Öt nap, ötven nemzetközi mérkőzés

EB-selejtező-nagyüzem a hétvégén

30

Románia kétszer hazai pályán, Magyarország pedig egyszer szintén hazai pályán lép pályára a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők ötödik, illetve hatodik fordulójában. Tegnaptól kezdve öt napon át ötven mérkőzést rendeznek a 2020-as kontinenstornára való kijutásért.

A klubcsapatok egy bő hét pihenőt kaptak szerte az öreg kontinensen, hiszen lassan túljut a felén az Európa-bajnoki selejtezők sorozata, öt nap alatt ismét ötven mérkőzést rendeznek meg. A csoportja harmadik helyén álló Románia tegnap az addig százszázalékos Spanyolország válogatottját fogadta, vasárnap pedig a csoport 5., utolsó előtti helyét elfoglaló Máltát látja vendégül.
Hétfőn Szlovákia ellen játszik kulcsfontosságú mérkőzést. A két ellenfél közül kétségkívül a spanyol válogatott a nehezebb ellenfél, a tegnapi találkozó lapzártánk után ért véget. Az idegenbeli 4–0 siker után Málta ellenben könnyű zsákmánynak ígérkezik hazai pályán Cosmin Contra csapatának. A második helyezett svéd válogatott pontvesztése esetén két győzelemmel a második helyre is felléphet a tabellán a román válogatott. Rég nem látott kedvező helyzetből várja a folytatást a magyar labdarúgó-válogatott, amely jelenleg csoportja első helyén áll. Marco Rossi csapata hétfőn azt a Szlovákiát fogadja, aki ellen az első mérkőzésen első és mindmáig egyetlen vereségét szenvedte el a magyar válogatott. Egy esetleges győzelem a csoport első helyének megtartását jelentené. Pénteken ugyanis az egyaránt három ponttal lemaradt Horvátország és Szlovákia egymás ellen játszik, így legfeljebb az egyik csapat tudja utolérni a magyarokat. A szlovákok elleni csoportrangadóra a tegnapi, Montenegró elleni idegenbeli barátságos találkozóval hangolt a magyar csapat.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek