Összmagyar ügy – célszalag előtt

159

Az aláírásgyűjtés. Ez a miénkféle, ez a második, amely elég nyögvenyelősen zajlott. Eddig. Emlékszem, hogy a korábbi, a Minority SafePack is nehezen lendült be annak idején. Akkor is teltek a hetek, hónapok, és csak nem akart ráfordulni a biztos célegyenesre a „dolog”. Aztán szépen összejött az akkori tagállamokban az 1 128 385 szignó. Akkor viszonylagos békeidő volt. Ez a második, amely a Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért nevet viseli, már sokkal vontatottabban indult. Holott jó lenne mindenképp, ha még egy nyomós érvcsomag lenne a kezünkben, amelyet felmutathatnánk a megfelelő helyen. Számos alkalommal írtunk róla, népszerűsítettük lapunk hasábjain és elektronikus felületein is, ám csak nagyon nehezen jutott el szélesebb társadalmi csoportok ingerküszöbéig a felhívásunk. Mintha másutt sem hallották volna meg elegen idejében a Székely Nemzeti Tanács aktivistái szavát, hogy ez is ügy, hogy ez is a közös hangunk egyik szólama. Lehetne. Először az anyaország polgárai lépték át a kvótát, aztán hamarosan mi, székelyek, erdélyi magyarok, majd a felvidékiek is. Annyi biztos, hogy a járványügyi korlátozások ellenére is a magyarországi civil csoportok és a hivatalos, az állami intézmények, az ottani országos médiumok segítettek leginkább meg abban, hogy hajrájuk láttán mi is magunkhoz térjünk.
Mind a virtuális térben, mind a beszűkült magán- és civil szférában is sokan tették fel kétségbeesetten a kérdést, hogy miért csak ennyien? Vajon miért? Bevallom, frusztrált, hogy még egy hónappal ezelőtt is éppen csak fölötte voltunk a lécnek, a huszonnégyezer darab aláírásnak. Értetlenül magyarázkodtam, hiszen én már a kezdetkor, az első ezrek közt regisztráltam, igazoltam egyetértésemet, és – tudtommal – a környezetemben élők is maradéktalanul mind ezt tették, még akkor is, ha kezdetben legyintgettek, hogy ugyan, mire való, s mire jó ez az újabb ingyencirkusz?! Úgy gondolom, hogy a vontatottságnak az is oka volt, hogy az utóbbi hónapokban megszűnt a nyílt téri, a hagyományos módon történő aláírásgyűjtés. Kevésbé volt az analóg világban is szembeötlő, hogy kérni szeretnénk valamit, igazolandó, hogy voltunk, vagyunk és lenni szeretnénk. És itt nemcsak a pénzről van szó. Nemcsak bizonyos feliratokról. Nemcsak nyelvhasználatról. Azt is el kellene érnünk, hogy ne fordulhasson büntetlenül elő olyan, mint történt múlt szerdán, amikor gyakorlatilag kiátkozott az államunk mellesleg (volt) kisebbségi elnöke. Igenis kell a regionalizmus, a regionalizmus gyakorlása. Kell a kvázi pozitív diszkrimináció.
Ami azonban most szembeötlő: nem sikerült mozgósítanunk a távolabb élő sorstársakat, akiknek cipője hasonló. A hagyományos partnerek – az írek, a baszkok, a katalánok – mintha kiestek volna a sorból. Nincsenek itt, vagy legalábbis alig látszanak az európai enklávékban élő oroszok. Egyetlen autentikus európai népcsoportot sem látok – akár anyaországgal rendelkezők, akár magányosak a sajátosságukban –, amely kész kvótával állt volna be ebbe a „játékba”. Valami nem jól sült el. Valami gyengén sikerült. Csak üres és vederbe rejtett pukkanások voltak a nemzetközi színtéren történő híradásaink, és a szolidaritások, kompetenciák nem adódhattak össze.
Ezekben az utolsó napokban azonban így is eléggé felgyorsultak az események. Néhány alkalommal feljegyeztem az aláírások számának alakulását. Vasárnap, május 3-án 16.15-ig 478 876 elektronikus aláírás érkezett az Eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative nevű webhelyre, 19.11-kor már 492 618-an voltunk. Egyébként az elektronikus rendszernek voltak közben kiesései, üzemszünettől terhes órái. Magam is ütköztem ilyen falakba! A lélektaninak mondható félmilliós határt 22 óra tájt léphettük át, hiszen 22.14-kor 507 629-nél tartott a számláló. Május 4-én, hétfőn is a honlap meglátogatásával kezdtem a napot 6.37-kor vetettem rá egy pillantást, amikor 516 348 aláíráson állt. Délután, 13.43-kor 537 539, most, amikor ezeket a sorokat írom, 14.18-kor 539 711.
Hogyha valóban van mintegy háromszázezer papíralapú aláírás, akkor simán fölé megyünk a milliónak. A hasonsorsú-szőrű kisebbségek távolmaradása miatt azonban ez csak akkor sikerülhet, ha továbbra is elsősorban összmagyar ügyként értelmezzük. A Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában élő őshonos magyarság sokat segíthet, illetve a külhoni diaszpóra, főleg Németország, Svédország, Dánia területére szakadt, ottani állampolgársággal rendelkező nemzettársainkra gondolok, akik most rajtunk, magunkon is segíthetnének. És a többi európai etnikumnak úgyszintén. Akár csoda is történhet. Hajrá, magyarok! Lehessünk Európa kicsi motorja közös szívdobbanásainkkal!

Simó Márton

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.