Ötletből nincs hiány

Szólj bele! program Székelyudvarhelyen

67

Több mint 30 fejlesztési ötlettel jelentkeztek a székelyudvarhelyi városlakók, a legtöbb javaslat zöldövezetek, játszóterek kialakítására, bővítésére vonatkozik, de érdekes, az „intelligens város” arculatot erősítő projektek is vannak közöttük. A város meg is valósít néhányat belőlük, azokat, amelyek a városlakók szavazatai alapján a legnépszerűbbnek bizonyulnak majd.

Június elején hirdette meg a polgármesteri hivatal a Szólj bele! programot, amellyel tulajdonképpen Székelyföldön úttörő módon a részvételi költségvetést honosítja meg a városban.

Városi brainstorming
A program során bárki, aki Székelyudvarhelyen él, dolgozik vagy tanul, ötletterveket nyújthatott be, amelyekkel meglátása szerint hasznossá, élhetőbbé, szebbé teheti környezetét. Hat kategóriában lehetett javaslatot megfogalmazni: sétányok, járdák, sétálóhelyek; közlekedési lehetőségek; zöldövezetek és játszóterek; közterületi berendezések (kültéri bútorzat, közvilágítás stb.); oktatási és kulturális infrastruktúra; illetve digitális város. A költségvetés egy százalékát, nagyjából 600 ezer lejt szánnak jövőben a nyertes ötletek megvalósítására.
Augusztus 20-a volt a határidő, ameddig a javaslatokat fel lehetett tölteni a szoljbele.udvarhely.ro oldalra, de még tegnap is fogadtak néhány projektet, illetve rendezték a meglévőket – tájékoztatott Jakab Attila városmenedzser. Elmondta, minden kategóriában érkeztek javaslatok, számuk pedig meghaladja a 30-at.

Ötletes javaslatok
Többségük már látható az említett honlapon, és kiderül, hogy futópályák kialakítására, gyalogátjárók biztonságosabbá tételére, zöldövezetek létesítésére érkeztek többek között javaslatok, többen szeretnének kutyafuttató parkot, más pedig kacsaetető automatát képzelt el a Nagy-Küküllő hídja mellé vagy épp elektromos autótöltőt a városközpontba.
Számos érdekes projektet találunk a digitális város kategóriában is, van köztük például olyan webes és mobilapplikáció-elképzelés, amely az élelmiszer-pazarlást szorítaná vissza, miközben a rászorulókat támogatja, vagy olyan alkalmazás, amellyel Székelyudvarhely értékeit lehetne felfedezni játékos keretek között. Küldtek be javaslatot izgalmas növénylabirintus kialakítására a Szejkefürdőn, vizes játszótérre, városnéző kisvonatra is.
– Az látszik, hogy ötletből nincs hiány. És épp ez a fontos, mert elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy hajlandóak-e megfogalmazni saját, vagy máshol látott, de itthon is jól hasznosítható ötleteiket a városlakók, hisznek-e a programban. A kezdeményezés jól sikerült – értékelte a Szólj bele! programot a városmenedzser.
A városlakók döntenek
A következő napokban a korábban már felállított bizottság (amelynek két önkormányzati képviselő, az alpolgármester és négy hivatali alkalmazott a tagja) műszaki, jogi, valamint megvalósíthatósági szempontból elemzi a benyújtott projektjavaslatokat, majd szeptember 16.–október 31. között a szoljbele.udvarhely.ro oldalon a lakosság szavazhat a számára legszimpatikusabb elképzelésre, kategóriánként csak egyet lehet választani.
– Projektenként nagyjából 100 000 lejes összeg áll majd rendelkezésre, és igyekszünk a jövő évben meg is valósítani a legnépszerűbb ötleteket – közölte Jakab Attila.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.