktúrát és rendszert kiépíteni. – Természetesen az elképzelés a miénk volt, de bármilyen kéréssel fordultunk feléjük, mindig készségesen segítettek a megvalósításában. A program fontos részét képezi az is, hogy a potenciális magyar válogatott játékosokat elengedjük, de ezzel együtt azt is szeretnénk, ha a tehetséges fiataljaink nem hagynák el a rendszerünket idejekorán egy külföldi vélt lehetőség miatt. Továbbra is nagyon fontos szerepet kap az edzők képzése, az infrastruktúrák befejezése és az, hogy minél előbb elkezdhessük az elitképzést. Úgy vélem, hogy a minőség nem szabad a mennyiség rovására menjen, ám azt is látom, hogy a mennyiségből lesz a minőség. Igyekszünk egységesen, de ugyanakkor szabadon is kezelni a rendszert, amelyet folyamatosan fejlesztünk és mindig csak előre nézünk – nyilatkozta Nagy Attila.

Az igazgató elmondta, vírushelyzetben felértékelődött a mozgás jelentősége, egyre több gyereket íratnak be edzésekre, szerinte a Sapientia U23 csapat fejlődése is jó irányba halad. – Egyre jobb meccseket játszunk, s ahogy Székelyföldön szoktak fogalmazni, kezdünk „megemberesedni”. A már korábban említett Steaua elleni 7–3-ra megnyert mérkőzés is erről tanúskodik. Kezd összeállni a rendszer, így a lehetőségekhez mérten egyértelműen jónak mondanám az idei évet – mondta zárásként Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója.



Vlaicu Lajos

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb