Pályázók és pályáztatók

31

A Hagyományok Háza és a marosvásárhelyi Világló Egyesület szervezésében nagypályázatos konferenciát tartottak Székely-Sóvidék fővárosában. A szimpóziumon a népi kultúra területén működő civil szervezetek képviselői személyesen találkozhattak a pályáztatók vezetőivel. A jeles eseményt Tóth János, a Hagyományok Háza szakembere értékelte:

A nagypályázatos konferencia iránt jelentős volt az érdeklődés Erdélyben. Nem véletlen, mivel az esemény segítséget nyújtott a pályázóknak abban, hogy értesüljenek a területet érintő jövőbeni pályázati tervekről, segítséget kapjanak a jobb pályázatok elkészítéséhez és a problémamentes elszámoláshoz. A plenáris előadásokon az előadók hangsúlyozták, hogy a népi kultúra külhoni közösségei számára is fontos források nyíltak meg működésükhöz, terveik megvalósításához. A tanácskozás szakemberei ezeket a lehetőségeket foglalták össze részletesen.
A száztíz erdélyi civil szervezetből delegált mintegy kétszázhatvan fős hallgatóság erősen szóródott, a résztvevők palettája a kis létszámú közösségektől a jelentősebb ernyőszervezetekig terjedt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kisebb szervezeteknek pályázatfigyelő apparátusuk is hiányzik, és még nagyobb rutint kell szerezniük a pályázatok írása, elszámolása területén. A nagyobb szervezetek már jártassággal rendelkeznek, s tapasztalataikat – megkeresésük esetén – gyakran meg is tudják osztani az említett kisebb közösségekkel.
A legnagyobb érdeklődés az elmúlt évben nyílt új forrás, a Csoóri Sándor Alap iránt nyilvánult meg, a tavalyi meghívásos rendszerben nagyon sok szervezet kapott belőle támogatást, idén viszont a közösségek már élhettek a pályázat lehetőségével. Az előbb említett rutin hiánya miatt tapasztalhattuk viszont, hogy jóllehet a pályázati összegek növekedtek, a pályázók száma azonban csökkent. Így az ezen a találkozón szerzett információk egyben a pályázók bátorítására is szolgálhattak.


A délutáni workshopon a Csoóri Sándor Alapról és a Nemzeti Tehetség Programról, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap adta lehetőségekről, gyakorlati tudnivalókról tartottunk konzultációt. A rotációs rendszerben szervezett műhelymunkán minden résztvevő megfordult. Elsősorban a pályázati elszámolásokról hangzottak el kérdések, ez abból adódott, hogy a két országnak – a szervezetekre vonatkozó – pénzügyi szabályozása eltérő, s már a fogalmak értelmezése sem egységes. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a csatolandó dokumentumokról, az elszámolások bizonylatairól.
Az egynapos tanácskozást nagyon hasznosnak tartom, s reményeim szerint közvetlen eredményei már a jövő évi pályázatoknál mutatkozhatnak.
A konferencia részletes programja a www.hagyo­manyokhaza.hu honlapon érhető el.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.