Pléhtányér

110

Termetes, harminc körüli fiatalember lépett közelebb a templomajtóban ülő koldusasszonyhoz. (…)
Ella évek óta ezt a templomot szereti. Az ünnepi nyüzsgés jót tesz. A pópa megengedte, hogy kéregessen, neki is jut belőle, de bőségesen marad is. Az emberek ilyenkor adakozókká válnak, könnyebben megnyílik a pénztárca, ha már a lelkiismeret is megszólal a látványtól. Ella férje immár öt éve a földbe itta magát. Eleinte ő is kéregetett, két csatornakészítés között, de aztán a májrák hamar végzett vele. Az öt gyermekből, akik már lassan a maguk urai lettek, mindenki koldul. Ki itthon, ki külföldön. De ő úgy vette, legalább becsületesek. Még egy sem járta meg a börtönt. A legnagyobbra, Karcsira hárult a feladat, hogy anyját eltartsa. Egy városszéli garzonban húzták meg magukat, miután a városrendezés miatt a putrit lebontották.
Karcsi tisztelettel meghajolt az ikonosztáz előtt, egy gyors keresztvetést fuserált magára, majd feltűnés nélkül lekuporodott anyja mellé. Napszemüvegét felcsúsztatta borotvált fejére, szétnézett, mintha csak álmélkodna a misztikus látványon, meghatódva a csendesen mormolt imáktól végül bal könyökével megbökte az asszony oldalát, és alig hallhatóan azt kérdezte?

Ft. Sebestyén Péter plébános

http://peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok/9/Plehtanyer-288

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek