Pályaelőnyben a GYHK

Kikapott a Sportklub

38

Hatalmas bravúrt hajtott végre a Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében, miután tegnap este egygólos győzelmet aratott a Debreceni DEAC otthonában, amivel elvette a „cívisvárosiak” pályaelőnyét. A Csíkszeredai Sportklub ugyanakkor fejet kellett hajtson a Brassói Corona előtt, igaz, a román bajnokságban.

Elvették a Debrecen pályaelőnyét a gyergyóiak Fotó: jkb.hu

Mindkét székelyföldi csapat jégre lépett tegnap este, igaz, más kiírásban. A Gyergyói HK elkezdte az Erste Liga negyeddöntőit a Debreceni DEAC vendégeként, míg a Csíkszeredai Sportklub főpróbát tartott a Brassói Corona ellen a román bajnokságban.

Bravúr a Gyergyótól
Az Erste Liga két újonc a, Debreceni DEAC és a Gyergyói HK kezdte meg a sorozat negyeddöntőit. A páros az alapszakasz során megvívott négy meccséből háromszor a hajdúságiak jöttek ki győztesen, és ebből kifolyólag talán ők voltak kedvezőbb helyzetben, de erre rácáfoltak a piros-fehérek. Az első harmad végén ugyan Berta még megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de több gólt nem tudtak lőni Gorjacsevszkinek. A második felvonás elején Mircea Constantin hátrányból egyenlített. Az utolsó felvonásban nagyot küzdöttek Mikael Tisell tanítványai, akik három emberhátrányt is kivédekeztek, hogy 12 másodperccel a vége előtt Mircea révén a vezetést is megszerezzék és egyben a győzelmet. Folytatás ma este 19 órától.

Elrontott főpróba
A csütörtökön kezdődő Csík­szeredai Sportklub – Brassói Corona Erste Liga-negyeddöntő párharc felvezetéseként kedd este a román bajnokságban nézett egymással farkasszemet a két alakulat. Főpróbának lehetett tekinteni ezen találkozót.
Kiegyenlített első perceket hozott a találkozó, bár Kraszno­szlo­bodcevnek volt egy megugrása, amelyet Tőke hatástalanított. A 4. percben viszont büntetett a Brassó: Mihály Árpádra nem figyeltek a hazaiak, aki megszerezte a vezetést. Igyekezett tempót váltani a Sportklub, de akadozott a gépezet. Az egyenlítő találathoz egy kettős emberelőny kellett. Papp lövése lejött Tőkéről és a lecsorgót Becze értékesítette. Továbbra is egyenlő erők küzdelme zajlott a jégen, majd a 19. perc elején Tranca maradt teljesen egyedül a kék-fehérek kapuja előtt, és góllal hálálta meg a kihagyást, sőt a végén Onodi is két nagy védést kellett bemutasson.
A második felvonás elején nagyon gyorsan egyenlített Becze. Ebből erőt merített a Sportklub, és alaposan megforgatta ellenfelét, Tőke viszont parádézott. A meccs feléhez érkezve hatalmas lehetőséghez jutott Vaclav Novák csapata: Lidhammar véglegest kapott, majd Carlson is összeszedett egy kisbüntetőt. Ám a hosszas előnnyel nem tudott mit kezdeni a hazai csapat. Egyenlő létszám mellett is maradt a hatalmas hazai dominancia és végül Gecse a 36. percben a vezetést is megszerezte. És hogy csak egy volt ekkor közte, az egyértelműen Tőke érdeme volt, aki nagy napot fogott ki.
Az utolsó felvonásban már nem tudtak felpörögni Beczéék. Fokozatosan jött előre a Brassó, de Onodi a helyén volt. A harmad felénél eszméletlen futást mutattak be a felek. Ziccerek itt, ziccerek ott, hogy végül ebből a vendégek jöjjenek ki jól, és Boriszenko egyenlítsen az 54. percben. A harmad hátralevő perceiben nem tudták eldönteni a felek a győztes kilétét. Ez a hosszabbításra maradt, amelyet a hazaiak emberelőnyben kezdtek. Ezt viszont nemhogy nem sikerült kihasználni, hanem Boriszenko szerezte meg második találatát és vitte el csapatának a bónuszpontot.

Eredmény, Erste Liga
Negyeddöntő, 1. meccs: Debreceni DEAC – Gyergyói HK 1–2 (1–0, 0–1, 0–1) /Berta (19.), illetve Mircea (27., 60.)/.

Eredmény, Román bajnokság
Alapszakasz: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 3–4 (1–2, 2–0, 0–1, 0–1) – h. u. /Becze (13., 21.), Gecse (36.), illetve Mihály Á. (4.), Tranca (19.), Boriszenko (54., 61.)/.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek