Óvatosan a házaló ügynökökkel

Elektromosenergia-szolgáltatás

1 706

Visszaélnek országosan ismert szolgáltatók nevével, kihasználják, hogy a neve miatt összetéveszthető az energiaszállító és -elosztó vállalat, valamint a „szolgáltató testvére” – a házaló ügynökök többnyire ezzel a két módszerrel verik át a fogyasztókat és érik el, hogy saját villanyáram-szolgáltatójukhoz csalogassák őket. Az sem ritka, hogy jóval magasabb szolgáltatási díj dacára is sikerrel járnak. Az Electrica Furnizare figyelmeztet: a házaló ügynökök nem hozzájuk tartoznak.


Nem új keletű a jelenség: már az elektromosenergia-piac 2018. január 1-jétől számított teljes liberalizálása előtt is szórólapok töltötték meg a postaládákat, és házaló ügynökök kopogtattak be a fogyasztókhoz saját ajánlataikkal.
Korábban csak államilag támogatott szolgáltatóktól vásárolhattunk elektromos áramot, az utóbbi években azonban elkezdődött a fokozatos szabadárasítás, és idéntől már egyenlő esélyekkel szolgáltatnak a régiek és az újak is. Az Országos Energiaszabályozási Hatóság (ANRE) honlapján közölt adatok szerint országszerte 94 cég jogosult az elektromos energia szolgáltatására. Olvasói visszajelzések alapján pedig nagyon sokan közülük meglehetősen agresszíven „toborozzák” a fogyasztókat.
Electrica és Electrica
Az átverésre alapozó ügynököknek kapóra jön, hogy az emberek könnyen megtéveszthetők az Electrica két „ágazatával”, kiváltképpen a Hargitához hasonló megyékben, ahol az Electrica Furnizarén kívül más szolgáltatónak nincs nagy hagyománya.
Fontos tehát tisztázni, hogy Hargita megyében a hálózatért az Electrica Rt. regionális elosztója, a Dél-erdélyi Elektromosenergia-elosztó Társaság (SDEE TS) felel, amelyet sokan Electrica T. S.-ként ismernek. Függetlenül attól, hogy ki a szolgáltató, a regionális elosztó hatásköre a hálózati hibák elhárítása, a karbantartás, a villanyhálózat bevezetése és egyéb hasonló feladatok ellátása.
A „régi” szolgáltató neve ugyanakkor Electrica Furnizare, és a megye lakosságának túlnyomó többségének ma is ő szolgáltat.
A kettő összetéveszthető, és nemcsak az egyszemélyes kis szolgáltatók, hanem az országosan is ismert nagyvállalatok is visszaélnek ezzel. Így sikerült becsapniuk például a csatószegi Bors Erzsébetet is.
– Mellkasukon kitűzővel végigjárták a falut, magyarul, érthetően beszéltek. Én is érthetően elmondtam nekik, hogy az Electricánál akarok maradni. Biztosítottak afelől, hogy továbbra is az Electrica avatkozik be, ha gond van a hálózattal, ők csupán a papírmunkát veszik át, és ezért szerződésújítás szükséges – mondta el olvasónk. Az ügynök június végén járt nála, és olvasónkat minden igyekezete ellenére meggyőzte, hogy írja alá a papírt. Miután Bors Erzsébet rájött, hogy átverték, azonnal jelentkezett régi szolgáltatójánál és új szerződést kötött.

A régi szolgáltató nem házal
Olvasónkkal ellentétben nagyon sokan csak hónapokkal később veszik észre, hogy már nem a megszokott szolgáltató számláját kapják.
– Főként falvakra jellemző a jelenség, és leginkább idős személyeket vezetnek félre. Én nem vagyok a szabadáras szolgáltatás ellen, nem vagyok más szolgáltatók és ügynökök ellen sem, de elvárom a fogyasztók tisztességes tájékoztatását. Részünkről az a legfontosabb, hogy a lakosság tudja: az Electrica Furnizare nem házal! Mi csak a számla hátoldalán tájékoztatunk, és ha valaki bekopog szerződésújításért vagy bármi másért, azok nem mi vagyunk – hangsúlyozta Ambrus László, a szolgáltató igazgatója.
Mint megtudtuk: Hargita megye legnagyobb áramszolgáltatójának jelenleg mintegy 114 ezer fogyasztója van. Tavaly februári összeállításunkkor még 130 ezres számról értesültünk, e szerint jelentős a visszaesés. Több, nevét nem vállaló forrásunk egybehangzó véleménye szerint azonban nagyon sokan visszatérnek az Electrica Furnizaréhoz.

Szabad a vásár!
A már említett 94 szolgáltató között továbbra is akadnak olyan cégek, amelyeknek a honlapja évek óta nem frissült. Már csak emiatt is eléggé gyanúsnak tűnnek, ezért tanácsos alapos felvilágosítást kérni az ügynököktől, mielőtt az új szerződést aláírnánk. Kitöltetlen szerződést pedig egyáltalán ne írjunk alá – merthogy erre is akad példa.
Az „átigazolás” 21 napot vesz igénybe, de a szolgáltatás ez idő alatt sem szünetel. A szolgáltatói díjak között pedig valóban van példa az Electrica Furnizare által ajánlottnál alacsonyabb értékre is, de – mivel a régi szolgáltatónál magánál is javában folynak a fogyasztóra szabott alkuk – az „új” cégek által a korábban hirdetett, akár 25 százalékos számladíj-csökkenés már kétségeket támaszthat.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.