Petőfivel ünneplik a tizedik kiírást

114

Székelyudvarhelyről indult, ti­zedik állomásához érkezik február 20-án a nagy sikerű Fel­ol­vasómaraton. Lehet már lapozni a Petőfi-kötetet, jelentkezni a közös örömolvasásra.

Kelemen Rebeka parajdi könyvtáros könyvjelző-gyűjteménye Fotó: Kelemen Rebeka / Facebook

Tíz évvel ezelőtt a Székely­udvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa, László Judit gondolt egy merészet és nagyot: tematikus közös olvasásra buzdította a nagyközönséget. Az első alkalomra a nagy mesemondó, Benedek Elek műveit kapták házi feladatként a csatlakozók: gyermekek, szülők, nagyszülők vették kézbe Elek apó könyveit, szólaltatták meg gyermekeknek, felnőtteknek írt műveit. A közös örömolvasás ötlete jó órában született, híre – köszönhetően az ötletgazdáknak, résztvevőknek – eljutott városokba, eldugott kis zsákfalvakba, a felolvasómaraton napján ezrek olvastak határon innen és túl is, hiszen a közös olvasásra buzdító, a könyvek társaságában eltöltött idő örömét hirdető kezdeményezés hipp-hopp kinőtte a város, a megye, de még az ország határait is, nemzetközi köntöst öltött, mintegy bizonyítva, hogy az olvasás élménye, öröme határtalan.
Elek apó műveinek hangos felolvasását Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron műveinek megszólaltatása követte, tavaly pedig, születésének centenáriumán, Szabó Magda kötetei kerültek le a könyvespolcokról sokak örömére. A maratonok statisztikája impozáns: a hatodikon 13 országból neveztek be felolvasók, a tavalyi kilencediken pedig kilenc országból több mint 33 ezren vették kézbe az írónő könyveit, olvastak fel részleteket hangosan a maguk és mások kedvére.
Az udvarhelyi könyvtártól a felolvasómaraton lebonyolításának feladatát, a stafétát négy évvel ezelőtt a csíkszeredai kulturális intézmény, a Kájoni János Megyei Könyvtár vette át. Az idei felolvasómaraton időpontját, az aktuális szerzőt már kiválasztották – híven a személyiséghez kapcsolódó évfordulós hagyományokhoz.
– Február 20-án a 195 éve született Petőfi Sándor (1823–1849) műveit szólaltatjuk meg immár 10. alkalommal. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170. éves évfordulója – harangozta be a jubileumi esemény Facebook-oldalán Török Edit, a maraton főszervezője, koordinátora.
A felolvasómaratonhoz minden könyvbarát csatlakozhat, nemtől, életkortól, nemzetiségtől függetlenül, hiszen a kiválasztott szerző, Petőfi Sándor műveit nemcsak magyarul, de számos más nyelven is, amelyre lefordították, fel lehet olvasni. Hogy hol? Kávéházban, otthon, iskolában, óvodában, munkahelyen vagy könyvtárban – a lényeg, hogy szálljon, szóljon a költemény hajnaltól napestig a maratoni olvasás napján. Amint az előző esztendőkben, a résztvevőknek, igény szerint, az alaklomra készült, névre szóló könyvjelző-jutalom dukál.
Aki szeretne csatlakozni, már most megteheti – határidő február 13. A maratonon való részvétellel kapcsolatos lényegi tudnivalók, a jelentkezéshez szükséges űrlap a Petőfi Sándor felolvasómaraton – 2018 Facebook-oldalán és a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján (könyvtar.hargitamegye.ro) egyaránt megtalálhatók.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.