Pontokkal gazdagodnának

Idegenben a Sportklub, itthon a GYHK

24

A Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata harmadik idegenbeli túráján vesz részt, míg a Gyergyói Hoki Klub ezúttal hazai pályán tartana otthon értékes pontokat. A kék-fehérekre három, míg a piros-fehérekre két meccs vár.

A Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata már Bécsben van, amely három idegenbeli összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit. Bár a nemzetközi szünet alatt a nemzetközi bajnokságban szünet volt, a kék-fehérek nem maradtak meccsek nélkül. A román bajnokságban ugyanis a Sapientia U23-mal egyszer, míg a másik „egyetemista” csapattal, a Sportul Studențesc-kel kétszer találkoztak. Mindháromszor sima győzelem lett a vége.
A keret viszont az elmúlt szűk két hétben csupán egyszer tudott teljes létszámban készülni, hiszen 10 kék-fehér játékos kapott behívót a romániai válogatottba, míg mások szabadot kaptak.
Mindezen körülmények ellenére a Hozó Levente által dirigált csíki legénység egyértelmű célja a harmadik idegenbeli kiszálláson, hogy a Vienna Capitals II., a Fehérvári Titánok és az edzőváltáson átesett Dunaújvárosi Acélbikák otthonából is a maximális pontszámot hozzák el.
– A nemzetközi szünet miatt nem igazán volt lehetőségünk, normális közös edzésre, és elutazás előtt, gyakorlatilag egy ilyen volt. Ennek ellenére úgy érzem, a csapaton belül jó a hangulat, és mint minden meccsre azzal a céllal utaztunk, hogy nyerjünk. Ehhez viszont a védekezésünket sokkal jobban meg kell szervezzük. Ugyanakkor bő kerettel vágtunk neki ennek a túrának, hiszen a négy sor mellett még magunkkal hoztunk pluszjátékosokat is – fogalmazott Hozó Levente vezetőedző.

Feledtetnék a galaci vereséget
A Gyergyói Hoki Klub csupán egy játékost küldött a romániai válogatottba, így ők a hétvégén két fontos meccset is letudtak a CSM Galaccal szemben, ám mindkettőt elveszítették, továbbá hétközben a Sapientia U23-at fektették két vállra egy páros meccsen.
Pénteken és vasárnap már az Erste Ligában kell helytálljanak, két nehéznek ígérkező összecsapáson. Előbb a feljövő ágban levő és egyre szívósabb Hokiklub Budapest lesz az ellenfél, míg vasárnap a szintén egyre jobb játékot mutató és a dobogós helyezések felé egyre jobban kacsintgató Újpestet fogadják. Ezúttal viszont előnyére válhat a csapatnak, hogy hazai környezetben küzdhetnek, saját közönségük előtt, másrészt az Erste Ligában a nemzetközi szünet előtt jó hétvégén zártak, hiszen háromból háromszor nyertek idegenben, többek közt a HK Budapestet is legyőzve.
A két magyarországi csapat elleni találkozót letudva, a piros-fehérekre dupla fontosságú mérkőzés vár majd. A hetet ugyanis a Brassói Corona elleni dupla fontosságú összecsapással kezdik, amely mind az Erste Ligába, mind a román bajnokságba bele fog számítani. A Brassó is letudott szerda este egy román bajnokit a Galaccal, akik ellen alaposan megszenvedtek. Kétszer is sikerült háromgólos hátrányból felállniuk, hogy végül hosszabbítás után 8–7-re nyerjenek.

Csíkszeredában rendezik a Román Kupát
December 19–23. között a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán rendezik a jégkorong Román Kupa küzdelmeit, ezúttal hét csapattal, de változatlan kiírással. A szakszövetség az A csoportba a címvédő Csíkszeredai Sportklubot, a Gyergyói Hoki Klubot, illetve a Sportul Studențescet, míg a B csoportba a Brassói Coronát, a CSM Galacot, a Bukaresti Steauát és a Sapientia U23-at sorolta. Csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, majd az első helyezettek a kupáért, míg a harmadikok a bronzéremért küzdenek.
A sorozatot a szövetség szervezi, így minden bizonnyal a bérletek nem lesznek érvényesek a találkozókra, ám az elmúlt években a szakszövetségnek egyetlen alkalommal sem volt annyi pénze, hogy egy kupát teljes mértékben megszervezzen, és annak költségeit a rendező város csapataira hagyták.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.