Őzek és szarvasok a Szent Anna-tónál

A karantén pozitív hatása a környezetre

506

A karantén pozitív hatással van a természetre, Hargita megye területén is megfigyelhető: a levegő minősége javult, főleg lakott területeken, a Szent Anna-tónál pedig kezd újjáéledni a tó környezete, megjelentek az őzek és a szarvasok is.

A hódok is nyugodtan munkálkodnak a vesztegzár ideje alatt

A kárcsak a világ számos területén, Hargita megyében is fellelhetők a karantén pozitív hatásai a természetre nézve. Leginkább a levegő minőségének javulása észlelhető, tudtuk meg Demeter László biológustól, illetve Domokos László Józseftől, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójától.
− Közvetlenül tapasztalható a levegő minőségének javulása, főleg a lakott területeken. Valószínű, a forgalom csökkenése miatt az utakon való pusztítás is kisebb mértékű – mondta el lapunknak Demeter László.
Hozzátette, hogy sajnos néhány esetben még mindig nem következett be javulás: a szemét ugyanúgy kikerül a mezőkbe, zöldövezetekbe, illetve a szennyvíz ugyanúgy folyik bele az vizekbe és mérgezi azokat.
A biológus szerint hosszú távon az is jótékony hatású lehet, ha felértékelődik a helyi termelők szerepe, ennek köszönhetően pedig egyre többen szánnák rá magukat élelmiszer-termelésre, valamint a mezőgazdasági munkák végzésére.
A Szent Anna-tó közvetlen környezete is „felszusszant”: nincsenek letaposott részek, a régi ösvényeken a gyep is kihajtott.
− Elsősorban azt tapasztaltuk, hogy sokkal jobb állapotban van a tó környéke, mint tavaly ilyenkor – vélekedett Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület elnöke.
Mint megtudtuk, újdonságnak számít, hogy több őz és szarvas is megjelent a területen, bár ez nemcsak a turisták hiányának tudható be, hanem a tavaszi széltöréseknek is, az újulásokban pedig előszeretettel jelennek meg ezek az állatok.

Az állatok előszeretettel tartózkodnak a tó környékén                                                    Fotók: Dósa Elek Levente

Az egyesület elnöke elmondta, hogy a medvék sem jelentek meg olyan nagy számban, mint ezelőtt, nincs ami csalogassa őket, és a múlt évet nézve ez is pozitív hatás. Még korai kimondani, hogy ez így is marad, viszont az előjelek bizakodásra adnak okot.
− Ha a turisták ezután a szükségleteiket az erre kijelölt helyeken végzik el, nem szemetelnek és a a kijelölt ösvényeken sétálnak, az nagyon jó hatással lenne a tó vizének minőségére. Amikor vége lesz ennek az időszaknak és mondhatni minden visszaáll a régi kerékvágásba, ha az emberek megértik és betartják ezeket az egyszerű szabályokat, akkor nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a karanténban elindult felújulás meg tudjon maradni – nyilatkozta Dósa Elek Levente.
A halak kifogását a tóból egy-két hét múlva kezdik el, még nagyobb esélyt adva a tengerszemnek a teljes „gyógyulásra”.

Szilágyi Dalma-Orsolya

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.