Pénzidomár: virtuálisan fognak működtetni egy vállalatot: Évről évre gazdagabb vetélkedő

7

Segíteni akar a konzulátus. Sikeres és tudatos ifjúságot nevelnének                                                 Fotó: László F. Csaba

Több újdonsággal készül idén a Pénzidomár elnevezésű pénzügyi és gazdasági vetélkedő középiskolások számára. Ezek az újítások mind a verseny felépítését, mind a díjazást érinteni fogják. A versenyre már mostantól négy­fős csapatok jelentkezését várják egészen november 14-ig.

Már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudo­mány­egyetem a Pénzidomár esettanulmány-megoldó versenyt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával, az OTP Bankkal és a Gyermelyi Zrt.-vel közösen.
− Szeretném megköszönni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, hogy itt Csík­szeredában az elsődleges feladatán túlmutatóan jelentős szerepet vállal a közéletben meg egyéb területeken is – fejezte ki háláját Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője.
A vetélkedő elsődleges célja, hogy segítse a székelyföldi fiatalokat abban, hogy tudatos vásárlókká és sikeres vállalkozókká váljanak. A versenyen való részvétel legtöbb hozadéka azok az új dolgok, amelyeket elsajátítanak a diákok.
−Véleményem szerint nagyon jó példák vagyunk arra, hogy székely magyar vállalkozókként is lehet érvényesülni a mai piacon – emelte ki Marschal István, a Gyermelyi Tészta Románia ügyvezetője.
A szervezők minden évben próbálják valamivel jobbá tenni az eseményt, így történt ez idén is. Első alkalommal háromfordulós lesz a verseny: az EcoSim gazdasági szimulációs játékokat fejlesztő szervezet jóvoltából a diákok a második forduló során egy vállalati szimulációs játékon keresztül fognak versenyezni. Ez egy online felület lesz, ahol csapatba szerveződnek a fiatalok és egy vállalati helyzettel fognak szembesülni. A csapatok munkáját egy szoftver fogja elemezni, amely által negyedévenként tudják követni meghozott döntéseik által generált eredményeiket.
Az első fordulóban kreatív és szakmai feladatokat kapnak a csapatok és ezek megoldásával juthatnak be a második fordulóba, ahol 36 csapat 6 különböző piacra rendeződve fog versenyezni egymással. Az előző évekkel ellentétben nem november végén, hanem január 24–26. között fog zajlani a döntő, ahol egy vállalkozásról kell majd egy bemutatót készítsenek.
Jelentkezés után, egy kérdőív kitöltésével megkapják az első forduló feladatait, amelynek megoldásait november 28-ig kell majd beküldeni.
A versenyzők díjazásán is változtattak: idén a döntőbe jutó középiskolákat is értékelik, nemcsak a nyertes csapat fog díjat kapni.
− Minden változtatás célja az, hogy a középiskolák promoválják ezt a versenyt a diákok körében, és hogy többen kapjanak bátorságot a jelentkezéshez – fűzte hozzá Tánczos Levente egyetemi tanársegéd.

Szilágyi Dalma-Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek