Országos bajnokok a dzsúdósok

65

Aranyéremmel koronázták meg egész éves teljesítményüket az U21-es cselgáncsozók, miután a hétvégén bezsebelték a csapat országos aranyérmet is. Az év során megszerzett öt egyéni érem után így csapatban is felállhattak a dobogó legnagyobb fokára. A földharc egyéni küzdelmek során hárman szereztek további érmeket. A Csíkszeredában megrendezett döntő így sikeresnek mondható.

Csíkszereda adott otthont a csapat, illetve a földharc egyéni országos cselgáncs U21-es döntőnek. Csapatban a Csíkszeredai Sportklub-ISK első és második számú csapata képviseltette magát. A két hazai gárda mellett további öt nevezett: Bukarest, a Pitești CSU-LPS (címvédő), a Pitești CSM, a Ploiești CSM, illetve Nagybánya–Kolozsvár–Besz­terce közös csapata.
A selejtezőben, a sorsolásnak köszönhetően, az első számú csíkszeredai csapat nem kellett küzdjön, ellenben a másodikkal, akik 3–2-es vereséget szenvedtek a Pitești CSM-től. A vigaszágon viszont legyőzték a fővárosiakat és a kisdöntőbe kerültek. Közben az első számú csapat rögtön az elődöntőben a címvédő Pitești CSU-LPS-t kapta ellenfélül, akiken 4–1-es összesítéssel átgázoltak.
A két csíki együttes így éremért harcolt. A második számú csapat viszont sima 5–0-s vereséget szenvedett a harmadik helyért a Pitești CSU-LPS-től. A fináléban Csíkszeredai Sportklub-ISK – Nagybánya–Kolozsvár–Beszterce (erdélyi válogatott) meccset rendeztek. A bajnoki címet végül a csíkiak szerezték meg, miután óriási küzdelemben 3–2-re nyertek.
Az egyéni földharcküzdelmek során három csíki sportoló állhatott dobogóra. Koncz Botond (+90 kg) arany-, Szőcs Elemér (81 kg) ezüst-, míg Stoica Márk (81 kg) bronzérmet szerzett.
Az U21-es korosztály a csapatgyőzelemmel megkoronázta ez évi teljesítményét, hiszen az egyéni küzdelmek során Szőcs Elemér, Stoica Márk, illetve Koncz Botond aranyérmet, míg Bardócz Richárd és Orbán Lehel ezüstérmet szerzett. Az országosok mellett Szőcs Elemér több alkalommal dobogóra állhatott különböző Európa-kupa-küzdelmek során.
Az Erőss Zsolt Arénában megrendezett országos döntőt a Hargita Megyei Cselgáncs Szövetség, a Csíkszeredai Sportklub és a Csíkszeredai ISK szervezte. A közös csapatokban tatamira lépő sportolókat Albu Botond, Dániel Albert, Dánél Sándor, Dánél Szabolcs és Pantea Cornel készítették fel.
Albu Botond edző külön köszönetét fejezte ki a Csíkszereda Önkormányzatának, illetve a Csíkszeredai Sportklubnak az egész évben biztosított, erőn felüli támogatást, illetve az ING Service-nek és az OTP Consultingnak.

Eredmények
Csapat: selejtező: Csíkszeredai Sportklub-ISK II. – Pitești CSM 2–3; vigaszág: Csíkszereda II. – Bukarest 3–2; elődöntő: Csíkszeredai Sportklub-ISK I. – Pitești CSU-LPS 4–1; a 3. helyért: Csíkszereda II. – Pitești CSU-LPS 0–5; a döntőben: Csíkszereda I. – Nagybánya–Kolozsvár–Beszterce közös csapata 3–2.
Egyéni földharc: 1. hely: Koncz Botond (+90 kg); 2. hely: Szőcs Elemér (81 kg); 3. hely: Stoica Márk (81 kg).
Csíkszeredai Sportklub-ISK I.: Bardócz Richárd (66 kg), Szőcs Elemér és Mag Áron (73 kg), Stoica Márk (81 kg), Ohát Zalán és Kocsis Hunor (90 kg), Kunszabó Luca (+90 kg).
Csíkszeredai Sportklub-ISK II.: Márton Benedek, Orbán Lehel, Csíki Zsolt (66 kg), Dávid László, Dombi Szilárd (73 kg), Koncz Lehel, Barazsuly-Ladó Ákos (81 kg), Bíbó Balázs (90 kg), Koncz Botond, Imre Norbert (+90 kg).

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.