Papbácsi

219

A közelmúltban kaptam meg Az aranymisés Papbácsi, Ber­szán Lajos című tanulságos és olvasmányos könyvet, amelynek írója és szerkesztője Toldi Éva tanár, újságíró. A könyv szereplőjével két alkalommal, az 1990-es évek közepe táján, magam is találkoztam. Igazi pap és pedagógus egy személyben, akit az általa alapított gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapítóját, egykori igazgatóját mindenki csak pap bácsinak szólít.
Megragadta figyelmem ez a megszólítás, mert nálunk, Magyarországon a katolikus lelkészeket leggyakrabban atyának, esetleg tisztelendő úrnak nevezik.
Toldi Éva könyvében, ahogy ez a címből is kitetszik, az írásmód eltér a helyesírási szabályzattól. Méghozzá két esetben is. Egyrészt abban, hogy a pap bácsi szókapcsolat egybe van írva, másrészt pedig a nagy kezdőbetű. Önkéntelenül felmerül az emberben a kérdés, hogy nem vét-e a szerző a helyesírás szabályai ellen. Köztudomású ugyanis, hogy nagy kezdőbetűvel a tulajdonneveket írjuk. Felmerül azonban a kérdés, hogy mit tekintünk tulajdonnévnek. Névtani szempontból vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a közszóval ellentétben nem általánosít, hanem egyedít. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a szóban forgó alakulatot, azt mondhatjuk, hogy Berszán Lajos esetében elfogadhatjuk a Papbácsi írásmódot, mivel szinte mindenki így ismeri őt. De tegyük mindjárt hozzá, hogy csakis az ő esetében. Noha Erdély-szerte általános a pap bácsi megszólítás, a nagy kezdőbetű és az egybeírás azonban szabálytalan.
Ezúttal azonban tegyünk kivételt, térjünk el a szabálytól.

Dóra Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek