Ellenőrizni kell a gólyabálok helyszíneit – Óvatosságra int a tanfelügyelőség

44

A bukaresti tragédiát követően Hargita Megye Tanfelügyelősége arra kéri az oktatási intézmények vezetőit, hogy fokozottan ellenőrizzék az iskolán kívüli tevékenységek helyszíneit és körültekintően járjanak el a diákok biztonsága érdekében.

Művészetek háza. Gólyabál-helyszín
Művészetek háza. Gólyabál-helyszín

Tegnap kapták kézhez az oktatási intézmények vezetői azt a felhívást, amelyben a megyei tanfelügyelőség arra kéri az iskolák vezetőit, hogy fokozottan figyeljenek oda a tanulók és a tanintézményekben dolgozó alkalmazottak biztonságára.
– Főként az iskolán kívüli tevékenységek, így a most aktuális gólyabálok szervezésében és lebonyolításában kértünk nagyobb figyelmet a tanintézmények vezetőitől. Figyelmeztettük őket, hogy minden esetben ellenőrizzék a helyszínek működési engedélyét, a tűzvédelmi előírások betartását, illetve dolgozzanak ki egy hivatalos eljárást ezeknek a rendezvényeknek a megszervezésére – tájékoztatott Görbe Péter főtanfelügyelő. A felhívásban ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy a rendezvényeken tiltott az alkoholfogyasztás és a dohányzás, illetve pirotechnikai eszközök használata. A Nagy István Művészeti Szakközépiskola és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium a következő időszakban bonyolítja le a kilencedikesek gólyabálját, mindkét tanintézmény szervezői bizottságot hozott létre ebből az alkalomból.
– Mivel mi a Szakszervezetek Művelődési Házában tartjuk a gólyabált, ellenőriztük az épület működési és tűzvédelmi engedélyét, valamint a buli helyszínén a biztonsági feltételeket. A buli ideje alatt öt biztonsági ember biztosítja a helyszínt, illetve bizonyos időszakonként felvigyázó tanárok is őrjáratot tartanak – mondta lapunknak Kirmájer Enikő, a művészeti szakközépiskola igazgatója.
A tanintézmények a gólyabálok időpontjáról kötelesek értesíteni a helyi rendőrséget és csendőrséget, illetve tájékoztatni a szülőket a rendezvény lebonyolításáról.
– A biztonsági előírásokat és tudnivalókat ismertettük a diákokkal, illetve szülőértekezleten a szülőket is tájékoztattuk a rendezvény időpontjáról és menetéről – tudtuk meg Tamás Leventétől.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója szerint a kilencedikesek gólyabálját a kollégium dísztermében tartja meg a tanintézmény, ahol a működési és tűzvédelmi engedélyek rendben vannak, a biztonsági feltételek tehát adottak.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek