Összerázó hét után előadások

Csalamádé-tábor

323

Több helyről érkezett, sok különböző diák dolgozik együtt, s ennek gyümölcse színházi előadás lesz – ez a Csalamádé Színjátszó Tábor. A színjátszás iránt érdeklődő fiatalok idén is több héten át tanulnak és szórakoznak a Mono-kultúra Egyesület és a Szín-kron csoport által szervezett táborban.

Színházi előadás születik a tábor végére

Javában zajlik a Csalamádé-tábor, a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport rendezvénye. Idén is három részből áll a program – mondta el Kolozsi Borsos Gábor színművész, a diákszínjátszó csoport vezetője. Egy hétig a Csíkcsicsóhoz tartozó Csaracsóban volt a csapat, ismerkedés, összeszokás volt az első néhány nap témája. Csapatépítés, személyiségfejlesztő és koncentrációs gyakorlatok, sok kikapcsolódás, játék jellemezte ezt az időszakot. Közben pedig figyeltek a fizikai és szellemi felkészülésre, valamint színházi műhelygyakorlatok is helyet kaptak a programban. Múlt szerdától már alapos munka folyik, a táborozók beköltöztek a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházhoz.
– Színházi körülmények között próbálunk, ugyanis előadás lesz a tábor gyümölcse. A választott téma a mindig aktuális tinédzser–szülő viszony. Az előadás gerincét Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című darabja adja, de a diákok tapasztalatait, saját szövegeit is szeretnénk felhasználni – fogalmazott Kolozsi Borsos Gábor. A tervek szerint a bemutatót szerdán tartják Gyergyószentmiklóson, majd Gyergyószárhegyre és Csíkcsicsóba is elviszik az előadást.
A diákszínjátszók vezetője elmondta, örvendetesnek találja, hogy idén nemcsak a Szín-kron csoportból kerültek ki a táborozók, a 23 résztvevő között a gyergyóiak mellett távolabbi településekről is érkeztek résztvevők, akik felfedezték a Csalamádét, és tetszett nekik a korábbi táborokban lezajlott tevékenység

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.