2021, január 20, szerda.
custom_html_banner1

Papírforma eredmények az első két mérkőzésen

Elkezdődtek a jégkorong Románia-kupa küzdelmei tegnap délután, a találkozóknak a galaci műjégpálya ad otthont. A csoportküzdelmek holnap érnek véget, vasárnap már érmekért játszanak. Az első nap első két meccse nem hozott meglepetést.

Galac ad otthont az idei jégkorong Románia-kupa küzdelmeinek, melynek csoportköre tegnap délután rajtolt. A részt vevő hét csapatot egy hármas és egy négyes csoportba sorolta a szakszövetség, a csoportkör tegnap kezdődött és holnap zárul, vasárnap a két csoportgyőztes a trófeáért, a két csoportmásodik pedig a bronzéremért játszik.

Az első találkozón a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Steaua lépett jégre, s noha a címvédő az első percektől kezdve uralta a meccset, a tabellán ez az 54. percig nem nagyon mutatkozott meg. A csíkiak tizenegy perc alatt ugyan háromszor bevették Uruc kapuját, ám a fővárosiak egygólosra csökkentették hátrányukat még az első szünet előtt, és ezt tartani tudták az 54. percig. Az utolsó hat percben a Sportklub újabb három gólt ért el, ezzel a játék képe alapján és esélyeshez méltón, megérdemelten nyert. A „bakák” védelmét és kapusát egyébként dicséret illeti, hiszen főleg a második játékrészben kitartóan állították meg a csíki támadásokat.

A késő délutáni összecsapáson tartalékosan állt ki a Brassói Corona a fővárosi Sportul Studențesc ellen, ennek ellenére fölényesre sikeredett a barcaságiak győzelme. Érdekesség, hogy a gyengébb csapat ebben az esetben is a meccs feléig hárítani tudta a jóval erősebb Corona támadásait. Este a házigazda VSK Galac a felcsíki csikócsapatot, a Sapientia U23 gárdáját fogadta, a mérkőzés lapzárta után ért véget.

Ma újabb három mérkőzést rendeznek, a nap első meccsén a tavalyi döntő vesztese, a Gyergyói HK is pályára lép, a Sportul Studențesc lesz a piros-fehérek ellenfele.

Eredmények

Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua 6–2 (3–2, 0–0, 3–0) /Blackwater (3., 7.), Maylan (11., 54.), Tousignant (57.), Papp (60.), illetve Lőrincz (14., 16.)/.

Brassói Corona – Bukaresti Sportul Studențesc 11–1 (2–0, 5–0, 4–1).

A VKS Galac – Csíkkarcfalvi Sapientia U23 találkozó lapzártánk után ért véget.

A mai műsor: Gyergyói HK – Sportul Studențesc (13), Sportklub – Sapientia U23 (16), VSK Galac – Steaua (19.)

Továbbra sem lépnek jégre

Tart az erdélyi jégkorong-játékvezetők bojkottja annak ellenére, hogy tegnap elkezdődtek a Románia-kupa küzdelmei. A hokibírók a játékvezetői testület elnökének menesztését, valamint az egészségügyi óvintézkedések, a játékvezetőkre érvényes eljárási rendelet betartását kérik a szakszövetségtől. Egyelőre úgy tűnik, legalábbis újabb nyílt levelükből ez derül ki –, nincs meg a párbeszéd a játékvezetők és a szakszövetség vezetősége között. Alább olvasható a játékvezetők újabb nyílt levele, amelyet egyébként a szakszövetséghez és a hazai jégkorongcsapatok vezetőihez is eljuttattak.

Huszonegy romániai játékvezető aláírásával küldtünk nyílt levelet november 13-án a Román Jégkorong Szövetség vezetőségének, amelyben aggodalmunkat fejeztük ki a hazai bíráskodás helyzetével kapcsolatban.

Ugyanabban a levélben az elmúlt években bizonyított inkompetenciája miatt a játékvezetői testület vezetőségének menesztését követeltük, ugyanakkor arra is kértük a szakvezetést, hogy hozzák tudomásunkra a romániai mérkőzésekre érvényes, a koronavírus terjedését megelőző egészségügyi óvintézkedéseket, a játékvezetőkre érvényes eljárási rendet.

Az elmúlt 35 napban folyamatosan kerestük a kommunikáció lehetőségét a felnőttcsapatok, illetve az RJSZ vezetőségével. Míg előbbiek pozitívan viszonyultak kezdeményezésünkhöz, a szövetség vezetősége semmilyen módon nem reagált megkereséseinkre.

November 23-án hivatalos levélben kértünk meghallgatásra időpontot a szövetség elnökétől, kérésünket telefonon és sms-ben is megerősítettük. Azóta sem kaptuk semmilyen hivatalos választ.

Amit kaptunk, azok csupán telefonos ígérgetések voltak 1 nappal a Románia-kupa kezdete előtt. Kaptunk még egyik aktív játékvezetőtől egy nem hivatalos értesítést sms-ben, hogy állítólag őt fogják kinevezni ideiglenes elnöknek. Amennyiben ez a híresztelés beigazolódik, az ideiglenes elnök személye csupán egy dolognak a bizonyítéka: az RJSZ nem érdekelt a hazai játékvezetés fejlesztésében, nem tekint partnerként a játékvezetőkre.

Csalódottan és szomorúan vettük tudomásul az elmúlt hetek történéseit. Az utolsó pillanatig reménykedtünk abban, hogy az RJSZ vezetőségében partnerre lelünk, és elkezdődhet egy új időszámítás a hazai játékvezetésben. Sajnos, tekintettel a kialakult helyzetre, nincs más választásunk, mint meghatározatlan ideig folytatni sztrájkunkat!

 Mi Akarunk bíráskodni, de nem Így!



Kopacz Gyula

Kapcsolódó cikkek:

14,320RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb