Passat

166

A Volkswagen konszern kedveli a földrajzi fogalmakat. Időnként – igen hatásosan – sikerül olyan gépkocsitípusokat piacra dobnia illő névvel, hogy azok aztán – számos frissítést, ráncfelvarrást követően – évtizedeken át futnak a világ országútjain. Kínától Alaszkáig. Mexikótól Fokvárosig. Ha azt mondja valaki, hogy „Golf”, akkor többnyire nem a jótékony áramlatra gondol az ember, hanem praktikus és viszonylag olcsó népautóra. Generációkon ível át. Jön velünk 1974 óta az alsó-középkategóriában. A „passzát” pedig nem a térítőktől az Egyenlítő felé fújó szél, hanem Passat. Középkategóriás személygépkocsi, 1973-tól errefelé jövet. A különböző szériákat 4-5 évig gyártják, aztán jöhet a következő modell. Ha jól számolom, a Golf a hetedik, a Passat a nyolcadiknál tart. Nem vagyok gépkocsiszakértő, nem kívánom dicsérni egyiket vagy ócsárolni a másikat. Különösebben nem érdekel, hogy ki melyikre esküszik. Vannak, akik lenézik a németet, s a francia márkákat ajnározzák. Mások a japán vagy éppenséggel az amerikai kocsikért vannak oda és vissza. Nekem mindegy…
Pár napja éppen gyalogszerre szorultam, majd tömegközlekedésre. Megálltam az egykori járásszékhelyként ismert és porladt kisvárosi ranggal, helyi polgársággal büszkélkedő, de mára jellegtelenné kopott falu közepén a buszmegállóban. Hideg volt, mint a fene. Gondoltam, belépek a bodegába, s kérek egy kávét a belső fűtést erősítendő. Vagy egy vodkát. Vagy egy felet legalább. De aztán meggyőztem magam, mert nem biztos a menetrend. Tudom, hogy háromnegyed és egész közt valamikor. Előfordul, hogy negyedkor. Időnként pedig kimarad. Nincs kifüggesztett menetrend. Piszkálhatom a netet is. Nem működik semmiféle applikáció. Mindössze két járatot látni okostelefonon Budapest felé. De van reptéri transzfer. Könnyebb eljutni Lutonba, mint a székely anyavárosba. Itt meg, ha nem lesi az ember, amint felbukkan a járat a kanyarban, akkor marad. Ihat nyugodtan. Kávét, decit. És lesheti, míg a székely úri népek felveszik.
Csodák csodájára, egész előtt két perccel lefékez előttem egy kisbusz. Ez az. Ilyenek járják az igencsak létező régió hitvány vagy folyton foltozott útjait. A megyehatártól kicsivel errébb már csak fél sáv maradt ugyan a reményből. De azért megvan még a kapcsolat. Összetartozunk. „Egy vérből valók vagyunk” az erdővidékiekkel.
A sofőr úgy tesz, mintha nagyon sürgős lenne neki. Mintha potyázó stoppos lenne a kliens. Mintha megkegyelmezne, úgy emeli magához a jármű fedélzetére. Egy asszony száll le. Megvárom, míg balkáni mozdulattal visszadobja a sofer úr elé a műszerfal kis mélyedésébe az elhasznált bilétát, hogy az még jó lesz valamire. Lennebb hajtom a fejem, és fellépek az utastérbe. Újabban nem azt mondom, hogy -ig, hanem azt, hogy jegyet kérek valameddig. Jelen esetben a székely anyavárosig. A gépkocsivezető ért a szóból, és letép egyet. Olyan. Annyi pénzről szól. Korrekt. És megtörténhet, hogy nekem elszámolják. El. Ha el.
Szentpálnál megtudom, hogy háromszázezer van benne. Szentmártonnál, hogy nem érdemes megvenni. Ha mégis, akkor el kell adni, de úgy, hogy az új vevő vállalja az átíratást. Talán marad rajta egy-két százas. Aztán egy másik. Az is Passát. Piros rendszáma van. Megéri. Kicsivel kétszázezer fölött. Négyezer. Euró. Nyilván. Itt még a mennyei üdvösséget is abban számolják. A kénosi kanyarban rájövök, hogy ki kell menni érte Németbe. Zsolti is így hozott. Melyik? Az. Há’ melyik, az öregnek a fia… Ez a használt gépkocsik piacát pásztázó marketing témájú csevely telefonon zajlik. Szerencsére fülhallgatója van a gépkocsivezetőnek. Modern kütyü. Látom. Így szabad mind a két keze. Nagyobbak a túlélési esélyeim. Mondom aztán, hogy a Patkónál… Ez már az anyaváros. A vasszékely szobrával a közepén.
Lekászálódom az alacsonyabb pigmeusok számára tán tökéletes járműről. Szemembe csap a hideg hargitai szél. Az idei tél végtusájának utolsó barátságtalan fuvallata. Valóságos. És nem passzát. Viszont okosabb lettem Passat-témában. Tudnék egyet venni, akármikor, ha lenne rá háromezer euróm. Az ezüst szép. Meg a fekete. Az olyan papos. Vagy igazgatói. Vagy annak látszik, bár a német kihajtotta már a lelkét. Ha gondolják, tanácsot bárkinek tudok adni. Kikupálódtam A és B pont között utazván.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.