Példánkkal, életünkkel nevelünk

Beszélgetés Márton Ildikó tanítónővel

968

Márton Ildikó, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa munkáját iskolája névadó ünnepségének évfordulóján két díjjal is jutalmazták: a pedagógusszövetség Ezüstgyopár-díjjal, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig Pedagógus Szolgálati Emlékérmével. Harmincnyolc évnyi munkásságáról, emlékeiről és a jelenleg kialakult helyzetről beszélgettünk a tanítónővel.

− Mesélne a kezdetekről? Hogyan vált pedagógussá? Miért ezt a pályát választotta?

− 1981-ben végeztem el a székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum (ma Benedek Elek) tanítóképző osztályát. Családomban hagyománya volt és van a pedagógusi hivatásnak, ezért számomra természetes volt, hogy én is ezt az utat követem. Váci Mihály szavaival élve „Ilyen kívántam lenni én is, ott / a homokba szúrt nyárfa: – a tanító, / ki fénybe tör, ragyogó hit a lomba, / irány azoknak, jel és biztató, / kik jönnek barázdákban botladozva”.

− Mennyi ideig és hol dolgozott ebben a szakmában?

− 1981 szeptemberében kineveztek a csíkszeredai akkori 11. Számú Általános Iskolába, ahonnan a magyar osztályok 1990 februárjában leváltak, és József Attila Általános Iskola néven iskolát alapítottunk a régi pártkabinet épületében. Ebből az iskolából mentem nyugdíjba 2019 szeptemberében, 38 év szolgálat után.

− Foglalkozott másvalamivel a tanításon kívül?

− Arra gondol, hogy volt-e más munkahelyem? Nem, nem volt. De az iskolában a mindennapi oktató-nevelő munka mellett vezetőtanácstagként, módszertani felelősként, RMPSZ-felelősként, színházszervezőként részt vállaltam az iskola vezetésében.

− Véleménye szerint mi egy pedagógus feladata, kötelezettsége? Mire kell nevelje a gyerekeket, túl a tárgyi tudáson?

− Mint minden, munkáját hivatásnak tekintő, lelkiismeretes pedagógus, én is szem előtt tartottam a gyerekközpontú oktatást, igyekeztem legjobb tudásom szerint oktatni, nevelni mindenkori tanítványaimat. Tolsztoj szerint: „Szeretet nélkül lehet fát aprítani, / és szeretet nélkül lehet téglákat formálni, / de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni”. Pályafutásom 38 éve alatt hozzávetőlegesen 250 gyereket vezettem be az olvasás és írás, betűk és számok világába. Harmonikus, barátságos kapcsolatot ápoltam tanítványaim szüleivel. Szívesen segítettem, tanácsokat adtam fiatal, kezdő kollégáimnak. Fontosnak tartottam a gyengébb képességű tanulók felzárkóztatása mellett a tehetséggondozást is. Nagy hangsúlyt fektettem a népi hagyományok megismerésére, megőrzésére, gyakorlására. Nemzetünk kulturális értékeinek átadása a következő generációk számára szerintem legalább olyan fontos feladat egy tanítónak, mint az oktatás-nevelés. Fontosnak tartottam a gyermekek személyiségfejlesztését és összetartó közösséggé formálását is. Ezt nagyban elősegítette egy hangszeren – szoprán furulyán – való játszás. Azt vallottam és vallom, hogy mi, pedagógusok, elsősorban a példánkkal, életünkkel nevelünk. Nagy László szavaival élve: „Mert élen állsz, és messze látszol, / sose feledd: példa vagy!”

− Egy tanító néninek nap mint nap élményekben van része a gyerekek közt. Van olyan emlék, ami esetleg a szívéhez a legközelebb áll?

− Természetesen, nem könnyű kiválasztani a 38 év alatt átélt megannyi élmény közül a szívemhez legközelebb állót. A kirándulások, szereplések, közös éneklések, furulyázások mind-mind emlékezetesek maradnak. De emlékezetes marad a legelső és legutolsó iskolai napom is: 1981. szeptember 15-én 18 évesen első találkozásom a rám bízott 42 (!) első osztályossal, az első közösen leírt, kiolvasott szavak… 2019. június 15-én az utolsó tanítási napon végzős negyedikes osztályom és volt tanítványaim megható műsorral búcsúztattak, majd a 38 évvel ezelőtti elsőseim meglepetésként a padokban ülve vártak rám az ünnepség után…

− Nemrég, a József Attila Általános Iskola névadó ünnepségén két díjban is részesült. Hogyan fogadta ezt? Milyen érzések fogalmazódtak meg Önben?

− 2020. március 2-án iskolánk névadó ünnepségének 30. évfordulóját ünnepeltük. Ez alkalomból én is a Zenebona Tanoda nevű, pedagógusokból álló együttes aktív tagjaként részt vettem az ünnepi műsorban. Az ünnepség végén meglepetésként átnyújtották az RMPSZ Ezüstgyopár-díját, valamint a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának Pedagógus Szolgálati Emlékérmét. Természetesen nagy megtiszteltetésnek éreztem, és meghatódottan vettem át a kitüntetéseket.

− Mi a véleménye a jelenlegi állapotról? Ön szerint hogyan befolyásolhatja a gyerekeket és az oktatást?

− Nagyon együttérzek pedagóguskollégáimmal. Úgy gondolom, hogy nem mindenki – gondolok az idősebb kollégákra – volt rákészülve az online oktatásra, a különböző platformok használatára. Én magam is a hagyományos oktatás híve voltam, és elég nehezemre esett a digitális oktatás bizonyos elemeinek alkalmazása a mindennapi oktató-nevelő munkában. Sokan autodidakta módon, sok munkával próbálnak helytállni ebben a nem könnyű helyzetben. Nyugdíjas pedagógusként már nem követem annyira a folyamatot… Kívánok nekik kitartást, türelmet!

− Ön milyen módszereket alkalmazna ebben a helyzetben? Hogyan, milyen megoldásokkal végezné pedagógusi kötelezettségeit?

− Nem tudom, milyen módszereket alkalmaznék, nem látok bele az online oktatás „rejtelmeibe”.

− Mit javasolna a szülőknek, hogyan legyenek a pedagógusok helyett pedagógusok ebben az időszakban?

− A szülőknek javasolnám, hogy próbáljanak napi programot, rutint kialakítani. És mindenképp legyenek türelmesek!

Szilágyi Dalma-Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek