Összetett művészi világ

40

Székely Gézát, a festőt, grafikust, művészetszervezőt,
pedagógust és költőt, a csernátoni születésű, Kolozsváron élő
alkotót valószínűleg Csíkszeredában sem kell már bemutatni,
hiszen sokoldalú és nagyon gazdag munkásságával már többször találkozhattunk. Néhány évvel ezelőtt, 2015-ben szerepelt Csíkszeredában egyéni kiállításával. A mostani Helyzetkép ott folytatja, ahol az előbb említett, Pál Aukciósház és Galéria-beli kiállítás abbahagyta. A tárlatot Túros Eszter méltatta.

Egy válogatást hozott az elmúlt öt év terméséből, különböző grafikai eljárásokkal készült alkotásokat, litográfiákat, linómetszeteket, monotípiákat, hidegtűkarcokat, aquaforte–aquatinta–mezzotinta munkákat. Többnyire sorozatok néhány kiemelt darabját látjuk, melyek így egymás mellett felsorakoztatva kirajzolják Székely Géza munkásságának legfontosabb erővonalait, érzékeltetve művészetének alapvető karakterjegyeit.

Sokféleképpen összefűzhetők ezek képek, sokféleképpen szólhatnak hozzánk, sokféleképpen vezethetnek bennünket ebben a bonyolult, ám bonyolultságában is ismerős, otthonos székelygézás terekben.

Ami pedig ismerőssé teszi ezeket a képtereket, az nem más, mint a kulturális közeg, amelyben születtek. Itt nagyon sok kép évfordulókra, ürügyekre hivatkozik, utal valamire, ami mentén megközelíthetjük a képi történéseket, ürügyekre, melyek előhívták az egyes látomásokat és amelyek mankóként vezethetnek bennünket színről színre. És persze mindez visszafelé is működik, a kép felől indulva emlékezhetünk valami másra, versre, alkotóra, környezetre, tudásra – amint ez célja is az ilyen alkotásoknak.

Minden ürügyként működhet és végső soron az ürügy nem más, mint maga a valóság, az alkotó valósága, egy olyan fizikai, lelki, szellemi környezet, amelyben létezik, gondolkodik, és amely nagyobb léptékben nézve a mi valóságunk is, amelyhez ki-ki a maga eszközeivel próbál viszonyulni. Mert a viszonyulás létszükséglet. Ezáltal jelölhetők ki önmagunk határai és az alkotás körvonalai is. Székely Géza is ezt teszi, ugyanakkor tovább is megy ennél. Nemcsak ezer szállal kötődik, viszonyul egyfajta lokális valósághoz, művészeti, irodalmi kultúrához, hanem folyamatosan reflexióban tartja önmagát.

Mély és eleven kapcsolódás ez. Úgy időz el Az ember tragédiájánál, hogy több technikában is kifejezésre juttatja képtárgyait. Többféle eljáráson keresztül, többféle szűrőn engedi át tartalmait. Ily módon egy-egy témának több változata is létezik, egyik generálja a másikat, és ezek a változatok sokszor alig emlékeztetnek egymásra, mégis összefüggenek. A megismerés, az elmélyülés különböző szintjeit, állomásait rögzítik. Ilyenkor nem mot-à-mot fordítás történik egyik technikáról a másikra, hanem másféle megközelítése valaminek, más fénytörésben való láttatása. Nagyon sűrű itt a képtér, a különböző rétegek szétválaszthatatlanul olvadnak eggyé.

A személyes, közösségi és univerzális tartalmak, a képi és nyelvi dimenziók úgy forrnak össze a képek terében, a jelenidejűségek úgy nyitnak archaikus távlatokat, a hétköznapi valóságok úgy hatalmasodnak szimbólumokká, az univerzális tartalmak úgy íródnak újra és át, a befelé fordulás, az elmélyülés úgy jár együtt a spontán, reflexszerű megnyilvánulásokkal, a grafikai technikák soha nem öncélú mesteri alkalmazása úgy válik itt érzékelhetővé, mindezek úgy teszik megközelíthetővé Székely Géza összetett művészi világát, hogy közben mi magunk is implikálódunk, nemcsak szemlélővé, hanem útitárssá is válunk ebben a nagyon emberi történetben.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek