Otthoni munkahely

110

A legtöbben összecsapják a kezüket, és majdhogynem ujjongani kezdenek, amikor kérdésükre megjegyzem, hogy otthonról dolgozom. Ezek után mindig a szokásos mondatok következnek: milyen jó nekem, mennyire szerencsés vagyok, hogy az ébredésem pillanatában máris a munkahelyemen találom magam, és bizonyára olyan érzés, mintha nem is kellene dolgoznom, mintha munkahely nélkül kapnám a fizetésemet.
A lap tudósítójaként valóban otthonról végzem a mindennapi munkaköri feladataimat, azonban mindig elmosolyodom a fentebb vázolt elképzeléseken, mivel nem ennyire fenékig tejfel a helyzet. Azt aláírom, hogy kényelmesebb, véleményem szerint azonban sokkal több hátulütője van, mint előnye. A napokban az egyik hírportálon olvastam egy cikket a témában. Azt írják, bizonyára csábító, hogy pizsamában, mackónadrágban, kócos hajjal látunk hozzá a munkához, az előnyök mellett azonban a hátrányokat is észre kellene venni.
A Hellogiggles elnevezésű portál negatívumokat gyűjtött össze az „otthoni irodával” kapcsolatban, és bizony egyetértően bólogattam olvasása közben, mivel majdnem mindegyik tényezőt illetően ráismertem saját helyzetemre.
Elsőként a magányt emelik ki, amit én az általános reggeli rutin hiányának neveznék inkább. Teljesen másként hat, amikor bemegyünk a munkahelyünkre, elsütünk néhány poént a kollégáinkkal, és közösen látunk hozzá a feladatokhoz. Az otthonról dolgozók ehelyett felkelnek, leülnek a gépük elé, és miközben működésbe hoznák az agyukat, rájönnek, hogy „bizony a mai napon is jó lenne dolgozni”.
Második szempontként a bezártságot jegyzik meg a cikkben, arra utalva, hogy a munkahelyről való kiszabadulás érzésének megélése szinte lehetetlen. Valóban. Hányszor találtam ki ürügyeket, hogy a munka elvégzését követően elmehessek otthonról…
A további hátrányokat taglalva rámutatnak, megeshet, hogy kevés szünetet tartunk, mivel nincs, aki kihívjon minket egy kávéra, egy másik negatívum pedig a koncentrációhiány lehet. Ó, igen. Az érzés, amikor rájövök, hogy jó lenne port törölni, rendet rakni, felporszívózni, vagy épp valami olyasmiért bekapcsolni a tévét, ami más esetben a legkevésbé érdekel. A cikk szerint az otthonról dolgozóknak a családtagokkal és a barátokkal is meggyűlik a baja, hisz ők csak annyit látnak, hogy otthon vagyunk, nem gondolva arra, hogy talán még dolgozunk is.
Legutóbb épp egy sajtótájékoztatóról értem haza, amikor az egyik szomszédom megjegyezte, hogy ennyi? Vége a napnak? Elmosolyodtam, és csak annyit válaszoltam, hogy most kezdődik.
Legtöbbször a munka és a szabadidő is összemosódik, esetemben pedig nagyjából egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt kezelni tudjam. Mert nem lehetetlen alkalmazkodni – úgy gondolom, mindössze hozzáállás, pontosabban időbeosztás kérdése.
Külön kis világ ez az otthoni munkahely, amely a maga módján bizony szép és hasznos is tud lenni. Túlzásokba esni azonban fölösleges.

Kertész László

A cikk a Hargita Népe március 21-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.