Páll Lajos utóélete

79

A közelmúltban volt Korond nevezetes művészének 80. születési évfordulója (április 2.). Ha nem is erre a jeles időpontra, de ehhez kapcsolódva szervezett munkáiból kiállítást a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a Kossuth Lajos utcában levő képtárban.
Páll Lajosról tudjuk, hogy az alkotói kettősség már kamaszkorában megmutatkozott. A családi műhelyben nagyon hamar belejött az agyagformázásba, s az apai szigor hiába emelte az előállítandó, kézzel készített medvék és szarvasok normaszámát, mindig szakított időt arra, hogy titokban olvasson és kedve szerint rajzolgasson. Tehetségét hamar észrevették, és a méltán híres marosvásárhelyi képzőművészeti középiskolába került, ahonnan aztán a kolozsvári képzőművészeti egyetemre.
Bár ott is folytatta a versírást, egyértelművé vált, hogy a képzőművészet vonzereje erősebb nála. Vagy legalábbis: pillanatnyilag és látszólag. Meghurcoltatása és börtönévei azonban mégis az irodalomnak, a rendszernek nem tetsző költemények megírása és azok terjesztése, az 1956-os forradalommal való rokonszenvezése miatt következett be.
Érett festőművészként az olajképeknél állapodik meg – ezt a technikát kedveli igazán –, és nyers színeket használva, saját közvetlen környezetét ábrázolva, a korondi fazekasokat, a gazdálkodókat emeli be festői világába. Összetéveszthetetlen módon. A szakrális elemek is természetes módon épülnek be az alkotásokba – számos korpuszt festett, számos alkalommal jelenik meg festményein tájelemként egy-egy templomtorony, valamilyen más keresztény szimbólum, mint ahogyan egyik kedvenc növénye, a bábakalács is. Családtagjai, falustársai gyakran felbukkannak a festményeken, némiképp korondinak vélt vagy más falvakhoz tartozó utcarészletek, amelyek otthonossá, érthetővé és közkedveltté tették Páll Lajos műveit. Évtizedeken át sok családnak az volt a vágya, hogy bár egy művét megszerezve, jelezzen egyfajta tartást és ragaszkodást. Ez a vállalás sokaknak sikerült is.
Páll Lajos évtizedeken át ismert és elismert alkotó volt. Az 1970-es évektől azonban mindvégig költőként is jelen volt a köztudatban. Az irodalom művelése is legalább akkora kereszt volt számára, amelyet (ki)tartással és méltán hordozott. Szűkszavú, veretes stílusú költő volt. Ahogyan szerette a nyers színeket és formákat, ugyanúgy szőtte át lírikusi munkásságát a népi impresszionizmus és a könnyednek tűnő, ám súlyos és karakteres expresszivitás. Köntörfalazás nélkül vált a vidék, a jó értelemben vett vidékiség szószólójává. Egyedül, epigonok és szekértábor nélkül. Ő maga volt, ő maga lehetett egy olyan sóvidéki monolit, amelyet/akit lehetetlen volt nem látni. Nem véletlen, hogy hatása már életében átnyúlt, átívelt az országhatárokon, s festői, költői, szépírói cselekedeteit nagy figyelemmel követték világszerte a magyarok.
Nem retrospektív ez a kiállítás, nem fogja át a teljes pályaívet, de rátekintést biztosít. A személyes tárgyak kiállítása a képek mellett pedig ráerősít a Páll Lajos-hangulatra. Sok rendezvény volt az elmúlt napokban Székelyudvarhelyen, talán kissé elsikkadt ez a program. A tárlatlátogatással azonban a mulasztás pótolható, hiszen július 17-ig megtekinthető.
Együtt lenni a Páll Lajos-művekkel egyre inkább időutazás is számunkra. Egy olyan Székelyföldre, egy olyan Sóvidékre, egy olyan Korondra vezényel, amelynek „lelki képe” is egyre halványabb bennünk. Az emlékezés által akár meg is maradhat, akár újjá is születhet az a világ, amelyet Páll Lajos hagyott ránk.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.